Kultúra
El tudjuk-e fogadni magunkban ezt az árnyékot?
Filmkritika +VIDEÓ Nemes Jeles László Árva című filmjéről
A második világháború után 1945-ben a JOINT (American Jewish Joint Distribution Comittee) árvaházakat hozott létre Magyarországon árva és félárva zsidó gyerekek számára. Ezeket az intézményeket azonban az évtized végétől kezdve folyamatosan felszámolta a Rákosi-kormányzat.
A film elején a bezárás előtt éppen elviszik a gyerekeket az árvaházból, köztük Andort (Barabás Bojtorján) is. Érte jön az édesanyja (Vaskovics Andrea), miközben a levegőben ott marad a kérdés: miért adta be a kisfiút az intézetbe? És vajon miért adtak be oda más gyerekeket is, akiknek él még valakijük?
A kisfiú eleven és kíváncsi, de jól megvannak Klárával, az édesanyjával, aki egy Csemege üzletben dolgozik. Klára azt állítja, hogy férje, Hirsch Sándor a fiú apja, akit lágerbe vittek, és ott meghalt. Andor mégis várja haza az apját. Álmodik róla, úgy hallja, mintha a kazánból beszélne hozzá.
Klára és Andor egy újraszervezett zsidó közösségbe jár, ahol a fiú ismerkedik a vallással, a szokásokkal.
Egy nap váratlanul beállít a pesti bérlakásba egy férfi (Grégory Galdebois), Berend Mihály, egy jászberényi hentes, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú tudni akarja, ki ez az ember, és el akarja tüntetni az édesanyjával közös életükből.
A film 1957-ben játszódik, abban az időszakban, amikor a forradalmat és szabadságharcot már leverték, de Kádár János még nem szilárdította meg az új, puha diktatúrát. A magyarok többsége árulónak tartja, a szovjet vezetés pedig még nem bízik abban, hogy kézben tudja tartani az országot.
A kádári propaganda első nemzetközi sikere az lesz, amikor az MSZMP főtitkárát százezrek köszöntik május elsején, a Munka ünnepén.
Berend Mihály számára is az a kérdés, hogy el tudja-e foglalni a családfő szerepét egy olyan családban, ahol ezt rajta kívül senki más nem akarja.
A történetet azonban elsősorban Andor szemszögéből látjuk, akinek magának meg kell fejtenie a családi titkokat.
Klára, az anya, a háború alatt olyasmiket élt át, amik miatt a lelke egy része meghalt, és ebből a dermetségből hozza meg a döntéseket a maga és a családja számára.
A film hitelesen ábrázolja a háború utáni Budapestet, jellegzetes utcaképével, járműveivel, alakjaival, akik a filmben gyakran többféle embertípust reprezentálnak egy személyben.
Illetve többféle nézőpontot is egyszerre mutat meg velük kapcsolatban a film, így mindenki megtalálhatja a saját verzióját, a saját élményeit a korról, illetve a saját belső történeteit.
Nemes Jeles László már korábban is elmondta, hogy ebben a filmben egy családi történetet, az édesapja történetét dolgozta fel.
Jeles András 1945-ben született Balázs Béla- és Kossuth-díjas színházi és filmrendező. Olyan filmeket rendezett, mint például A kis Valentino (1979), azAngyali üdvözlet (1984), az Álombrigád (1985). Jeles András 1985-ben Monteverdi Birkózókör néven önálló társulatot alapított, amelynek leghíresebb előadása volt a Mrozek Rendőrök című műve alapján készült A mosoly birodalma című produkció volt.
Az Árva című film mögött meghúzódó személyes történetet először ő írta meg, filmre akarta vinni, de nem kapott rá támogatást. Nemes Jeles László szerint talán az édesapja számára túl közeli és túl fájdalmas volt a történet. A mostani film forgatókönyvét ez alapján írta Clara Royerrel közösen.
Nemes Jeles László A Saul fia bemutatója idején többször is nyilatkozta, arra számít, hogy filmjével változást, gyógyulást tud hozni egy nagyon érzékeny témával kapcsolatban.
Lapunk kérdésére, hogy az ÁRVA című film is hozhat-e gyógyulást, azt válaszolta: A huszadik század nem egy egyszerű század volt, olyan dolgokat görgetünk magunk előtt, amiknek nagy súlya van. Az ötvenes évek is ilyen, ez a kvázi polgárháborús helyzet, ami a filmben is megjelenik.
