Oktatás
Emberség, közösség, szakmaiság - ezekre épülhet a megújuló oktatás
Új szemléletet sürget Balatoni Katalin

Balatoni Katalin azt mondta: a „Jó igazgató = jó iskola. 600 jó igazgató = 600 jó iskola” elnevezésű országos program célja, hogy minden vármegyében olyan szakmai és közösségi platform jöjjön létre, ahol az iskolaigazgatók tudásmegosztáson, közös tanuláson és fejlődésen keresztül építhetik saját intézményeik jövőjét.
Balatoni Katalin szerint az, akinek ma Magyarországon van erre szándéka, tud olyan minőségi oktatást biztosítani, amely megállja a helyét Európában és a világban.
A miniszterelnöki biztos ismertetése szerint az egyedülálló kezdeményezésben a szakmaiság mellett megjelenik az emberség is.
„Nagy szükség van arra, hogy ott álljunk emberileg is a pedagógusok és igazgatók mellett olyan kérdésekben, amelyek az oktatást, a családot és a gyerekeket, valamint a pedagógusokat kapcsolják össze” – mutatott rá.
Balatoni Katalin elmondta, hogy a program elindulásakor három fő szempontot jelöltek ki: az igazgatók vigyenek innovációt az oktatásba, jó munkaköri légkört teremtsenek, amely motiválja a pedagógusokat, a harmadik szempont pedig a családokkal való együttműködés, a családokkal való élő kapcsolat kialakítása és fenntartása.
A miniszterelnöki biztos emlékeztetett arra, hogy az országos program első állomása Kaposvár volt, a következő hetekben húsz helyszínen indul el a közös munka 600 iskolaigazgató részvételével. A kezdeményezésben vármegyénként öt-öt iskolában valósul meg jógyakorlat-csere és szakmai látogatás, így mintegy 140 esemény segíti az intézményvezetők közötti tudásáramlást és együttműködést.
Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese szerint az iskolákban működő jó gyakorlatokat meg kell osztani egymással. A tankerületek feladata, hogy a felvetődő problémákra adott korábbi jó gyakorlatokat az iskolák be tudják csatornázni, valamint biztosítsák annak lehetőségét, hogy ezek eljussanak másokhoz is – mondta.
Jusztin Klaudia, a Varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola intézményvezetője a hazai köznevelési rendszer megújítása szempontjából mérföldkőnek nevezte a mentorhálózat-programot, amely a szakmai támogatás mellett valódi közösséget is formál.
Ez egy olyan fórum, kapcsolati háló, amelyben az iskolaigazgatók megoszthatják egymással jó gyakorlataikat, tapasztalatokat tudnak cserélni, el tudják mondani a véleményüket, és ezáltal közösen formálhatják a jövő iskoláját. Emellett a program személyes, a vezetői kompetenciák támogatására is segítséget nyújthat – hangsúlyozta Jusztin Klaudia.