Az úriember

Meghalt Várkonyi Balázs. Az újságíró szakma mesterei közé tartozott. Azon kevesek egyike volt, akik akárhol is voltak, munkaeszközükkel, a magyar nyelvvel magabiztosan, hitelesen éltek. Ebben a szétszakosodott világunkban ritka az olyan ember, aki egyforma magabiztossággal mozog rádióban, televízióban és az írott sajtóban is.

Torokszorító, amikor a halálhír hallatán visszagondolunk az időben, és kiderül, milyen sok közös ponton találkozott az életünk egy-egy éppen most elmenővel. Várkonyi Balázs bencés diák volt, akárcsak én. Tanári diplomát szerzett, akárcsak én. Kényszerhivatalnokként éveket töltöttünk az agrárminisztériumban, akkor ő volt a főnök. A Magyar Hírlapban meg fordítva.

Várkonyi Balázs tartásos ember volt. Úriember. Minden gesztusa arról szólt, hogy a valódi értékek szolgálatára tette fel az életét. Ha kellett, akkor szembeszállt a talmi hatalmi gagyisokkal. 1990 előtt, amikor még volt tétje az ellenállásnak nem habozott, éppen úgy, mint amikor 1994 után szinte földönfutóvá tette az újrázó baloldali hatalom. Ott volt a Magyar Demokrata Fórum megalakulásánál, később a Kisgazdapárt körül sürgött-forgott, aztán, bárhová is került, elveiből nem engedett.

Példamutató szakmai alázattal dolgozott. Kevesen tudnak olyan míves tárcákat, elegáns publicisztikákat és remek riportokat írni, mint amilyeneket Várkonyi Balázs hagyott ránk.

A jó megmarad. Emlékezzünk szeretettel arra, aki kiment az életünkből. Majd jövünk mi is. Következünk.

Isten veled, Balázs!

Dippold Pál