Művész páholy

Aki a Kárpát-medencében ide kerül, előbb-utóbb magyarrá válik

Zsuráfszky Zoltán koreográfus november elején vehette át a Nemzet Művésze kitüntetést

A koreográfusi és a pedagógiai munkásságára a legbüszkébb, noha a néptánccal foglalkozók tudják, hogy gyűjtőként is sikerült jelentőset alkotnia. Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes ügyvezető igazgatója, aki a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja is, november 3-án átvehette a Nemzet Művésze kitüntetést.

Aki a Kárpát-medencében ide kerül, előbb-utóbb magyarrá válik
Zsuráfszky Zoltán váratlanul, örömében kezdett táncolni a Nemzet Művésze díj átadó ünnepségén. Egy katolaszegi legényest járt el
Fotó: MH/Purger Tamás

– A Nemzet Művésze díjátadó ünnepségén ön váratlanul felállt és táncolni kezdett. Gyakran esik meg ilyen önnel?

– Nem tudtam megállni. Megjelent az együttesem, ők is örültek a díjnak, hívtak is, és a zenekar egy kalotaszegi legényest kezdett játszani.

– A kalotaszegi legényes gyakran kerül elő az ön munkásságában, sőt a nyilatkozataiban is. Miért olyan fontos ez a tánc?

– Ez a magyar férfitáncok királya. Martin György tánctörténész, néprajzkutató a pályája jelentős részét szentelte a kutatásának. Nem szeretnék nagyon szakmai magyarázatba bonyolódni, de talán érdekes lehet, hogy ennek a táncnak meghatározott rendje, szerkezete van. A lényege, hogy a vázát nagyjából nyolc másodperces egységek láncolata alkotja, ezeket az egységeket mi pontoknak nevezzük. A pontok ideje alatt van lehetősége arra a táncosnak, hogy számot adjon a tánctudásáról. A virtuozitásról szól, komoly kihívás egy táncosnak.

A díjátadó ünnepségen
A díjátadó ünnepségen
Fotó: MH/Purger Tamás

– Az eredeti környezetében is a virtuozitásról szól, vagy szerepet játszik a férfi-nő kapcsolatban?

– Az eredeti környezetében a nők ezt nézik, ott is a virtuozitásról szól. 1982-ben a Kolozs megyei Inaktelkén hatvanhét idős ember legényesét rögzítettük, ez nagyon fontos állomás volt e tánc kutatásában, megismerésében.

– Kalotaszeg egy puritán református világ. Hogy lehet, hogy ott a leginkább díszített a zene, a tánc is?

– Szerintem ez a kettő nem zárja ki egymást, mármint a hit megélése és a népi ábrázolások. Kalotaszeg tényleg színes vidék, mindenben szeretik a díszítést. Gondoljunk az egyébként valóban puritán református templomok kazettás mennyezetére, a varrottasokra! Annyira szeretik a díszítést, hogy még a csizma sarkát is kivarrták.

– Ön nagyon sok helyen, rengeteg féle táncot gyűjtött…

– Nagyon megtisztelő, hogy ez is szóba kerül, köszönöm, de gyorsan hozzá kell tennem, hogy a pályámnak nem ez a hangsúlyos vonulata. Igaz, barátok révén el tudtam jutni cigány közösségbe, románok közé, Lengyelországba és még sok más helyre, és az is igaz, hogy sikerült néhány komoly eredményt elérni. Ilyen volt, amikor a nyolcvanas évek közepén Gyimesben öt pár táncáról készítettünk 40–50 perces hangosfilmet, ami fontos anyag a gyimesi táncot tanulmányozók számára. De én nem voltam szisztematikus gyűjtő, ezt mások sokkal jobban csinálták. Számomra a koreográfusi és a pedagógiai munkásságom fontosabb.

– Azért engedje meg, hogy a zakopanei gyűjtéshez visszakanyarodjak. Igaz, hogy a góralok és a székelyek között van kapcsolat? Él egy ilyen mítosz.