A történet elsősorban a gyerek szemszögéből van elmesélve. Számára az a kérdés, hogy ezt az apját, aki megjelenik, hogyan tudja elfogadni magában, és mennyire tudja integrálni. A világképének, és mindannak, amit magáról gondol, van egy olyan része, amit gyűlöl. Az a kérdés a filmben, hogy mennyire tudjuk magunkban elfogadni ezt az árnyékot.
Azt is megkérdeztük az Oscar-díjas rendezőtől, hogy szerinte milyen módon képes egy műalkotás, egy film gyógyítani?
- Először is, akkor tud gyógyítani, ha megnézik – kezdte a választ – majd kifejtette, hogy csodákat talán egy film nem tud tenni, de a pozitív hatásban reménykedik. Abban is, hogy el tudja érni a filmmel a nézőt, és hogy hagy neki annyi szabadságot, hogy részese tudjon lenni a folyamatnak.
Mint mondta: Közép-Európa, Magyarország terhelt térség. A nagy traumák itt vannak közöttünk, akkor is, ha nem veszünk róluk tudomást. Mielőtt integrálni tudnánk magunkban valamit, amit korábban nem tudtunk, először is szembenézésre van szükség. Van az a pillanat, amikor ezek a részek megismerik és elfogadják egymást. – fejtette ki Nemes jeles László.
Szavai a legmélyebb értelmüket a film sokféle szimbolikus megfejtésre alkalmat adó utolsó képsoraiban érik el, ahol a személyes történetek mellett a történetfilozófia is teret kap.
Látunk egy képsort, rajta egy körhintát, és évtizedeket, évszázadokat utazhatunk a gondolatainkkal, és meg tudjuk nézni számunkra fontos fogalmak és emberi tapasztalatok egymáshoz viszonyított helyzetét, újra tudjuk rendezni, amit eddig tanultunk, hittünk, gondoltunk, ítéltünk, vagy átéltünk, és talán tényleg gyógyulunk is, ha hagyjuk, hogy így legyen.
Nagyon erős és izgalmas színészi alakításokat látunk. A rengeteg közeli képsor révén minden fontosabb szereplő ki tud bontakozni, és a szerepek összetettsége, archetipikus jellege miatt is nagyon emlékezetesek a fő figurák.
Andor (Barabás Bojtorján) lehetne igazi jó kisfiú, lehetne akár jó tanuló is, de a családi titok és mindaz a zűrzavar, ami körülveszi, mást hoz ki belőle. Deviáns, titkai vannak, akaratlanul is bajt hoz másokra, nem tudja felmérni a tettei súlyát, pedig az a szabadság, amit a felnőttek feladtak a szabadságharc után, mostantól az ő terhe lesz, és nem tudjuk, hogy ezzel birkózik majd meg.
Sári ( Szabó Eliz) nagyon jól eltalált kislány figura, arckifejezése, frizurája, mozgása, temperamentuma is nagyon jól felidézi az ötvenes évek világát, az akkori kislányok alakját.
Klára (Vaskovics Andrea) az átélt szörnyűségek ellenére, mint túlélő, próbál új életet kezdeni, megadni mindent a kisfiának, akinek szebb múltat szán, mit amilyen az övé lehetett, de amikor Berend megjelenik, nem tud túllépni a fásultságán. Nagyon nehéz története van, amiről többet hallgat, mint amennyit beszél, de mindez átjön a néző számára.
Grégory Galdebois is nagyszerű Berend Mihály szerepében, akibe más archetípusokat is beláthatunk, nem csak a mézes-mázos, de agresszív és földhöz ragadt hentest, aki kivételezett elvtárssá lesz, és neki is megvan a maga nyomorúsága, amit semmi sem fedhet el. A francia színész megtanulta a magyar mondatokat, de a kiejtését ugyanazzal a AI technológiával javították, amit A brutalista című filmben Adrian Brody kiejtésének javítására használtak.
Erdélyi Mátyás kamerája fakó színeiben, fényeiben is megidézi a kort. A régi utcaképekre, lakásbelsőkre, a plakátokra és tömegjelenetekre rávetül az, ahogyan egy gyermek látja a világot, érzékeli, ami a levegőben, ami a pillanatban és ami a képzeletében van, segítve a nézőt abban, hogy meghallja meghallja a saját belső gyermeke hangjait is.
Árva – 2025
Francia-német- angol koprodukcióban készült magyar játékfilm – 123 perc
Rendezte: Nemes Jeles András
9/10
