Sport
Májusi éremeső a vizes Eb-n

A 21 éves világklasszis 50.18 másodperces országos csúccsal, Európa-bajnoki rekorddal csapott célba, a szám másik magyarja, Szabó Szebasztián 51.86 másodperccel nyolcadik lett.
Milák ezzel duplázott a Duna Arénában, hiszen 200 méter pillangón a szám világcsúcstartójaként és világbajnokaként sem volt ellenfele, ott minden idők második legjobb idejével nyert.
A Honvéd úszója az elődöntőben Európa-bajnoki csúccsal volt a legjobb - 50.62-es ideje megegyezett azzal, amivel a 2017-es budapesti világbajnokságon ezüstérmet nyert -, ugyanakkor mindkét hossznál saját elmondása szerint borzalmasan jött ki neki a fal, így a fináléban jobb időt várt magától.
A döntőben mindkét magyar jól kapta el a rajtot, és rendkívül erősen kezdett, így az első két helyen fordultak. Milák aztán az utolsó 25 méteren, ahogy mindegyik futamban, egyszer csak ellépett a mezőnytől és faképnél hagyott mindenkit. Szabó ugyanakkor elfáradt a végére és csak nyolcadik lett.
„A falak most a barátaim voltak, illetve én voltam annyira felkészült, hogy ne tudjanak +megszívatni+. Összességében elégedett vagyok, ugyanis előzetesen 50.2 körüli időre saccoltam magam. Most már csak egy ember van előttem” - nyilatkozta az M4 Sportnak Milák, aki ezzel a világcsúcstartó (49.50) amerikai Caeleb Dresselre célzott, vele a tokiói olimpián csaphat össze.

Burián Katalin bronzérmes 200 méter háton
Burián Katalin bronzérmes lett 200 méter háton vasárnap a budapesti úszó Európa-bajnokság zárónapján.
A 26 éves versenyző - aki 2018-ban Glasgow-ban is harmadik volt - 2:07.87 perces idővel csapott célba, a szám másik magyarja, Szabó-Feltóthy Eszter 2:10.19-cel a hetedik lett.
Az aranyérmet az olasz Margherita Panziera nyerte, aki gyorsan ellépett a mezőnytől és győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Burián az utolsó csapásig hatalmas harcot vívott Cassie Wilddal, akinek a benyúlása jobban sikerült, és a brit szerezte meg az ezüstérmet.

„Nagyon fáradt vagyok, nem is tudom, hogy csináltam ezt az úszást. Utolsó nap mindig nagyon nehéz a fő számodat úszni, hiszen a csapat nagy része ilyenkor már otthon van. Ráadásul két éve nem volt hasonló világverseny, így nem gondoltam volna, hogy ilyen időt fogok menni, de Budapesten akkor is dobogóra akartam állni, ha belepusztulok” - nyilatkozta az M4 Sportnak könnyeivel küszködve Burián.
Kapás Boglárka bronzérmes 400 méter gyorson
Kapás Boglárka bronzérmet nyert 400 méter gyorson vasárnap a budapesti úszó Európa-bajnokság zárónapján.

A 28 éves Kapás 4:06.90 perces idővel lett harmadik, megelőzve a szám másik magyar versenyzőjét, a negyedik helyen végző Késely Ajnát, aki 4:07.42-vel csapott célba.
Kapás három éremmel zárta a kontinensviadalt: korábban 200 méter pillangón megvédte címét, a 4x200 méteres női gyorsváltó tagjaként pedig második lett.
Gratuláció
Májusi éremeső a vizes Eb-n. Gratulálok! Hajrá, magyarok, fel Tokióra! - írta Orbán Viktor Facebook-oldalán.