Oktatás
Fordított állásbörze a Pécsi Tudományegyetemen
Több mint száz csapat, háromszáz hallgató és nyolcvan cég jelenik meg május 8-án

A rendezvény keretében a cégek képviselői körbejárják a hallgatói csoportokat, véleményezik a projekteket, és a beszélgetések folyamán akár jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják.
A hallgatók célja a visszajelzések gyűjtése, a projekt és saját maguk „eladása” egy jó előadással, poszterrel, kiállással. Minden partner az előzetesen megkapott „unicoinokkal” jutalmazhatja a legígéretesebb csapatokat. A legtöbb unicoint összegyűjtő három csapat külön díjazásban, ösztöndíjban is részesül, illetve több cég készül különdíjjal is a számára leginkább értékes projekt számára – részletezték a közleményben.