Az ember, akinek harminc Bugattija volt, de mindet elvesztette

1928-ban, huszonkét évesen vásárolta meg első Bugattiját Fritz Schlumpf, aki hétvégeken és autóversenyeken vezette az autót – írta meg a roadster.hu. A márka rajongójaként az elzászi gyárral is tartotta a kapcsolatot, de a hatvanas évek elején vált igazi autógyűjtővé, mi több, a márka megszállottjává, a nevéhez a világ legnagyobb klasszikus Bugatti-kollekciójának megszerzése fűződik.

Schlumpf gyapjúkereskedőként dolgozott, 1929-ben két évvel idősebb testvére, Hans is csatlakozott hozzá. 1935-ben közös vállalatot alapítottak, majd a második világháború után több gyárat és fonóüzemet vásároltak fel Elzászban, mígnem szinte teljesen uralták a kelet-franciaországi textilipart. 1957-ben egy használaton kívüli gyapjúgyárat is megvásároltak Mulhouse-ban, hogy saját autómúzeumot építsenek szeretett édesanyjuk, valamint Ettore Bugatti tiszteletére, de főleg Fritz Schlumpf számára, akinek a Bugattik gyűjtése régóta a rögeszméje volt. A hatvanas évek elejétől számos példányt szerzett be, hogy a márka legnagyobb gyűjtőjévé váljon.

A férfi ennek érdekében a hatvanas évek elején levelet írt a Bugatti-tulajdonosoknak világszerte. A címeket a brit Bugatti-tulajdonosok klubjának nyilvántartásából szerezte meg, így került kapcsolatba 1962-ben az amerikai Illinois állambeli John W. Shakespeare-rel, aki az ötvenes évek óta a Bugattik gyűjtésének szentelte magát. Az első autója egy 1932-es Type 55 volt, ezt követte egy Type 41 Royale, majd tizenkét Type 57, további három Type 55, valamint Ettore Bugatti saját elektromos autója, az 1931-es Type 56 tette teljessé a kollekciót. Shakespeare birtokolta ezzel a világ legtöbb Bugattiját, mintegy harminc autója volt.

Schlumpf eltökélte, hogy megszerzi ezeket az autókat, és 70 ezer dolláros egyösszegű ajánlatot tett Shakespeare-nek, aki azonban legalább 105 ezer dollárt követelt. Schlumpf ezért 1963-ban egy szakértővel értékeltette a kollekciót, aki nem túl hízelgő eredményre jutott. A legtöbb autót ugyanis egy koszos padlójú helyiségben tartották, betört ablakokkal, beázott tető alatt, fészkelő madarak közt. Az autók leromlott állapotban voltak, és legalább másfél éve egyiket sem indították be. A szakértő nem javasolta a vásárlást, de Schlumpf ekkorra már teljesen beleélte magát, és 80 ezer dollárt ajánlott a teljes kollekcióért.

Kemény tárgyalások, kölcsönös fenyegetések és zsarolás után Schlumpf és Shakespeare végül 85 ezer dolláros vételárban állapodott meg, ez ma körülbelül 750 ezer dollárnak felel meg, beleértve a Franciaországba szállítást is. Mai szemmel nézve több, mint jó üzletnek számított az adásvétel. A harminc autót végül 1964. március 30-án rakodták fel egy nyitott vonatra, amely New Orleans felé tartott, hogy egy holland teherhajóra rakják azokat. Pár héttel később a hajó elérte Le Havre kikötőjét, ahol Fritz Schlumpf végre megkapta a kincsét, és egy nagy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy a világ legnagyobb Bugatti-gyűjtője legyen.

A Schlumpf testvérek csak 1965-ben jelentették be gyűjteményüket egy rövid sajtóközleményben, a múzeum azonban sosem nyitott meg. A fivéreknek alig volt lehetőségük élvezni az egyedülálló kollekciót: csak néhány évig lelhették örömüket az autókban. A megkérdőjelezhető üzleti módszereik miatt nagyszabású sztrájkok törtek ki a gyáraikban, ami a hetvenes években a francia textilipar hanyatlásával együtt oda vezetett, hogy kénytelenek voltak egy frankért eladni a gyárat, és Svájcba menekülni. A gyári munkások 1977-ben bukkantak rá a titokban felhalmozott kincsekre, és először elfoglalták a gyűjteményt, majd a hetvenes évek végén a francia állam vette gondjaiba.

A hangulatosra felújított csarnokban ma Cité de l’Automobile néven lehet megtekinteni a gyűjteményt, 25 ezer négyzetméteren, több mint négyszáz különleges, ritka és értékes autóval ez a világ egyik legnagyobb autókiállításának számít. A múzeumban száz Bugatti kapott helyet, például a valaha épített hat Type 41 Royale közül kettő itt van, az egyik Shakespeare gyűjteményéből származik. A harminc járműből további modellek eredeti, restaurálás nélküli állapotban kerültek az oxardi Mullin autómúzeumba Kaliforniába. Ott és Elzászban végre otthonra lelt ez a nem mindennapi kollekció a kalandos sorsa után – olvasható a portálon.