Sport

Laporta: A La Liga pénzügyi szabályai miatt nem tudtuk leigazolni Messit

Joan Laporta elnök szerint az FC Barcelona a spanyol szabályok miatt képtelen volt újraigazolni a hatszoros aranylabdás Lionel Messit.

Laporta: A La Liga pénzügyi szabályai miatt nem tudtuk leigazolni Messit
Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke a Messi távozása kapcsán összehívott sajtótájékoztatón 2021. augusztus 6-án
Fotó: AFP/Pau Barrena

„A La Liga pénzügyi fair play szabályait betartva nem tudtuk megfizetni” - jelentette ki a katalán csapat elmúlt bő évtizedének legnagyobb sztárjáról az elnök. Laporta elmondta, a csapat fizetései elérnék a bevételek 110 százalékát, így pénzügyileg túl kockázatos lett volna Messinek új szerződést adni.

„A klub mindenek felett áll, még a világ legjobb játékosa felett is. Az első ajánlatunk kétéves volt, a kontraktusban szereplő összeget öt év alatt fizettük volna ki. Másodszor ötéves szerződésben gondolkodtunk. A vezetőségben mindenki azt várta, Messi még két évig velünk marad” - fogalmazott pénteki sajtótájékoztatóján Laporta.

Hozzátette, a bérek az argentin újraigazolása nélkül is a bevételek 95 százalékára rúgnak. A sportvezető kijelentette, Messi távozása után minden eddiginél motiváltabbak lesznek, mert nagyon magasan vannak az elvárások. „A klub sokkal rosszabb pénzügyi helyzetben van, mint amire számítottam, emiatt nem kockáztathattunk” - zárta Laporta.

A 34 éves Messi 778 mérkőzésen 672 gólt szerzett a katalánok színeiben, mindkettő klubrekord. A Bajnokok Ligáját négyszer, a klubvilágbajnokságot és az európai Szuperkupát három-három alkalommal, a bajnokságot tízszer, a Király Kupát és a spanyol Szuperkupát hétszer nyerte meg.

Számtalan egyéni díja közül - a hat Aranylabdán kívül - kiemelkedik a hat európai Aranycipő és a nyolc spanyol gólkirályi cím.

A támadó már tavaly, az egy évig még élő szerződése ellenére is távozni akart Barcelonából, amely akkor - a 2007/08-as évad után először - trófea nélkül zárt egy szezont. Augusztus végén hivatalos dokumentumot juttatott el az egyesülethez a szerződésében lévő, ingyenes távozást biztosító záradékra hivatkozva. A klub aztán a koronavírus-járvány okozta csúszásba kapaszkodott, sikeresen.

Messinek ugyanis júniusban kellett volna jeleznie szándékát, abból kiindulva, hogy a spanyol és az európai futballszezon rendszerint májusban ér véget. A világjárvány miatt azonban tavaly ezek kitolódtak júliusra, illetve augusztusra. A klub szerint így Messi a határidőn túl jelzett, hiszen konkrét hónapot írtak a szerződésbe, nem pedig szezon utáni időszakot, így az ingyenes távozás helyett ragaszkodtak a 700 millió eurós kivásárlási árhoz, amelyet senki nem fizetett ki.

Messi lehetséges kérői között a nemzetközi sajtó már akkor beszámolt a Paris Saint-Germainről, az argentin La Nación című lap pedig azt vélte tudni, hogy Messi a Manchester Cityben folytatja. A két klub neve az elmúlt hetekben - amióta Messi szerződés nélküli játékosként vakációzott a családjával - is gyakran előkerült a támadóval kapcsolatban. A manchesteriek szakmai munkáját az a Josep Guardiola irányítja, akivel Messi Barcelonában 2008 és 2012 között rendkívül sikeres volt, míg a párizsiak vezetőedzője argentin honfitársa, Mauricio Pochettino.

Kapcsolódó írásaink