Oktatás

Az iskolai orvosi igazolások ezentúl közvetlenül a Kréta rendszerbe érkeznek

Szeptembertől elkezdik az egészségnevelés oktatását osztályfőnöki óra keretein belül

A fejlesztések révén idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldje – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkárral közös, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az iskolai orvosi igazolások ezentúl közvetlenül a Kréta rendszerbe érkeznek
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára (j) és Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az Egészségfejlesztés az iskolákban, EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) bevezetése a Kréta-rendszerbe címmel tartott sajtótájékoztatón a minisztériumban 2024. szeptember 2-án. A fejlesztések révén idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldje. MTI/Hegedüs Róbert
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Takács Péter elmondta: az eddig használt papír alapú igazolások sem szűnnek meg, ezeket egy esetleges informatikai hiba esetére fenntartják, azonban alapesetben az igazolásokat az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) és Kréta-rendszer összekapcsolása révén az iskola közvetlenül kapja meg.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy szeptembertől elkezdik az iskolai egészségnevelés oktatását osztályfőnöki óra keretein belül.

Maruzsa Zoltán hozzátette: az iskolákban az orvosi igazolások fogadása semmilyen plusz adminisztratív teherrel nem jár. Az egészségfejlesztéshez szükséges tartalmak elérhetők a Nemzeti Köznevelési Portálon.

Kapcsolódó írásaink