Kultúra

Ismét Budapesten a Dropkick Murphy's!

A bostoni csapat június közepén érkezik a magyar fővárosba

Noha már napok óta sejteni lehetett a Barba Negra nem is annyira titokzatos Facebook-posztjaiból, kedden meg is érkezett a bejelentés: a Dropkick Murphy's jövőre ismét tiszteletét teszi Budapesten, rajongói legnagyobb örömére.

dropkick576-FB
Fotó: Facebook

A kelta punk egyik legnépszerűbb képviselője 2019 június 18-án érkezik a magyar fővárosba európai turnéja keretében. Hiánypótló fellépés lesz ez, hiszen évek óta türelmetlenül várják a magyar rajongók a bostoni csapatot, amely legutóbb a Szigeten lépett közönség elé, önálló koncertje viszont fájóan régen volt. De ahogyan két évvel ezelőtt, úgy az idén is a Barba Negra Track ad teret a vidám, felszabadult, felhőtlen szórakozásra vágyóknak, hiszen a Dropkick Murphy's esetében alapértelmezett a jókedv és őrültség, amit a rajongók folyamatosan telt házzal köszönnek meg.

Hogy ez vélhetően ezúttal is éppen így lesz, bizonyítja, hogy az early bird jegyek első kontingense a forgalomba helyezést követő néhány óra alatt elfogyott. A kevésbé élelmesek még mindig baráti, 7000 forintos áron válthatják meg a belépőt – amelyet akár a karácsonyfa alá is tehetnek, elvégre a Barba Negra jegypénztárában úgynevezett papír alapú jegyek is kaphatóak.

Júniusig pedig mindenkinek van még ideje a nagy Dropkick-himnuszok mellett alaposan megismerni a csapat legutóbb megjelent albumát, a 11 Short Stories of Pain&Glory-t.