Sport

Szombaton ünnepelhet Los Angeles Lakers

A védekezésben jeleskedtek a csapatok az NBA döntőjének negyedik mérkőzésén

Izgalmas hajrában Los Angeles Lakers 102-96-ra nyert a Miami Heat ellen, ezzel 3-1-re vezet az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjében, és már csak egy sikerre van a bajnoki címtől.

Szombaton ünnepelhet Los Angeles Lakers
A Lakers legjobbja ismét LeBron James (a labdával) volt, 28 pontig jutott. Itt épp a Miami legeredményesebb játékosa, Jimmy Butler próbálja megállítani
Fotó: AFP/Getty Images North America/Kevin C. Cox

A párharc negyedik mérkőzése óriási csatát hozott, mindkét fél keményen és jól védekezett, és bár a második félidőben szinte végig a Lakers volt előnyben, győzelme csak az utolsó percben vált biztossá. A Los Angeles-ieknél az első félidőben gyengélkedő LeBron James 28 ponttal, 12 lepattanóval és 8 gólpasszal zárt, míg Davis 22 pontot és kilenc lepattanót szerzett. A Miaminál ismét Jimmy Butler volt a legjobb 22 ponttal, 10 lepattanóval és 9 passzal.

A Lakers a mostani győzelemmel nagyon közel került a klub történetének 17. bajnoki címéhez. A nagydöntők sorában korábban 35 alkalommal fordult elő, hogy az egyik fél 3-1-es előnyre tett szert, és 34-szer meg is nyerte a finálét.

Objektum doboz

Az egyetlen kivételt a 2016-os Golden State Warriors jelenti, amely ellen a LeBron James vezette Cleveland Cavaliersnek sikerült a fordítás. A finálé ötödik, magyar idő szerint szombat hajnali meccse előtt a legnagyobb kérdés, hogy a Miamiba visszatérhet-e az első meccsen megsérült Goran Dragic, mert rá nagy szüksége lenne a csapatának.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom