Montázs

Arktisz: ahol kitörhet a harmadik világháború

A földgömb két fő szárazföldi tömege között a lehető legrövidebb távolságra elhelyezkedő Északi-sarkvidék militarizálására csoda, hogy eddig nem került sor

A világ Ukrajnára figyel, de lassan elkezdett megnyílni egy nyersanyagokban hihetetlenül gazdag régió, ahol nem mellesleg fontos kereskedelmi utak is elkezdtek feltárulni – ez az Arktisz, az Északi-sarkvidék. És bármelyik nagyhatalom is győzdelemeskedik itt, brutálisan nagyot nyer – írja a rakéta.hu.

Ukrajnában háború tombol, de jó eséllyel nem ez, hanem egy egészen másik régió lehet, amely miatt kitörhet adott esetben egy új világháború – írja hosszabb elemzésében a Novara Media, egy független, baloldali alternatív médiaszervezet az Egyesült Királyságban.

Hogy miért lett hirtelen ilyen fontos a sarkvidék, és miként hat az itteni eseményekre az ukrán háború, azt lentebb foglaljuk össze.

Ukrajna és az Északi-sarkvidék

Ha valaki a térképre tekint, észreveheti, hogy Ukrajna és az Északi-sarkvidék nincs éppen egymás szomszédságában, mégis az épp zajló háború kihatással van a sarkvidék politikájára is. Az Északi-sarkkörön belüli nyolc ország – Kanada, Dánia, Izland, Finnország, Norvégia, az Egyesült Államok, Svédország és Oroszország ugyanis 1996-ban létrehoztak egy közös fórumot, a Sarkvidéki Tanácsot, amelyet működése óta először tavaly március elsején felfüggesztettek az Oroszországon kívüli országok tiltakozásként az invázió miatt. Akkor Oroszország töltötte be a kétéves soros elnöki tisztet, Oroszországot aztán Norvégia váltotta, de amint Anniken Huitfeldt norvég külügyminiszter közleményében kiemelte: egyelőre nem lehetségesek a politikai kapcsolatok Oroszországgal. Emiatt aztán a tanács 130 programjának nagyjából az egyharmada leállt, mivel ezekben Oroszországnak fontos szerep jutott volna.

Az eredeti tagság egyébként kiegészült úgynevezett „sarkvidéki megfigyelő országokkal" is (például Nagy-Britannia és Kína), ám eddig több mint negyedszázadon át tartotta magát ez a sok, jellemzően ellentétes célokkal rendelkező nagyhatalom a tanácsot létrehozó Ottawai Nyilatkozathoz, amely kifejezetten megtiltotta a katonai ügyek megvitatását, és a tanács ennek megfelelően a polgári és tudományos ügyekre összpontosított.

Valami tehát nagyon megváltozott az utóbbi 25 évben, és bár Ukrajna fontos, a világ már ezelőtt is látott inváziót, humanitárius katasztrófát, amely mögött akár valamely, a tanácsban résztvevő hatalom állhatott. De miért ért el éppen most a politika az Északi-sarkvidékig?

A globális felmelegedés egyik következménye, hogy a sarkvidéki jég visszahúzódik, méghozzá egyre gyorsabban: a nyári jégborítottság mára az 1970-es évek szintjének 20 százalékára esett vissza. Ez egy átlagembernek talán nem hangzik túl biztatóan, de a civakodó nagyhatalmak számára három szempontból is hihetetlen lehetőségeket rejt, aminek eredménye az is, hogy az eddigi relatíve békés együttműködés egyre inkább megroppanni látszik, és érezhetően nemhogy elkezdődött, de már javában zajlik is egy versenyfutás.

Kezdjük a legegyértelműbbel: az olvadó jégtakarók új nyersanyagforrásokat tárnak fel. Az északi-sarkvidéki olaj- és gázkutatási és bányászati projektek gyorsan növekedtek az elmúlt években – jelenleg 599 projekt működik vagy építés alatt áll, és a sarkvidéki olaj- és gáztermelés az előrejelzések szerint 20 százalékkal fog növekedni a következő öt évben. A nyugati bankok a becslések szerint egyébként 314 milliárd dolláros finanszírozást nyújtottak az északi-sarkvidéki szén-dioxid-projektekhez, és olyan állami tulajdonú és államilag támogatott vállalatok mellett, mint a China National Petroleum Company vagy a kínai Silk útalap, több nyugati olajipari nagyvállalat, például a francia TotalEnergies és az amerikai ConocoPhillips fektet be ezekbe. A TotalEnergies különösen érdekes, mivel a tervek szerint két óriás cseppfolyósított földgáz (LNG) -telephelyen fektet be az orosz Novatekkel. A legutóbbi hírek szerint pedig, Ukrajna ide vagy oda, a TotalEnergies továbbra is fenntartja az együttműködést az orosz vállalattal, amelyben részesedése is van.

Eközben a Wall Street Journal becslése szerint felfoghatatlan, 1 billió dollár értékű ritkaföldfémásvány lehet az Északi-sarkkörön belül. A becslések szerint Grönlandon található a világ ritkaföldfém-lelőhelyeinek egynegyede, amelyek nélkülözhetetlenek az elektromos járművekhez és a szélturbinákhoz. A megújuló energiára való átállás globális törekvése fokozza a harcot a ritkaföldfémásványok új lelőhelyeinek felkutatásáért – főleg Nyugaton, mivel jelenleg Kína az ismert lelőhelyek 70 százalékát birtokolja. Aki tehát kedveli az iróniát, az kedvére csemegézhet: a globális felmelegedés megnyitja ezeket a lelőhelyeket, amelyek épp azért annyira értékesek, mert a Nyugat épp áttér a megújulókra a felmelegedés elleni küzdelem jegyében. Egyébként mint a Task&Purpose videójából kiderül, nemcsak a polgári, de a csúcstechnológiájú katonai eszközök is rendkívül „ritkaföldféméhesek”. Vagyis ez fontos a lényegében monopol helyzetben lévő Kínának, a saját lelőhelyekre vágyó Nyugatnak, valamint a szankciókkal sújtott Oroszországnak egyaránt.

Új utak, új lehetőségek

Ahogy a sarkvidéki jég eltűnik, olyan tengeri útvonalak nyílhatnak meg, amelyek eddig az év nagy részében járhatatlanok voltak. Az egyik oldalon az északitengeri útvonal a keleti Bering-szorostól a nyugati Kara-kapuig tart, 4000 kilométert lefedve Oroszország legészakibb partja mentén. Másrészt az északnyugati átjáró Kanada és Alaszka partjain halad át. Ahogy a sarkvidéki jég visszahúzódik, ezek az óceáni szakaszok nyereséges közlekedési útvonalakká alakulhatnak.

A korábbi előrejelzések szerint az északi-sarkvidéki útvonalak csak 2040-re válnának általánosan kereskedelmileg életképessé, de a vártnál gyorsabb jégolvadás és a nemzetközi verseny fokozódása miatt mindez ennél is hamarabb megvalósulhat. Az északitengeri útvonalon a rakomány mennyisége rekordmagasságot ért el, a forgalom az elmúlt évtizedben a 15-szörösére nőtt, a legtöbb átmozgatott áru pedig LNG, amely iránt egyre nagyobb a kereslet. Az összehasonlítás kedvéért: öt évvel ezelőtt a téli hónapokban gyakorlatilag leállt itt a hajózás, 2021 telén viszont már naponta átlagosan 20 hajó vette igénybe az útvonalat. 2020-ban pedig egy norvég hajó hajtotta végre az első segítség nélküli, tehát jégtörő nélkül végzett átkelést az északkeleti átjárón, és 3000 tengeri mérföldet vágott le a Dél-Koreából Franciaországba vezető útból.

Vlagyimir Putyin már egy évtizede megfogalmazta: „A legrövidebb út Európa legnagyobb piacai és az ázsiai–csendes-óceáni térség között az Északi-sarkvidéken vezet.”

Tény és való, hogy az utazás a földgömb tetején, mondjuk, Kelet-Ázsiától Európáig jóval rövidebb, mint a jelenlegi Szuezi-csatornán át vezető útvonal: körülbelül 3000 tengeri mérfölddel és 10–15 nappal kell erre kevesebbet szánni. A megtakarítás értelemszerűen óriási lehet: csak a Kínára vonatkozó becslések szerint 60–120 milliárd dollár forog kockán. Azonban nemcsak megtakarításról van szó, hanem függetlenedéstől az eddigi, jellemzően nyugati ellenőrzésű útvonalaktól. Ezen törekvés része Kínának az Egy övezet, egy út kezdeményezése, amely új vasúti és közúti beruházások kolosszális rendszere, amelyben egyébként Magyarország is érdekelt.

Kína a hajózást is kiemelt területnek tartja, az ország 2018-as sarkvidéki politikája egy új „sarki selyemút” kidolgozásáról beszélt a távoli északon, Kína pedig „sarkvidéki államként” deklarálta magát – ami kicsit tréfás lehet bárkinek, aki látott már térképet. Viszont a 2008-as gazdasági válság sok lehetőséget nyitott a térségben Kína számára, ismert példa, amikor az eladósodott Izland Kínához fordult gazdasági támogatásért, majd 2013-ban az első európai államként írt alá szabadkereskedelmi megállapodást az országgal. Kína ráadásul 2013-ban még megfigyelői státuszt is kapott az Északi-sarkvidéki Tanácsban.

Kína még saját jégtörőket is elkezdett építeni, ami egyébként épp annak az Oroszországnak nem tetszik, amely amúgy együttműködik Kínával az északi-sarkvidéki gázmezők feltárásában, Oroszország ugyanis határozottan ellenezte a külföldi jégtörők használatát.

Összességében tehát a helyzet az, ami a Szuezi-csatorna esetén is volt: aki irányítja az útvonalat, az a jelen világgazdaság egyik lényeges artériáját fogja uralni. A verseny is ennek megfelelő hévvel zajlik.

Harcászat

A harmadik potenciális konfliktusterület is az Északi-sarkvidék kiemelkedő földrajzi elhelyezkedéséből adódik. A földgömb két fő szárazföldi tömege között a lehető legrövidebb távolságra elhelyezkedő Északi-sarkvidék militarizálására csoda, hogy eddig nem került sor. A hidegháborús lehallgató állomásokat a norvégiai Skalgardban és az izlandi Keflavikban már régóta a Szovjetunió, majd Oroszország, majd a Barents-tengeri tengeralattjáró flotta mozgásának megfigyelésére hozták létre. Az elmúlt években ráadásul Oroszország és az Egyesült Államok is folyamatosan növelte katonai jelenlétét a sarkvidéken.

Kapcsolódó írásaink