Sport
Uzuni mesterhármasával nyert a Fradi Koszovóban

Az FTC egy héttel ezelőtt házigazdaként 3-0-ra nyerte meg a párharc első mérkőzését.
Jobban kezdtek a hazaiak, akik az első öt percben egy gólszerzési lehetőségig, sőt egy les miatt érvénytelenített gólig is eljutottak. Egy ideig a folytatásban ugyancsak támadásban maradt a koszovói bajnok, az FTC-nek először a 22. percben volt helyzete, és ezt követően átvette az irányítást, több ígéretes lehetőséget is kidolgozott, az első félidő mégis gól nélkül ért véget.
A szünet után Tokmac Nguen hozta remek helyzetbe Myrto Uzunit, aki a 49. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek. Az FC Prishtina csakhamar kapufáig jutott, majd a 67. percben a csereként beállt Mendurim Hoti révén, egy szöglet után sikerült egyenlítenie.
Bő tíz perccel a vége előtt Uzuni lendületes akciója végződött góllal, az Eldar Civictől visszakapott labdát közelről pörgette a hálóba. A végeredmény Uzuni harmadik találatával alakult ki: Nguen lövését Ardit Nika kapus éppen a vendégek albán légiósa elé ütötte, aki éles szögből volt eredményes.
A párharc annyira sima volt, hogy a luxemburgi játékvezető némi meglepetésre a nyolc csere ellenére egy percet sem hosszabbított a meccs végén.
A Zalgiris Vilnius idegenben is legyőzte a Linfield együttesét; a belfasti mérkőzést kilenc emberrel befejező, de így is 2-1-re megnyerő litván együttes lesz az ellenfele a második körben a Ferencvárosnak.
Jövő kedden fogadja az FTC a Zalgirist, míg a visszavágót egy héttel később rendezik Vilniusban.
A csoportkörbe jutáshoz négy párharcot kell megnyerni.
BL-selejtező, 1. forduló, visszavágó:
FC Prishtina (koszovói)-Ferencvárosi TC 1-3 (0-0)
Pristina, zárt kapuk mögött, v.: Laurent Kopriwa (luxemburgi)
Gólszerzők: Hoti (67.), illetve Uzuni (49., 80., 86.)
Sárga lap: Boshnjaku (42.), illetve Somália (64.)
Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel
Eredmények, 1. forduló, visszavágók:
NS Mura (szlovén)-KF Shkendija (északmacedón) 5-0 (2-0)
Továbbjutott: a Mura, kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel.
Lincoln Red Imps FC (gibraltári)-CS Fola Esch (luxemburgi) 5-0 (2-0)
Tj.: a Lincoln, 7-2-es összesítéssel.
Hibernians FC (máltai)-FC Flora Tallinn (észt) 0-3 (0-2)
Tj.: a Flora Tallin, kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.
Riga FC (lett)-Malmö FF (svéd) 1-1 (0-1)
Tj: a Malmö, 2-1-es összesítéssel.
Sheriff Tiraspol (moldovai)-KF Teuta Durrës (albán) 1-0 (1-0)
Tj: a Sheriff Tiraspol, kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.
Linfield FC (északír)-FK Zalgiris Vilnius (litván) 1-2 (0-2)
Továbbjutott: a Vilnius, kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.
Borac Banja Luka (bosnyák)-CFR Cluj (román) 2-1 (0-0, 2-0, 2-1) - hosszabbítás után
Tj: a Cluj, 4-3-as összesítéssel.
FK Buducnost Podgorica (montenegrói)-Helsinki JK (finn) 0-4 (0-3)
Tj: a Helsinki, kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.
Shamrock Rovers (ír)-Slovan Bratislava (szlovák) 2-1 (1-0)
Tj: a Slovan Bratislava, 3-2-es összesítéssel