Sport

A Fenomén emberei

Labdarúgás. A brazil Ronaldo Luis Nazário de Lima éppen negyedszázada hódította meg az európai futballt

Nagyon rohan az idő! Sok más egyéb mellett ezt aktuálisan abból is leszűrhetjük, hogy éppen negyedszázada már annak, hogy a Fenomén, azaz Ronaldo Luis Nazário de Lima meghódította az európai futballt.

A Fenomén emberei
Ronaldo és az általa nagyon sokra tartott Zinedine Zidane ünnepli a Real Madrid egyik sikerét. Kettejük közös pályafutásában a 2002-es év jelentette a csúcsot
Fotó: AFP/Javier Soriano

Már egy megnyert világbajnoksággal a háta mögött érkezett a mi kontinensünkre, 1994 augusztusában. Hogy világbajnokként-e, az nézőpont kérdése: az akkor még csak 17 éves kölyökzsenit Carlos Alberto Parreira egyetlen percre sem állította be a huszonnégy éves várakozás után végre világbajnoki aranyérmet nyerő brazil válogatottba az Egyesült Államokban rendezett torna alatt, holott arra még az anyukája is határozottan felszólította a sajtón keresztül a World Cup napjaiban. Ronaldót ellenben a torna legjobb játékosa, Romário rábeszélte arra, hogy mondjon igent a PSV Eindhoven megkeresésére, szerződjön át Európába – bármennyire is fél az önállóságtól. A többi, ahogyan írni és mondani szokták, már történelem.

Ronaldo az első európai szezonjában harminc gólt szerzett a holland élvonalban, megvetette a lábát a brazil válogatottban, aztán húszévesen már a világ legjobb játékosaként ünnepelték. Miután máig sem teljes mértékben tisztázott rejtélyes betegségének is betudhatóan a brazilok elveszítették 1998 júliusában a franciák elleni világbajnoki döntőt, Ronaldo négy évvel később a Távol-Keleten, két olyan sérüléssel a háta mögött, amely másnak talán a karrierje végét jelentette volna, a világbajnokság gólkirályaként vezette újabb aranyéremre a „seleçao brasileirát”.

Azóta alig akadt olyan futballista, aki kihagyná őt a kortársakból, a közvetlen elődökből összeállított álomtizenegyéből, All Star-csapatából.

De vajon kiket választana a Fenomén a társainak egy ilyen csapatba? Nemrégiben összeállította a maga All Star-csapatát, külön kérésre saját magát is „beállítva”. Csupán egy poszton tett kivételt, és révedt vissza a múltba: legalább így, gondolatban valóra váltotta az álmát, s a háromszoros világbajnok futballkirály, Pelé csapattársa lett. De nézzük a többieket!

A kapusa Gianluigi Buffon, aki ellen számos nagy csatát vívott, főleg amikor az Interben, majd a Milanban játszott. Válogatott mérkőzésen soha nem szerepeltek egymás ellen. A védősora szélére honfitársát és jó barátját, a világ összes futballistája közül egyedüliként három vb-döntőben is pályára lépett Cafut, valamint az előző jelzőkkel ugyancsak jellemezhető Roberto Carlost választotta, akivel nemcsak az aranyzöld mezben, hanem a Real Madridban is értek el nagy sikereket. Roberto Carlos volt a betegség miatt rossz emlékű franciaországi Mondialon Ronaldo szobatársa. A két középső védő két olasz, Fabio Cannavaro és Paolo Maldini. Mindkettő volt a klubtársa is, „Canna” a RealMadridban, Maldini a Milanban.

A középpályás sorban viszonylag kevesen védekeznének, de a lábuk alatt a labda soha nem írna. Bekerült egy milánói klubtárs, Andrea Pirlo, valamint bekerült Zinedine Zidane és Diego Armando Maradona. Ha valamit nem kell magyarázni az életben, hogy miért, ez az. Zidane az 1998-as vb-döntőben még ellenfél volt (két góljával főszerepet vállalt a brazilok legyőzésé­ben), aztán együtt voltak tagjai a Real Madridnak, a galaktikus korszakban. Maradona pályafutása éppen, hogy összeért a Fenoménéval, de soha nem játszottak együtt. Maradona Ronaldónál ugyanaz a kategória, mint Pelé.

Egyetlen játékos maradt még – Lionel Messi. Mindketten nagyra tartják a másikat, a jelen szupersztárja például azt mondta: „Ronaldo, a Fenomén a legjobb csatár, akit valaha láttam.”

Ritkaság, ha az ember azt mondhatja: Ugyanazt gondolom a futballról, mint Messi. Most pedig ez a helyzet.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom