Sport

Cseh László az ötödik olimpiáján is döntőbe jutott

Óriási fölénnyel nyertek férfi vízilabdázóink

Kapás Boglárka 4. helyezése eddig a nap legjobb magyar eredménye, de legalább ilyen fontos hír, hogy Cseh László döntőt úszhat holnap és Telegdy Ádám is bíztató eredménnyel jutott be a pénteki fináléba.

Cseh László az ötödik olimpiáján is döntőbe jutott
Cseh László a férfi 200 méteres vegyesúszás elődöntőjében
Fotó: MTI/Kovács Tamás

ÚSZÁS

A 200 méteres pillangóúszás döntőjében Kapás Boglárka, a szám világbajnoka, jól rajtolt, de az első 50-ről a hatodik helyen fordult. A második hosszon egy helyet előrelépett, majd tovább erősített, az utolsó fordulónál egy tizedre volt a dobogótól. A kínai Csang Jü-fej győzelmét senki sem veszélyeztette, mögötte a két amerikai is erős 50-et teljesített, így Kapás nem tudta őket lehajrázni Smith lett a második, Flickinger a harmadik, Boglárka pedig 2:06.53-mal, az éremről 88 századdal lemaradva, a negyedik helyen ért célba. „Csalódott vagyok, igen, mert elképzelni sem tudtam, hogy nem nyerek érmet, de kiúsztam magam, ez az egy vígasztal” – nyilatkozta Kapás Boglárka az M4 sportnak a verseny után.

A nap további döntői közül a „királykategóriában”, a 100 méteres gyorsúszásban Németh Nándor a szerdai elődöntőben felállított 47.81 másodperces országos csúcsától elmaradva, 48.10-zel nyolcadik lett – az az eredmény az ötödik helyre lett volna elég.

Döntőben úszott a 4x200-as gyorsváltó is, a Jakabos Zsuzsanna, Veres Laura, Késely Ajna, Kapás Boglárka összeállítású csapat 7:56.62-vel 7. lett, 16.29 másodperccel elmaradva a világcsúcsot úszó, aranyérmes kínaiak idejétől. Az ötödik olimpiáján induló, hatszoros olimpiai érmes Cseh László bejutott a 200 méteres vegyes úszás döntőjébe.

Cseh 100 méternél még vezetett futamában, végül 1:57.64-gyel a negyedik lett és a nyolcadik idővel került a pénteki fináléba.

A döntőre készülhet Telegdy Ádám is, aki a 200 hát elődöntőjében saját futamában második lett 1:56.19 perces eredménnyel és a negyedik legjobb idővel jutott be a fináléba.

Késely Ajna összesítésben a 13. helyen végzett csütörtökön 800 méter gyorson, így nem jutott döntőbe a tokiói olimpia úszóversenyén. A Kőbánya SC 19 éves versenyzője egyéni legjobbjától (8:22.01) elmaradva, 8:26.20 perces idővel ért célba. Késely a tokiói olimpián 1500 méter gyorson a 9., 400 méter gyorson pedig a 10. volt, valamint tagja volt a hetedik helyezett 4x200 méteres magyar női gyorsváltónak.

VÍVÁS

Női tőrcsapatunk, Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra összeállításban, a pípírformának megfelelve, 45-32-re kikapott az olaszoktól és nem jutott be a legjobb négy közé. Az alsóházban (5-8. hely) csapatunk Kanada ellen szenvedett fájó vereséget, a trió úgy kapott ki 45-33-ra, hogy a mérkőzésen belül mindössze egy asszót tudott nyerni. A magyar csapat a 7. helyért, Egyiptom ellen vívhat.

VÍZILABDA

Férfi pólósaink erődemonstrációt tartottak Dél-Afrika ellen. Válogatottunk a papírformát érvényesítve 23-1-re nyert. A legtöbb gólt Manhercz szerezte, ötöt, míg Pásztor és Vámos 4-4 gólt dobott. A folytatás ennél lényegesen nehezebb lesz, szombaton az Egyesült Államok ellen szállnak vízbe férfi pólósaink.

EVEZÉS

Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntős futamában ötödikként végzett, ezzel B döntőbe jutott egypárevezésben. „Az elején szándékosan diktáltam nagyobb sebességet, mert mindenképpen az elejével akartam menni, szerintem 1000 méterig jól is sikerült. Utána sajnos fejben és technikailag is szétestem, sajnálom, hogy nem jött össze a döntő” – értékelt az MTI-nek Pétervári-Molnár.

CSELGÁNCS

A 100 kilogrammosok versenyében Cirjenics Miklós mérkőzés nélkül jutott be a nyolcaddöntőbe, miután a lett Jevgenijs Borodavko nem állt ki mérkőzésükre. A következő mérkőzés, a legjobb nyolc közé jutás nem sikerült, Cirjenics ipponnal kikapott a világbajnoki ezüst- és bronzérmes orosz Nyijaz Iljaszovtól.

SPORTLÖVÉSZET

Major Veronika a 42. helyen áll a női sportpisztolyosok versenyében a pontlövészet után. A 24 éves lövő az alapverseny első felében jóval tudása alatt teljesített, 281 körös eredményével csupán két riválisát tudta maga mögé utasítani. A döntőbe kerüléshez az első nyolc között kell végezni. A szám alapversenyének második felét, az ugyancsak 30 lövéses rapid szakaszt pénteken rendezik. A verseny után Major azt nyilatkozta, a pontlövésnél jobb a raid szakaszban, és ott érzése szerint kicsit jobb is, mint a mezőny, bizakodóan várja a pénteket.

Kapcsolódó írásaink