Sport

Kapás Boglárka olimpiai negyedik 200 méter pillangón

A világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka negyedik lett a 200 méter pillangó csütörtöki döntőjében a tokiói olimpia úszóversenyén.

Kapás Boglárka olimpiai negyedik 200 méter pillangón
Kapás Boglárka, miután 4. helyen ért célba a női 200 méteres pillangóúszás döntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián Tokiói Vizesközpontban 2021. július 29-én
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az UTE 28 éves versenyzője a megszokottaknak megfelelően a táv első felében még a középmezőnyben tempózott, majd a második 100-on ritmust váltott és egyre feljebb tört.

Az olimpiai csúccsal diadalmaskodó kínai Csang Jü-fejt nem volt esélye utolérni, de a többi riválisát egyre jobban megközelítette, azonban végül két amerikai ellenfelét sem érte utol, így 2:06.53 perces idejével negyedikként csapott a célba.

Objektum doboz

Kapás mindössze három századdal maradt el az egyéni csúcsától.

„Kicsit sírtam a döntő után. Nagyon csodálkozom, hogy ezzel az idővel ilyen messze voltam a dobogótól. Nem vigasztal, hogy közel jártam az egyéni csúcsomhoz, mert azt reméltem, be tudok menni 2:06 alá. Az viszont vigasztal, hogy teljesen kiúsztam magam” - értékelt Kapás, aki éremért jött Tokióba.

Telegdy döntős 200 méter háton

Telegdy Ádám a csütörtöki elődöntőből bejutott a pénteki fináléba 200 méter háton a tokiói olimpia úszóversenyén.

A 2019-ben világbajnoki hetedik magyar elsősorban a táv második felében úszott parádésan, ennek köszönhetően 1:56.19 perccel futamában másodikként csapott a célba, eredménye pedig összességében a negyedik legjobb volt. Telegdy mindössze két századdal maradt el az egyéni csúcsától, melyet az idei Európa-bajnokságon úszott a Duna Arénában.

Telegdy Ádám a 200 méteres hátúszás elődöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizesközpontban 2021. július 29-én
Telegdy Ádám a 200 méteres hátúszás elődöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizesközpontban 2021. július 29-én
Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Reggel életem legjobbja volt ez az úszás. Nem könnyű ilyenkor jól teljesíteni, de most sikerült. A döntőben bármi megtörténhet” - mondta elégedetten az MTI-nek Telegdy, aki elárulta, próbált nem foglalkozni Kapás Boglárka döntőjével, mert az csak megzavarta volna, most viszont már másra sem tud gondolni, mivel alig néhány perc múlva párja világbajnokként harcba száll az érmekért 200 méter pillangón.

Objektum doboz

A 200 méter hát fináléját pénteken - közép-európai idő szerint - 3.50-kor rendezik.

Németh Nándor nyolcadik 100 méter gyorson

Németh Nándor a nyolcadik helyen végzett a 100 méter gyorsúszás csütörtöki döntőjében a tokiói olimpián.

A BVSC 21 éves sprintere ezúttal elmaradt a szerdai elődöntőben felállított 47.81 másodperces országos csúcsától, 48.10-zel csapott a célba.

Objektum doboz

Németh már a legjobb nyolc közé jutással hatalmas bravúrt hajtott végre, ugyanis a klasszikus számban legutóbb éppen Tokióban, az 1964-es játékokon volt magyar döntős, akkor Dobay Gyula hetedik lett.

Cseh László egy nappal meghosszabbította a pályafutását

Cseh László a csütörtöki elődöntőből a nyolcadik helyen bejutott a pénteki fináléba 200 méter vegyesen a tokiói olimpia úszóversenyén, így egy újabb nappal hosszabbította meg pályafutását.

Az utolsó versenyén szereplő 35 éves Cseh - aki ebben a számban Pekingben ezüst-, Londonban bronzérmes volt - nagyszerűen kezdett, a pillangó és a hát után is elsőként fordult. Ugyanakkor mellen már visszaesett a harmadik helyre, a gyorson jól tartotta magát, végül 1:57.64 perccel futamában negyedikként csapott a célba, ami éppen elég volt a döntőbe jutáshoz.

Cseh László a férfi 200 méteres vegyesúszás elődöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizes Központban 2021. július 29-én
Cseh László a férfi 200 méteres vegyesúszás elődöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizes Központban 2021. július 29-én
Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Már az előfutam után is örültem, most még jobban. Ilyen erős mezőnyben szép eredmény ez. A mostani, ötödik olimpiámon vagyok a legfelszabadultabb, mert nincs rajtam teher és nyomás. Elfogadtam, milyen életszakaszban járok. Azért hogy ne legyek teljesen elégedett, az idő lehetne jobb” - mondta Cseh, aki kisebb lábsérüléssel is bajlódik, amely mellen zavarja, de megjegyezte, ezúttal nem érzett fájdalmat.

Objektum doboz

A továbbjutás azt jelenti, hogy pénteken zárja le kiemelkedő karrierjét, melyet többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelez.

A 200 méter vegyes fináléját pénteken - közép-európai idő szerint - 4.16-kor rendezik.

Hetedik a 4x200 méteres női gyorsváltó

A hetedik helyen végzett a 4x200 méteres magyar női gyorsváltó a tokiói olimpia úszóversenyén.

A magyarok a csütörtöki döntőben Jakabos Zsuzsanna, Veres Laura, Késely Ajna, Kapás Boglárka összeállításban szerepeltek, azaz Verrasztó Evelynt az egy órával korábban 200 méter pillangón negyedik Kapás váltotta az előfutamhoz képest. A négyes a franciákat megelőzve 7:56.62 perccel ért a célba.

„A cél a döntő volt, ez már csak a bónusz. Élmény lett volna, ha vannak nézők” - fogalmazott Jakabos Zsuzsanna, akinek szavaira Veres úgy reagált, neki így is élmény volt.

„Bárki bármit mond, ez szép eredmény, ráadásul Bogi 200 pillangó után vállalta, jómagam pedig a 800 méter gyors előtt vagyok” - mondta Késely, amihez Kapás annyit fűzött hozzá, a döntője után nagyon fájt neki ez az úszás, ennek ellenére örül, hogy elvállalta a váltóbeli szereplést.

A fináléban a kínaiak 7:40.33 perces világcsúccsal győztek, de a második helyezett amerikaiak és a harmadik ausztrálok is a 7:41.50-es régi rekordon belüli eredménnyel zártak.

Kapcsolódó írásaink

Sós Csaba: Baromira kellett ez az érem

ĀEgyszerűen annyival jobb a világnál, hogy még ilyen szerencsétlen történések után is simán győz - mondta Milák Kristófról az úszók szövetségi kapitánya