Montázs
Az állatok, amelyek újraírják az evolúció szabályait
Amikor a természet nem követi a tankönyvet
Vannak állatok, amelyek olyan tulajdonságokat fejlesztettek ki, amelyek megszegik a biológia szabályait és azt bizonyítják: az evolúció nem egy út, hanem egy végtelen labirintus.
1. A gyík, amely saját magát klónozza az önszaporodás evolúciós csavarja
A Új-mexikói whiptail gyík (Aspidoscelis neomexicanus) kizárólag nőstény egyedekből áll.
Mégis szaporodik, hímek nélkül.
A nőstények petesejtjei megsokszorozzák saját genetikai állományukat, és így önmaguk pontos mását hozzák létre.
Ez a folyamat a parthenogenezis, azaz szűznemzés.
Darwin szerint a genetikai változatosság a fejlődés kulcsa, de ezek a gyíkok 200 000 éve ugyanolyanok maradtak, és mégis életképesek.
A természet itt bebizonyította: nem mindig kell változni ahhoz, hogy fennmaradj.
2. A hal, ami nemet vált, ha a helyzet úgy kívánja
A bozontos papagájhal (Scarus quoyi) és a bozontos bohóchal képesek megfordítani a nemüket akár többször is életük során.
Ha egy nőstény hiányzik a csapatból, a domináns hím átalakul nősténnyé, és fordítva.
Ez nem mutáció, hanem genetikai rugalmasság, amely biztosítja, hogy a populáció sose maradjon szaporodásképtelen.
A természet tehát nem csak véletlenszerűen „választ”, hanem önjavít és a biológiai nem fogalma inkább eszköz, mint fix tulajdonság.
3. A polip az evolúció „intelligens rövidítése”
A polipok az állatvilág zsenijei.
Nemcsak problémákat oldanak meg, eszközöket használnak, álmodnak és felismerik magukat a tükörbe, de genetikai szinten is valami rendkívülit művelnek.
A polip újraírja a saját DNS-ét.
Kutatások szerint a polipsejtekben az RNS-molekulák valós időben módosulnak, hogy a környezethez igazítsák az idegsejtek működését.
Ez olyan, mintha a faj szoftverfrissítést futtatna magán anélkül, hogy megvárná a természetes szelekció lassú folyamatát.
Az evolúció itt nem több ezer év, hanem pillanatnyi döntés.
4. A laposféreg, amely új testet növeszt fejből, farokból, akárhonnan
A planária egy apró, ártatlannak tűnő féreg de biológiai értelemben az újrateremtés mestere.
Ha kettévágjuk, mindkét része új egyeddé nő.
Ha száz darabra vágjuk, száz új féreg születik.
És ami a legmegdöbbentőbb: emlékeznek.
A regenerált fejű férgek ugyanazokat a viselkedési mintákat mutatják, mint az eredeti vagyis az információ a test minden sejtjében kódolva van, nem csak az agyban.
Az evolúció itt szó szerint lemásolta önmagát.
A halhatatlanság primitív formája sejtszinten.
5. A barlangi hal, ami elvesztette a szemét és mégis jobban lát
A mexikói vaklazac (Astyanax mexicanus) barlangi populációi elvesztették a szemüket.
De ez nem hátrány hanem új adaptáció.
Az állatok az evolúció során energiát takarítottak meg a látás leépítésével, és új érzékszervet fejlesztettek:
a bőrük és az oldalukon lévő idegcsatornák a víz rezgéseit és elektromos mezőit érzékelik.
Vagyis a természet itt visszafejlődéssel fejlődött tovább egy tökéletes példája annak, hogy az evolúció nem mindig előre megy.
6. A tengeri szivacs, a több milliárd éves „időkapszula”
A tengeri szivacs a Föld egyik legősibb élőlénye: kb. 600 millió éve létezik, és gyakorlatilag nem változott.
A DNS-ében már ott vannak az idegrendszer, az immunrendszer és a sejtkapcsolatok alapjai vagyis a komplex élet kódja már egy „egyszerű” lényben megjelent.
A szivacsok képesek újra összerakni magukat:
ha átszűrjük őket egy sejthálón, az egyes sejtek pár nap alatt új szervezetté állnak össze.
Mintha az evolúció egy „visszaállítási pontot” épített volna beléjük.
7. A városi madarak – evolúció valós időben
Az ember által teremtett környezet új evolúciós arénává vált.
A városokban élő madarak, például a feketerigók és a galambok,
néhány évtized alatt megváltoztatták agyuk méretét, tollszínüket és stresszreakcióikat.
Az urbanizált rigók kevésbé félnek, rövidebb csőrük van, és éjszaka is tájékozódnak a mesterséges fényben.
Ez az evolúció gyorsított verziója: pár generáció alatt új fajforma születik.
Darwin idejében ez elképzelhetetlen lett volna.
Ma viszont kamerával dokumentáljuk a természet „valós idejű kódolását”.
8. Az evolúció mint intelligens folyamat
A fenti példák azt mutatják, hogy az evolúció nem vak mechanizmus.
Olyan, mintha tanulna önmagától: a gének, a sejtek, sőt a populációk is visszajelzéseket adnak a környezetnek.
Ez nem tudatos gondolkodás, hanem önjavító algoritmus az élet saját mesterséges intelligenciája, ami folyamatosan újraírja a szabályokat.
A természet nem statikus, hanem önmagát fejlesztő rendszer
A gyík, ami klónozza magát,
a polip, ami újrakódolja a génjeit,
a féreg, ami saját testéből újjászületik
mind ugyanazt üzenik: az élet nem egyszerűen túlél, hanem kreatívan válaszol.
Az evolúció nem véletlenek sora, hanem a Föld intelligenciájának kifejeződése.
És ha az állatok már képesek újraírni a biológia szabályait,
vajon meddig tart, amíg az ember megtanulja újraírni a sajátját?
