Kultúra
Hip-hop legenda a Puskás Arénában
Pitbull pörgeti fel a hangulatot jövő nyáron Budapesten

A világsztár előadó nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint a Give Me Everything vagy a Timber. Pitbull I'm Back! című turnéja a korábbi, arénákat megtöltő Party After Dark című koncertsorozatát követi – közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.
Az új turné az eddigieknél még nagyobb színpadon, lenyűgöző vizuális effektekkel, látványos pirotechnikával várja a közönséget. A show-ban zenekara, az Agents, valamint táncosai, a Most Bad Ones fogják kísérni Pitbullt.
A koncertsorozat 2026. június 23-án startol Stockholmban, majd érinti Belfastot, Glasgow-t, Dublint, Londont, Nizzát, Düsseldorfot, Budapestet, Varsót, Prágát és Rigát, végül július 31-én Kaunasban ér véget.
Pitbull, azaz Armando Christian Pérez milliárdnyi audiostreammel és videómegtekintéssel, valamint több száz arany- és platinalemez minősítéssel rendelkezik; a védjegyévé vált „Eeeeeeeyoooooo” kiáltása egyike annak a negyven hangzásbeli védjegynek, amelyet hivatalosan is bejegyzett az Amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatal (USPTO). A zenén túl Pitbull változatos és bővülő üzleti portfóliót épített ki. Megalapította a Mr. 305 lemezkiadót és a Voli 305 Vodka márkát, valamint elindította a Globalization nevű SiriusXM rádiócsatornát, amely rhythmic/dance zenét sugároz.
Nemrég partnerségre lépett a Florida International Universityvel (FIU), amely atlétikai stadionját Pitbull Stadiumra keresztelte, ezzel ez lett Amerika első olyan sportlétesítménye, amely egy művészről kapta a nevét. Pitbull szószólója az oktatásnak: társalapítója a Slam!-nek (Sports Leadership Arts Management), egy tandíjmentes állami iskolahálózatnak, amelyet világszerte vezető oktatási szervezetként tartanak számon, és jelenleg több mint 10 ezer diákot szolgál tizennégy amerikai iskolában.
A rapper tavaly Bon Jovival dolgozott együtt a Now or Never című számban. A 2000-es években – az underground hiphopból átnyergelve a latinos ritmusokkal kevert poposabb műfajokba – az egyik pillanatról a másikra találta magát a slágerlisták csúcsán. 2009-es I Know You Want Me című száma az év legnézettebb videója lett a YouTube-on. Ettől kezdve jöttek sorra a slágerek és a közös számok a világ legismertebb előadóival, köztük Jennifer Lopeztel, Marc Anthony-val, Chris Brownnal, Shakirával, Afrojackkel vagy Christina Aguilerával.