Sport

Bejutott a Magyar Kupa döntőjébe az Újpest

Az Újpest jutott elsőként a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután a szerdai elődöntőben 1-0-ra nyert a Kisvárda vendégeként.

Bejutott a Magyar Kupa döntőjébe az Újpest
Beridze (jobbra) gólja kupadöntőt ért az Újpestnek
Fotó: MLSZ

Az első félidőben az Újpest birtokolta többet a labdát, kapura lövéssel azonban a hazaiak próbálkoztak többször. A szünetig ugyanakkor egyik csapatnak sem sikerült eltalálnia a kaput, az első 45 perc viszonylag eseménytelenül telt.

A fordulás után nagyobb lendülettel vetette bele magát a küzdelembe a fővárosi lila-fehér együttes, amely hamarosan a vezetést is megszerezte a bal szélen megiramodó Beridze egyéni akciójának végén. Az Újpest ezt követően fokozatosan feladta a támadások lehetőségét, de ehhez az is hozzájárult, hogy az egyenlítő gól megszerzéséért küzdő Kisvárda az idő előrehaladtával egyre inkább igyekezett a kapuja elé szegezni a riválisát. Ezt az utolsó pillanatig erőltette a hazai együttes, de betalálnia nem sikerült, így nem jutott fináléba.

A tízszeres kupagyőztes fővárosi lila-fehérek 18. alkalommal léphetnek majd pályára az MK-döntőben. A szerdai meccsen a georgiai Giorgi Beridze góljával diadalmaskodtak.

A Kisvárda már azzal is a klub történetének legnagyobb sikerét érte el, hogy bejutott a legjobb négy közé a kupasorozatban.

A döntőt május 3-án rendezik a Puskás Arénában. A másik elődöntőben csütörtökön a 12-szeres győztes MTK találkozik a MOL Fehérvár FC-vel az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

MOL Magyar Kupa, elődöntő:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 0-1 (0-0)
Kisvárda, zárt kapuk mögött, v: Bogár
Gólszerző: Beridze (54.)
Sárga lap: Matheus (93.), illetve Kutrubisz (69.)
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom