Az orosz partoknál történt óriási földrengés tömeges evakuálást váltott ki egészen Hawaiiig

Az ilyen hatalmas földrengések pusztító szökőárral járhatnak. Nem meglepő, hogy tömeges evakuálásokat váltott ki Oroszországban, Japánban és Hawaiin.

A földrengés hatalmas ereje ellenére azonban a szökőár által okozott hullámok várhatóan rendkívül kicsik lesznek. Oroszországban négy méter magas hullámokat jelentettek.

A hullámok azonban máshol várhatóan sokkal kisebbek lesznek, Kínában 30 centiméter és 1 méter között, Japán, Hawaii és a Salamon-szigetek egyes részein, valamint Ecuadorban és Chilében, a Csendes-óceán másik oldalán 1 és 3 méter között.

Akkor miért hirdettek ki evakuálási parancsot a japán és egyes amerikai hatóságok? Egyrészt a szökőár hullámai hirtelen megnövekedhetnek, és még a kisebbek is meglepő erővel bírhatnak. De a fő ok az, hogy a késői evakuálási parancsok pánikot és káoszt okozhatnak. Sokkal jobb a túlzott óvatosság.

A túl korai jobb, mint a túl késő

Amikor a szökőár-figyelő központok korai figyelmeztetéseket adnak ki a hullámokról, gyakran nagy tartományt adnak meg. Ez a végső hullámméret jelentős bizonytalanságát jelzi.

Ahogy Judith Hubbard és Kyle Bradley földrengéskutatók írják: a parton mért tényleges hullámmagasság az óceánfenék specifikus batimetriájától [víz alatti domborzatától] és a partvonal alakjától függ. Ezenkívül az is befolyásolja, hogy a hullám hogyan érinti a partot, a szárazföld domborzata. Ne kételkedjen a cunami-riadóban: meneküljön magasabb területre, és várja meg a veszély elmúltát - írja a ScienceAlert.

Ha az evakuálásról a hétköznapi embereknek kellene dönteniük, sokan megnéznék a becsült hullámmagasságot, és azt gondolnák: „Mi a baj?”. Ezért az evakuálás általában szakértők feladata.

A viselkedéskutatók megállapították, hogy az emberek nagyobb valószínűséggel követik az evakuálási utasításokat, ha a kockázatot valósnak érzik, megbíznak a hatóságokban, és ha társadalmi jelzések, például barátok, családtagok vagy szomszédok evakuálnak.

Ha az evakuálás jól történik, a hatóságok biztonságos utakon irányítják az embereket menedékhelyekre vagy a tenger felett elég magasan fekvő biztonsági zónákba.

A gazdag országokban, mint például Japánban, ahol a szökőár rendszeresen fenyeget, a gyakorlatok és a kockázati oktatás segítik az evakuálás zökkenőmentes lebonyolítását és több ember evakuálását.

Japánban kijelölt vertikális menedékhelyeket is létrehoztak – épületeket, ahová az emberek menekülhetnek –, valamint part menti szirénákat és jelzőtáblákat, amelyek a szökőár „biztonsági zónáira” mutatnak.

Ezzel szemben a szökőár által érintett fejlődő országok többségében nincsenek ilyen rendszerek vagy infrastruktúra. Ennek következtében a halálos áldozatok száma elkerülhetetlenül magasabb.

Pontosabb riasztások, kevesebb téves riasztás

Téves riasztás akkor történik, amikor cunami-riasztást adnak ki, de veszélyes hullámok nem érkeznek. A téves riasztások gyakran abból adódnak, hogy gyorsan kell cselekedni. Mivel a cunamik a tenger alatti földrengés után perceken belül elérhetik a partokat, a korai riasztások korlátozott és pontatlan adatokon alapulnak – főként a földrengés helyén és erősségén –, mielőtt a cunami tényleges mérete vagy hatása ismert lenne.

A múltban a szökőárriadókat legrosszabb esetben becsült adatok alapján adták ki, amelyek egyszerű táblázatokon alapultak, és a földrengés nagyságát és helyét rögzített riasztási szintekhez kötötték. Ezek nem vették figyelembe a tengerfenék mozgásának és az energia vízmennyiségre való átalakulásának komplex bizonytalanságait.

Még akkor is, ha a hullámok a tengeren kicsik, a part közelében kiszámíthatatlanul viselkedhetnek. A dagálymérők méréseit könnyen torzítják a közeli öblök, a tengerfenék alakja és a víz mélysége. Ez a megközelítés gyakran téves riasztásokkal járt.

Mit tanultunk a múltbeli cunamikból?

2004-ben egy hatalmas, 9,1-es erősségű földrengés Indonézia partjainál, Acehnél váltotta ki az indiai-óceáni cunamit, a történelem leghalálosabb cunamiját. A 30 méter magas hullámok egész városokat és településeket öntöttek el.

Több mint 227 000 ember halt meg a régióban, elsősorban Indonéziában, Srí Lankán, Indiában és Thaiföldön. Ezek az országok mindegyike alacsony szintű cunami-felkészültséggel rendelkezett. Akkoriban nem volt cunami-riasztó rendszer az Indiai-óceánon.

A még erősebb 2011-es japán földrengés és szökőár csaknem 20 000 ember életét követelte. Ez szörnyű veszteség volt, de messze nem olyan súlyos, mint a 2004-es indiai-óceáni szökőár. Az evakuálás sikeresen zajlott, és sokan eljutottak magasabb területekre vagy magas épületekbe.

2018-ban egy 7,6-os erősségű földrengés sújtotta Indonézia középső Sulawesi tartományát, ami 7 méter magas szökőárhullámokat váltott ki. A lakosság hitetlensége és a világos kommunikáció hiánya miatt sokan nem tudtak időben evakuálni. Több mint 4000 ember halt meg.

Ezek a példák mutatják a riasztórendszerek és az evakuálás fontosságát. De korlátaikat is megmutatják. A riasztórendszerek megléte ellenére is súlyos emberveszteségek következhetnek be a lakosság szkepticizmusa és a kommunikációs hibák miatt.