Sport

Zlatan Ibrahimovic visszatér a Milanba

Visszatér az olasz élvonalban szereplő AC Milan labdarúgócsapatához Zlatan Ibrahimovic - adta hírül a klub hivatalos weboldala. A veterán svéd támadó az idény végéig szóló szerződést kötött régi-új munkaadójával.

Zlatan Ibrahimovic visszatér a Milanba
Zlatan Ibrahimovic újra a Milan mezében lőheti a gólokat
Fotó: AFP/Giuseppe Cacace

Ibrahimovic hét év után ölti magára újra a milánóiak mezét. A 38 esztendős csatár 2010 és 2012 között erősítette a piros-feketéket, ezalatt 85 mérkőzésen 56 találatig jutott. Első évében arany- a másodikban ezüstéremhez segítette a csapatot, utóbbi szezonjában 28-szor volt eredményes, ezzel gólkirályi címet szerzett.

Korábban a Juventust és az Internazionalét is erősítette a Serie A-ban, a kék-feketékkel három bajnoki címet nyert és a 2008/09-es szezonban szintén gólkirály lett. Összesen háromszor választották meg az év játékosának Olaszországban.

Hosszú pályafutását a Malmö együttesénél kezdte, az Ajaxban lett Európa-szerte ismert játékos, szerepelt a Barcelonánál is. A kiemelkedően sikeres olaszországi évek után 2012-ben a PSG-hez igazolt, ahol a csapat első számú sztárjaként ontotta a gólokat, 122 bajnokin 113 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, háromszor végzett a góllövőlista élén és négyszer vezette bajnoki címre a fővárosi gárdát.

Szűk két évet töltött a Manchester United kötelékében, - a mérlege 33 mérkőzésen 17 találat - majd 2018 márciusában a Los Angeles Galaxy játékosa lett, ahol ismét klasszis teljesítményt nyújtott. Összesen 56 bajnoki találkozón kapott szerepet, ezalatt 52 gólt ért el.

Idén novemberben jelentette be, hogy távozik a Galaxytől, és bár más csapatok mellett a Napolival is hírbe hozták, végül régi klubjához, a Milanhoz írt alá.

Az egyesült péntek esti közleménye szerint a megállapodás a szezon végéig szól, a felek a következő idényre hosszabbítási opcióval rendelkeznek. Ibrahimovic a tervek szerint január 2-án érkezik Milánóba, ahol átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd részt vesz a csapat edzésén és sajtótájékoztatót is tart.

Annyi bizonyos, hogy a Milannak nagy szüksége van az erősítésre, utoljára 2011-ben, még Ibrahimovic közreműködésével nyertek bármilyen trófeát, az idei szezonban pedig különösen gyengén teljesít a piros-fekete brigád. Tizenhét fordulót követően mindössze 11. helyen állnak a Serie A tabelláján 17 ponttal. Október közepén a vezetőség kirúgta a szakmai munkát addig irányító Marco Giampaolót, de az új mesterrel, Stefano Piolival sem igazán akarnak jönni az eredmények. A legutóbbi meccsükön december 22-én csúfos, 5-0 arányú vereséget szenvedtek az Atalanta ellen.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom