Művész páholy
Zalavári József: Megpróbálom megtalálni azt a pontot, ahol és amikor az anyag és a forma eggyé válik - INTERJÚ
„Az objektív és szubjektív világ kettősségéből eredő feszültségek energiája új és újabb formákba sűríti a valóságot”
– Mérnöknek, tervezőnek tanult, emellett szobrász is. Sokszor hallani, hogy a kettő ” azaz a tervező, mechanikai beállítottságú emberek és a „művészlelkek” között hatalmas a különbség. Hogyan éli meg ezt a komplexitást?
– Személyes beállítódás és a külső, kulturális környezet egymásra hatásának függvénye mindez. Generalista vagy specialista, a reál vagy humán ál-ellentételezése nehezíti mindezt. Akár Leonardotól kezdve mindmáig éltek és élnek köztünk olyan alkotó elmék, akik ezt a kettősséget egyesíteni képesek. Természetesen egy adott szakmai terület rendelkezik saját tudományos, művészeti elemekkel, mégis felfedezhető ezek közötti kapcsolódási pontok, az azonos elvű működés. A design nemzetközi meghatározásában is (Wdo.org) már az interdiszciplinaritás helyét a transzdiszciplinaritás vette át, amely egy új szemléletmódot jelképez.
– Mikor kezdett el közelebb kerülni az alkotáshoz?
– Pécsett születtem. Pécs Vasarely és Breuer Marcell szülővárosa. A Vasarely Múzeum, a Pécsi Képtár és a 70-es, 80-as évek pécsi kulturális élete meghatározó kulturális közeg volt számomra. A műszaki tanulmányaim mellet az akkor amatőrnek tekintett művészeti szakkörök (Zsolnay Művelődési Ház, Ifjúsági Ház, Lantos Műhely) indítottak el a művészeti pályán.
– Van-e kedvenc alkotása, szívének kedves szobor?
– A 2010-ben megszületett Konkrét forma szobrom, amely bekerült egy jelentős geometrikus német gyűjteménybe, jelentette számomra saját egyedi, már csak rám jellemző formarend megjelenését a képzőművészet nemzetközi világában.
Munkáim középpontjában a konkrét, minimál formák létrehozása áll a rendelkezésemre álló mai, korszerű technológiák alkalmazásával. Megpróbálom megtalálni azt a pontot, ahol és amikor az anyag és a forma eggyé válik. A forma az anyag belső feszültségeinek eredőjeként születik meg szobraimban.
Ez a folyamat a konkrét művészeti alapelvek szempontjait követi és értelmezi újra.
– Mit gondol a jövő alkotóiról, miben változott/változik a szakma?
– A virtuális világ, a soha nem létezett parametrikus formák generálása, a mesterséges intelligencia, az NFT (non-fungible token) képzőművészete ma uralja a kulturális teret. Azonban a tradicionális, anyagi, természeti valóságból építkező művészeti világ is tovább él. Az objektív és szubjektív világ kettősségéből eredő feszültségek energiája új és újabb formákba sűríti a valóságot. És ha ebben a történésben felfedezzük a görögök mimézis fogalmát kissé újraértelmezve, az nem lehet a véletlen műve.
– Az emberi értékeket, a fenntarthatóságot helyezi fókuszba a munkái során. Mit takar a munkája során pontosan az öko-szemlélet?
– Az utóbbi évtizedekben a közgondolkodás, a közbeszéd egyik központi fogalma a fenntarthatóság és az ezzel szoros összefüggésben az ökodesign mint annak megoldó tervezési módszertana. A 80-as évek közepén a diploma megszerzésével a tanítást és a gyakorlati tervezést párhuzamosan kezdhettem el. Az alapkérdés számomra az volt, hogy valójában miért kaphatja meg az adott formát az adott funkcionális termék. Mi az a vezérlőelv, amely sikerre vezet, a termék hosszabb távon életben marad, és profitot hoz a gyártójának.
Ebben az időben már ismerhető volt a Római Klub (alapítás: 1968), amely tudományos szervezet az emberiség jövőjét kutatta és a Bruttland-jelentés (1967), amelyben először jelent meg a fenntartható fejlődés oly sok kritikát kapott fogalma.
Az akkori Iparművészeti Egyetemen (ma MOME) az 1980-as évek végétől, választható tantárgyként bevezetésre került a tervezéselméleti tárgyak között az ökodesign tantárgy, amelyet én taníthattam. Ennek eredményeként 1997-ben összeállt egy Ökodesign Kislexikon. Ezt a formát találtam elsőre alkalmasnak a tervezés új szemléletének megjelenítésére, hiszen a fogalmaink, mint forma, funkció, jel, jelentés, anyag, technológia, piaci környezet és végül amit eddig nem vettünk igazán figyelembe, a természeti, környezeti hatások újraértelmezése vált szükségessé. A formatervezés mint a huszadik század új, professzionális szakmai területe mindig a már létező, működő művészeti társterületektől, tudományágakból építette fel saját filozófiáját, módszertanát. Az építészetelmélettől a rendszerszemléletű elméletekig, a szociológiától az ökológiáig építette be a társtudományok, szakmák tapasztalatait működése során. Az ökológia, alapkérdése a természeti viszonylatok és kölcsönös egymásra hatások törvényszerűségeinek kutatásával példát mutatott a mesterségesen tervezett tárgyaink környezetre gyakorolt, eddig figyelembe nem vett hatásainak vizsgálatára. Ezen megszerzett ismeretek birtokában már új megvilágításba került a tervezés maga és egyben a tervezendő tárgyi környezetünk. Így például a bölcsőtől a bölcsőig elve, a termék életciklusainak tervezhető módszertanát és minősítőrendszerét szolgáltatja számunkra.
A gazdasági, társadalmi, természeti környezet kölcsönös viszonyrendszerét a formatervezés, miközben érti a műszaki, gazdasági, piaci elveket, a csak általa képviselt összetevők, az esztétikai és a szemiotikai szempontok megjelenítésével képes azt teljessé tenni. A szép és a szebb érzete mellett a szimbolikus jelentésértelmezés alapvetően befolyásolja mindennapi döntéseink. Ennek során dől el egy termék további sorsa. Kultúragazdagító, gazdasági hasznot hozó, a természettel szimbiózisban létező termékként él tovább, vagy kihullik a rostán.
Zalavári József Pécsett születt 1955-ben. Mérnök és tervezőként végzett. Ipari formatervezést tanult a budapesti Iparművészeti Egyetemen 1980–1984 között. Saját tervezői tevékenységét a Zalavari Design néven 1984-ben hozta létre. Több cégnek fejlesztett termékeket, járművet, világítást, utcabútort, arculatot. 2004 és 2015 között a Zsennyei Nemzetközi Design Műhelyt vezette. 1985-től alma materében egyetemi adjunktusként oktatott. 1991-től a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára, 2012-től 2016-ig a Gép- és Terméktervező Tanszék Formatervező szakág szakmai vezetőjeként dolgozott. 2010-ben doktorált, és 2017-ben habilitált a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.
A forma tervezése – Designökológia (2008) című könyve a forma és a funkció kapcsolatáról, a forma evolúciójáról, illetve a design oktatásának történetéről szól, a Designjátékok – A forma tervezésének játékai és játszmái (2022) ötletei az alkotás és a játék fogalmainak párhuzamba állítása mellett felhívja a figyelmet a virtuális létezésmódok, tevékenységek egyre fokozódó dominanciájából fakadó veszélyekre.
A művész tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Széchényi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, valamint a Magyar Szobrász Társaságnak.
Az interjú a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával készült
