Montázs

Üstökös közelít a Föld felé

Több tízezer évvel ezelőtt járt erre utoljára ez az üstökös

A 2022 márciusában felfedezett üstökös (C/2022 E3 ZTF jelű égitest) több tízezer év után ismért látható lesz az égbolton. Pont azt láthatjuk január végén, február elején, ha az égre nézünk, amit a neandervölgyi ember láthatott – írja az IFL Science alapján a Player.hu.

Üstökös közelít a Föld felé
A C/2022 E3 (ZTF)-üstökös 2022. december 28-án
Fotó: Facebook/Lionel Majzik Photography

Az üstökös biztonságos távolságot tart tőlünk, de február 1-jén lesz a legközelebb hozzánk, ekkor nagyjából 44 millió kilométer távolságban süvít el a Föld mellett.

Majzik Lionel magyar asztrofotós, amatőrcsillagász és hobbifényképész csillagászati távcsövével még december 28-án meg is nézte a 2023-as év jelenleg legígéretesebb kométájának tartott üstököst, az erről készült fotóját pedig a nagy nyilvánosságnak is megmutatta az elmúlt napokban.

A kométa 2023. január 15.–február 6. között cirkumpoláris lesz, vagyis annyira közel lesz az északi égi pólushoz, hogy mindig látható lesz, viszont érdemes holdmentes időszakot választani a megfigyeléséhez. A földközelség után felgyorsul a halványodása, február végén már csak komolyabb távcsővel érdemes a nyomába eredni. A még viszonylag fényes üstökös egyik leglátványosabb együttállása 2023. február 10–11-én várható, amikor látszólag a Mars „mellett” fog elhaladni” – írja Facebook-posztjában Majzik Lionel.

Kapcsolódó írásaink