Szecessziós sarok a Szabadság téren

Néhány részletmegoldástól eltekintve példásan felújították a fővárosi Szabadság tér két szecessziós palotáját. Az Egyesült Államok nagykövetségének – cserébe a várbéli Táncsics börtönének épületéért, a Széchenyi rakparti Biarritz-házban lévő néhány lakásért és a Béla király úti követségi villáért – átadott, Szabadság tér 10. és 11. szám alatti épületeket a kor neves tervezőpárosa, Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula alkotta. A múlt századfordulón egymás után elkészült két épület tulajdonképpen egységet alkot a tervezők harmadik, a 12.-es házszám alatti palotájával, amelyben 1935 óta működik az amerikai külképviselet. Az építészek számos ma is álló, főképp belvárosi házat terveztek (a közelben, a Hold utcában is áll egy pazar, szintén felújított palotájuk). A Szabadság tér 10. szám alatti az úgynevezett Kánitz Áruháznak és lakásoknak készült, a középső, a 11. szám alatti Ullmann saját bérházának, a 12. számú pedig eredetileg a Magyar Kereskedelmi Csarnok Rt. számára.

Különös szekció ez itt, az inkább késő eklektikus Szabadság téri paloták között. Mert az Alpár Ignác tervezte két impozáns, korabeli szóhasználattal „monumentális római stílusban” fogant ház, a mai Magyar Nemzeti Bank és az egykori tőzsdepalota, majd tévészékház aszimmetriájukban is harmonizálnak egymással (elég csak a főhomlokzataik rokonságát megtekinteni), a tér íves, északi részén pedig négy, szintén neo stílusú ház épült. Középen egy-egy rizalitos, timpanonos (a bal oldali, Meinig Artúr tervezte egykori Dungyerszky-palotán, ma bankszékházon az első pesti Kossuth-szoborcsoport látható odafent), a széleken pedig egy-egy saroktornyos. (Igaz, utóbbiak közül a jobb oldali, a nagykövetség melletti sváb ház neoromán formáival kissé kilóg a többi neobarokk közül.) Mindez nem véletlen, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa viszonylag szigorú, mégis szabadságot engedő előírásokat tett, miután hosszas egyeztetések után sikerült megegyezni a Habsburg-udvarral az itt állt Újépület lebontásáról, ahol Batthyány Lajost is kivégezték. Az íves térrészt a tetőformák szempontjából szimmetrikusan kellett kialakítani – külön trükk, hogy az egyes tornyok a szemközti, a térre szögben érkező utcák tengelyére néznek. Több körben kellett megállapítani a kialakítandó térformát is, ezt építészeti viták kísérték, a tervpályázat figyelmen kívül hagyása és más okok miatt. Végül a most ismert forma nyert, meghagyva a Széchenyi István és neje, Crescence által 1846-ban ültetett, ma is álló platánfát, valamint a gróf által akkoriban kezdeményezett sétateret.  

A három palota tehát kilóg a Szabadság téri, viszonylag harmonikus környezetből – ám hangsúlyozottan nem hátrányukra. Az 1900 körüli években a szecesszió térhódítása jelentős – Lechner Ödön Iparművészeti Múzeuma már állt, a nagykövetség hátában álló Postatakarékpénztár azzal egy időben, 1901-ben készült el –, képzeljük el, mi lenne, ha a tanács merészebb, és csak szecessziós épületeket engedélyez, és/vagy a tervpályázatok után ilyeneket építtetnek (például Lechner is indult Baumgarten Sándorral közösen a tőzsdepalota pályázatán). A világ ma a csodájára járna egy szecessziós, összhangjában is sokszínű Szabadság térnek.

A Kármán–Ullmann tervezőpáros azonban a 10., 11., 12. szám alatti házaknál nem a magyarosnak mondott lechneri stílust követte, ahogyan a többi épületüknél sem. Déri Attila írja a Nemzeti kísérletek építészetünk történetében című munkájában, hogy határozottan a bécsi Otto Wagner, a Sezession fő figurája hatása alatt álltak. Nem csoda hát, hogy e három épület megszólalásig hasonlít egy-egy „wagnerianus” osztrák házra. A szerző a szecesszióval kapcsolatban egyébként azt is megjegyzi: bár a korabeli közvélemény – a szakmai is – az egyre terjedő szecesszió ellenében foglalt állást, mondván, „nem magyar”, ugyanakkor a szintén nem igazán hungarikumnak számító eklektikát nem utasították el.

A kereskedelem védőfigurája, Merkúr/Hermész feje, szárnyas kígyós botja is megjelenik a Szabadság téri palotáikon, de a 10.-es számún valamilyen nagymacska gonosz pofája is látható, a 11.-es számú pedig az aranyozott indáinak, erkélykorlátainak és az utolsó emelet fémszerkezetű védőtetőjének elképesztő mintagazdagságával emelkedik ki. Ehhez képest az eddigi nagykövetségi épület, a 12.-es házszámú szerénynek tűnik – tetődíszeit egyelőre nem kapta vissza, amint az első emeleti, archív fotókon jól látható télikertet sem. Ezzel szemben a másik két ház tetőzetét, így a bal szélsőn álló koronaszerű építményt is maradéktalanul helyreállították, így a három palota aránya is helyrebillent.

A két palota az elmúlt két évben mintegy négy és fél milliárd forintos, hazánk és az USA között megosztott átépítés után nyerte el régi-új formáját. De leginkább csak a külsejükben, leszámítva a modern ablakokat: a hírek szerint részben a régi szerkezetek állapota és a követelmények miatt odabent csupán néhány részlet maradt meg eredetiben, gyakorlatilag új épületet emeltek a homlokzatok mögött (különös, de nem műemléki védettségű a két ház).