Sport
Megszólalt Kenderesi Tamás a szexuális zaklatási vád kapcsán

„Szombat éjszaka, egy szórakozóhelyen a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé, hozzáértem egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekéhez. Meg sem álltam mögötte, egyetlen, talán meggondolatlan mozdulatot tettem, ami miatt az érintett lány komolyan megharagudott, és feljelentést tett ellenem.” - írta, jelezve, „megértve a helyzet komolyságát, teljes együttműködést tanúsítottam mindvégig”.
„A rendőrségen közölték, hogy az esetről a biztonsági kamera felvétele rendelkezésükre áll, igaz, ezt nekem nem mutatták meg. Ezek alapján őszintén bízom abban, hogy igazolást nyernek a szavaim. Úgy gondolom, nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amely a helyi értékrend alapját képezik. A történteket sajnálom, a koreai lánytól szeretnék elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam, de a szexuális zaklatás vádját teljes mértékben visszautasítom” - fogalmazott az úszó.
A Magyar Úszó Szövetség vasárnapi közleményében jelezte, a koreai magyar nagykövetség munkatársaival együttműködve mindent elkövet annak érdekében, hogy kétséget kizáróan tisztázódjék, jogosak-e a Kenderesi Tamás ellen felhozott vádak.