Sport
Felkészülési meccsek az NHL-ben
Huszonnégy csapattal kezdődik a rájátszás
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szombaton rajtoló rájátszása előtt mind a 24 állva maradt csapat egy-egy felkészülési találkozót vív, a keletiek Torontóban, a nyugatiak Edmontonban. Mindkét helyszínen zárt kapuk mögött rendezik az összecsapásokat. A nézőtér alsó karéját vásznakkal fedték le, amelyeken a liga, illetve a küzdő csapatok emblémái láthatók. A játék alatt a hangszórókból korábbi meccseken rögzített szurkolói hangeffektusok hallhatók, védéseknél például nagy felhördülések, felkiáltások, góloknál pedig a nagy hangerejű duda. Amikor pedig játékmegszakítás van, akkor pergő zenét kever be a helyi hangulatfelelős. A mérkőzések előtti himnuszok felvételről szólnak. Az alapszakasz március 12-én szakadt félbe, és az a döntés született, hogy a rájátszásra még esélyes 24 csapat folytathatja a küzdelmeket.