Sport

Újabb győzelmével menekül a kiesőzónából az Újpest

Az Újpest otthon 1-0-ra legyőzte a sereghajtó Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának nyitómérkőzésén, pénteken.

Újabb győzelmével menekül a kiesőzónából az Újpest
Mitrovic gólja győzelmet ért az Újpestnek
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A ritmustalan első félidőben mindkét oldalon sok volt az átadási hiba, így a kapuk nem forogtak közvetlen veszélyben. A vendégek egy-két periódusban percekre magukhoz ragadták ugyan a kezdeményezést, de helyzetig már nem jutottak.

Az óvatos Újpest erejéből pedig annyira futotta csupán, hogy a 30. perc tájékán rövid időre beszorította ellenfelét, és gyors egymás után három lehetőség is adódott a hazai játékosok előtt.

A szünet után nagyobb ritmusra váltottak a csapatok, és a vendégek kerültek ugyan közelebb ellenfelük kapujához, a vezetést mégis a hazaiak szerezték meg: a 60. percben formás akció végén Mitrovic talált be.

Junior Tallo (elöl) előbb főszerepet játszott az Újpest győztes góljában, majd az utolsó percekben teljesen fölöslegesen begyűjtötte második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott
Junior Tallo (elöl) előbb főszerepet játszott az Újpest győztes góljában, majd az utolsó percekben teljesen fölöslegesen begyűjtötte második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Gólja után támadásban maradt az Újpest, a diósgyőriek csak a hajrára rendezték soraikat. Akkor azonban hiába támadtak többet, és alakítottak ki gólhelyzetet, képtelenek voltak egyenlíteni. A 92. percben Tallo kapott második sárga lapot túl lassú cseréje miatt, így kiállították. A lefújás után a társaknak kellett visszafogni a dühöngő elefántcsontparti támadót, aki nehezen viselte a játékvezető ítéletét.

Az UTE a bajnoki idényben 11. hazai fellépésén negyedszer tudott nyerni, 2021-ben a két kiadós vereség után először. A DVTK 11. idegenbeli fellépésén egy győzelem mellett tizedszer szenvedett vereséget.

OTP Bank Liga, 21. forduló:
Újpest FC-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapus, v.: Bogár
Gólszerző: Mitrovic (60.)
Sárga lap: Tallo (49., 92.), Csongvai (54.), Szakály P. (87.), illetve Iszlai (15.)
Piros lap: Tallo (92.)

Kapcsolódó írásaink