Sport

A Budafok legyőzésével bent maradt az NBI-ben a Honvéd

A Budapest Honvéd 1-0-ra nyert a sereghajtó Budafok otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának zárómérkőzésén, vasárnap.

A Budafok legyőzésével bent maradt az NBI-ben a Honvéd
Mindkét csapat nagyot küzdött, végül a Honvéd volt a jobb egy góllal: Itt épp a kispesti Hidi Patrik és a budafoki Kovács Dávid csatázik a labdáért
Fotó: Facebook/Budafoki MTE

Az első félidőben mindkét csapat aktív volt mezőnyben, de a pontosabb vendégek helyzeteket is kidolgoztak. A hazaiak csupán a játékrész közepén és végén veszélyeztették Tujvel kapuját egy-egy alkalommal.

A szünet után azonnal kapujához szegezte ellenfelét a nagy intenzitással kezdő Honvéd, és az 53. percben Mezgrani távoli átlövésével megszerezte a vezetést. Lendületben maradt a vendégcsapat, de nem tudta növelni az előnyét, és a félidő derekán kijött a szorításból a hazai együttes.

Objektum doboz

A hátralévő időben a kapuk nem forogtak veszélyben, mert a Budafok hiába igyekezett, a Honvéd fegyelmezett mezőnymunkával biztosan őrizte meg előnyét.

A Budafok kilenc forduló óta nyeretlen a bajnokságban, ezeken nyolcadszor szenvedett vereséget. A kispestiek ezzel a győzelemmel bebiztosították élvonalbeli tagságukat, illetve egy fordulóval a zárás előtt az is eldőlt, hogy a budafokiak mellett a Diósgyőr lesz a másik kieső.

OTP Bank Liga, 32. forduló:
Budafoki MTE-Budapest Honvéd FC 0-1 (0-0)
Budafok, v.: Vad II
Gólszerző: Mezgrani (53.)
Sárga lap: Oláh (76.), Zeke (88.), illetve Bőle (23.), Aliji (62.)

Kapcsolódó írásaink