Oktatás
A jó egyetem identitást ad
Hankó Balázs kijelentette, az ember kell, hogy tartozzon valahová

Hankó Balázs köszöntő beszédében úgy fogalmazott: az identitás ad gyökereket, hagyományt, kultúrát, tudást, közösséget, otthont, házat, hazát, érvényesülést, küldetést és szolgálatot. „Identitás nélkül kallódunk, nem tudjuk, kik vagyunk, kiknek vagyunk fontosak, nincs kiért tenni a dolgunkat” – hangsúlyozta a miniszter.
Kijelentette, az ember kell, hogy tartozzon valahová, mert mindenki alkotni és tenni akar. Nem elsősorban magának, hanem a családjának, a közösségének, végső soron a nemzetének – mondta, hozzátéve: „erre vagyunk teremtve, így van a nemzet és identitás kölcsönhatásban egymással”. Hankó Balázs szerint akkor jó egy egyetem, ha a diákjai, oktatói, kutatói büszkék rá, illetve ha egy nemzet büszke rá, „egy nemzet szurkol érte”.
Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy nemcsak a versenysportot, de a közösségi sportot is folyamatosan fejleszteni kell. Ezért indították el az idei tanévtől a köznevelésben is a Sportoló nemzet programot, amely arról szól, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék az egészségtudatos életmód lehetőségét – tette hozzá.
„A cél az, hogy minél több honfitársunkat győzzünk meg a sport fontosságáról, hisz más minőségű életet él az, aki rendszeres fizikai aktivitással tölti ki a mindennapjait” – fogalmazott az államtitkár.