– Erre nem tudok egyértelműen felelni. Martin György a nevem miatt küldött annak idején Zakopanéba. A családom valóban Bem apó idején érkezett Magyarországra, tehát lengyel felmenőkkel dicsekedhetek, ezért nekem is érdekes kihívás volt ez a gyűjtőút. Ami a góralokat illeti, azt biztosan tudjuk, hogy azok, akiket Dél-Lengyelországból soroztak a K.U.K. hadseregbe, jártak vagy járhattak Magyarországon, egy ilyesfajta közös ismeret kimutatható. De a góral–székely rokonság… Nézze, manapság rengeteg rokonságkutatás folyik, és ki is mutatnak ilyen kapcsolatokat, ami érdekes. Én nem vagyok ennek szakértője, abban viszont biztos vagyok, hogy aki a Kárpát-medencébe kerül, legyen sváb, lengyel, oláh vagy bármi, előbb-utóbb magyarrá válik. Ezt látjuk ezer éve. Jó példa erre az aradi vértanúk esete: ha a családi származásukat tekintjük, nagyon színes képet kapunk, mégis mindannyian teljes szívükből magyarnak vallották magukat.

– Nehéz feladat volt Novák Ferenctől átvenni a Honvéd Táncszínház művészeti vezetését?

– Már jól ismertem az együttest, és Novák Ferencnek is nagy tisztelője vagyok. Inkább az volt nehéz, hogy bár ő átadta a stafétát, még rengeteg ötlete volt, ahogyan nekem is, és ezeket kellett valahogy összerázni. Tudom, hogy majd ha nekem kell átadnom a székemet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes élén, nekem sem lesz könnyű, de a dolgok rendje az, hogy egy idő után fiatalabbaknak kell következniük.

– Már készül a visszavonulásra?

– Most nyertem el még öt évre az együttes vezetésének feladatát. Ez alatt az öt év alatt ki kell rajzolódnia, hogy ki vált majd engem.

– Milyen egyéb tervei vannak erre az öt esztendőre?

– Manapság kisebb időegységekben gondolkodom, ennek külső okai vannak. Túl kellett élni a covidjárványt, aztán gazdaságilag stabilizálni kellett az együttes munkáját. Nem kis munka, százötven emberrel dolgozunk együtt, sok a fellépésünk, és rengeteget utazunk idehaza, a Kárpát-medencében és szerte a világban. Tulajdonképpen nem is kell nagy terveket szőni, hiszen a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek eleve bőven van feladata. Az elmúlt években szerepet vállaltunk az Arany 200 és a Petőfi-év programjaiban, az állami március 15-i ünnepségen a Kossuth téren, komoly műsort adtunk az Eucharisztikus Kongresszuson, ehhez hasonló kihívások egész sora vár ránk a jövőben is. A Déryné Program keretében a legkisebb településekre is el tudunk jutni, jövőre készülünk bemutatni Vidnyánszky Attilával közösen a Szent István Bazilikában a passióműsorunkat és sorolhatnám. Alapvetően nekünk a legfőbb tennivalónk az, hogy az együttes nagyon gazdag repertoárjából válogatva vigyünk el minél több produkciót minél több helyre a Kárpát-medencében.

– Számos szakmai és állami díjjal ismerték el a munkásságát, beleértve a Kossuth-díjat is. A Nemzet Művésze kitüntetés mit jelent önnek?

– Nézze, én a táncba fiatalon beleszerettem, a mai napig ez a szenvedélyem. Nem is értek igazán máshoz, ez az, amiben úgy érzem, értéket tudok létrehozni. Amit megvalósítottam, nem egyedül alkottam meg, nagyon sok ember együttes munkájáról van szó. A díj visszajelzés, hogy mindez másoknak is értéket jelent. Én ez nagyon fontos számomra, számunkra.

– Úgy tudom, a közös munkában a legfontosabb segítsége Vincze Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője, az ön felesége…

– Ez pontosan így van. A pályám eleje óta ismerjük és szakmai értelemben is tökéletesen megértjük egymást, ezért dolgozunk együtt évtizedek óta. Kiváló koreográfus, író, dramaturg, jelmeztervező, olyan sokoldalú tehetség, aki rendkívül ritka. Nélküle semmi nem olyan lenne, amilyen. Vele együtt kerek az életem, az életművem.

Kapcsolódó írásaink

 A szív tágassága

ĀInterjú Iancu Laura József Attila-díjas költővel, íróval és néprajzkutatóval