A város, ahol Krúdy a diákéveit töltötte

Kilépve a kosztos diákokat fogadó kétszintes, a Mária Mennybemenetele templom mögötti házból, befordult a sarkon, és csak át kellett kelnie a régi várfalon vágott kapun, már ott is volt a piaristák kéttornyú, 1647 és 1651 között épült templománál. Sokszor megtehette az utat a kötelező misékre menet, amelyek adventben ott is hajnalban voltak, noha olyankor már nagy havak fedték be a városkát az ezeréves határon.

Merthogy Podolin már túl van a vízválasztón, és folyócskája, a Poprád sem a Duna felé igyekszik, hanem a tutajos Dunajeccel együtt az ellenkező irányba, s az Északi-tengert célozza meg. Hogy hogyan került idősb Krúdy Gyula ügyvéd és Csákányi Julianna cselédlány elsőszülött, a tizedik gyerek születése után házassággal is törvényesített fiacskája tízévesen a Nyíregyházától majd kétszáz kilométerre lévő Podolinba, ezt egészen pontosan nem lehet tudni. Valószínűleg a kor szokásainak megfelelően szülei németet tanulni küldték a határszéli, ekkoriban még német anyanyelvű városkába. Az első gimnáziumi osztályt még Szatmárnémetiben végezte 1887–1888-ban, nyár végén pedig anyai nagyanyjával, a Várpalotán született Radics Máriával vonatra szállt, és Miskolcon át, Kassa érintésével eljutott az utolsó vasútállomásra, Poprádra. Innen lovas kocsival utaztak tovább Podolinig, ahol aztán jó kezekre bízva a fiúcskát, a nagymama hazaindult. Az biztos, hogy legközelebb karácsonykor volt otthon Gyula diák, akit aztán édesapja kísért vissza a behavazott hegyek között kanyargó hosszú vonat- és kocsiúton. Később a szünetekre már mindig egyedül utazott haza, megtapasztalván az átszállások, a várakozások és a fűtött, határszéli várótermek hangulatát, amelyet olyan álomszerűen tudott visszaadni végeláthatatlanul hömpölygő prózájában. Podolin és a Szepesség örök, meghatározó élmény maradt számára, s a legtöbb írásában fölsejlik vagy meg is jelenik.

A középkorból itt maradt, az oklevelekben először 1235-ben említett, akkoriban kétezer lakosú városka nagyon más lehetett, mint Nyíregyháza és a környező tanyák világa. Krúdy idejében is állottak a Poprádra néző bástyák és falak, emeletes, árkádos, üzletes polgárházak vették körbe a majdnem téglalap alakú főteret, amelyet Szűz Máriáról neveztek el a buzgó katolikus poprádiak. Podolinon ma is látszik, hogy nagyon régről maradt itt, 1412 novemberétől tizenöt másik városkával együtt zálogosította el a mindig pénzszűkében lévő Zsigmond II. Ulászló lengyel királynak. A lengyel pánok nem sokat foglalkoztak e városokkal, ha megérkezett rendben az adó, nem szóltak bele a dolgokba. Később, 1593-tól a Lubomirski család kapta meg vidéken a hatalmat, a sztarosztaságot. „Még halottaiban is Lubomirski volt az első úr a városkában, a fiúkat gyakorta Györgynek keresztelték, és Úrnapján a városháza előtti térségben nemcsak az öreg Isten, de Lubomirski György tiszteletére is elpukkantotta a hajdú mozsarát” – írta Krúdy az egyik legjobb, podolini évéről a Szindbád-történetek között megjelent novellájában. Első, 1906-os kisregénye, A podolini kísértet pedig e városkáról, annak lakosairól szól. Ha beleolvasunk, mi is eljuthatunk a hófedte Podolinba, amely most is ugyanúgy néz ki, mint Krúdy idejében. w
<br /