Drámai erővel megáldott előadó és az élet igazi szerelmese

Egy nem túl gazdag modenai családból származott, apja pék és emellett amatőr énekes volt, aki még a nyolcvanon túl is fellépett. Luciano kisfiúként futballkapusnak készült, hangja komoly képzésének csak tizenkilenc évesen látott neki - érdekesség, hogy egyik növendéktársával, a később világhírű szopránná fejlődő Mirella Frenivel közös szoptatós dajkájuk volt. Ebben az időben részidős tanítóként és biztosítási ügynökként tartotta fenn magát, sanyarú anyagi helyzete miatt a tehetségét felismerő énektanár ingyen foglalkozott vele.

Húszévesen nemzetközi díjat nyert a kórus, amelyben apjával együtt énekelt, ő maga ezt tartotta élete fordulópontjának. A sikerre azonban még várnia kellett, mert hangszálán daganat nőtt, s komolyan felvetődött, hogy abba kell hagynia az éneklést. Torka azonban csodás módon rendbejött, s hangja még szebb lett, mint azelőtt.

1961-ben első lett egy énekversenyen, s fődíjként a Reggio Emilia-i Operaházban elénekelhette Puccini Bohéméletének főszerepét. A közönség soraiban ott ült egy neves ügynök is, aki azonnal szerződést ajánlott neki. Pavarotti 1965-ben már a milánói Scala közönségét hódította meg a Bohémélet Rodolfójaként, a szerepre a karmester Herbert von Karajan ajánlotta be. 1966-ban a londoni Covent Gardenben Donizetti Az ezred lánya című operájában mutatkozott be, és a legnagyobb könnyedséggel énekelte ki egymás után kilencszer a tenoristákat rettegésben tartó ária magas C-jét, ezután nemcsak hangja, hanem hírneve és gázsija is a magasba szárnyalt.

Pavarotti több évtizeden át uralta a világ legnagyobb operaszínpadait: 1972-ben a New York-i Metropolitan közönsége 17 alkalommal tapsolta vissza a függöny elé, 1977-ben minden idők egyik legnézettebb tévés operaközvetítése lett a Met Bohémélet-előadása, amelyben Rodolfo szerepét énekelte. A londoni Hyde Parkban 150 ezres, Párizsban az Eiffel-torony tövében 300 ezres, a New York-i Central Parkban félmilliós tömeg gyűlt össze ingyenes koncertjeire.

Pavarottit sokan és sokszor vádolták azzal, hogy üzletet csinál a zenéből, főleg azt követően, hogy az 1990-es olaszországi labdarúgó-világbajnokság hivatalos dala Puccini Toscájából a Nessun dorma című ária lett, az ő előadásában. Koncertezett José Carreras és Plácido Domingo társaságában, „a három tenor” könnyed darabokat is felvett repertoárjába, s közelebb hozta az emberekhez a magas művészetet. Egy időben Madonna és Elton John után Pavarotti volt a világ harmadik legjobban fizetett előadóművésze, akitől a jótékonyság sem állt távol. Barátaival közös fellépéseinek bevételeit nemes célokra, a gyermekek - különösen a fegyveres konfliktusoktól sújtott területeken élők - javára ajánlotta fel, az ENSZ békenagyköveteként tevékenykedett, s tehetséges fiatal énekesek felkutatására szervezett versenyt.

Az opera világát mindig központi kérdésnek tartotta és - minden modernsége ellenére - különösen a rendezés terén konzervatív nézeteket vallott. Mindene az éneklés volt, s büszkén állította, hogy egyetlen igazi vetélytársat ismer - saját magát. Minden szerepében a tökéletességre törekedett, és végtelen örömmel töltötte el, ha azt látta, hogy a közönség el van ragadtatva attól, amit nyújtott. Több magyar művésszel is dolgozott együtt, a többi közt partnere volt Kincses Veronika és Marton Éva, s rendszeresen konzultált Carelli Gáborral is.

Nemcsak a „magas C királya”, hanem drámai erővel megáldott előadó és az élet igazi szerelmese volt. Élete végén magánélete miatt is írtak róla a lapok, miután adócsalási botrányba keveredett, több évtizedes házasság után elvált feleségétől és huszonéves titkárnőjét vette el, akitől lánya született.

A hatalmas termetű, fekete szakállas Pavarotti 2004-ben visszavonult. A Met színpadán utoljára 2004. március 13-án a Toscát énekelte, s a közönség tizenöt percen keresztül ünnepelte felállva, a függöny elé tíz alkalommal kellett kimennie meghajolni. Nagy nyilvánosság előtt utoljára 2006 februárjában lépett fel Torinóban a Téli Olimpiai Játékok megnyitóján. Ugyanabban az évben világkörüli búcsúturnéját hasnyálmirigyrákja miatt félbe kellett szakítani. Hiába operálták meg, a betegségből nem tudott felépülni, s hetvenegy évesen, 2007. szeptember 6-án szülővárosában meghalt. Gyászszertartásán a többi közt az a Rossini kórus énekelt, amelyben egykor pályafutását kezdte, szülővárosában háromnapos gyászt rendeltek el.

A világhírű tenor szinte élete utolsó percéig dolgozott, tanítványaival szenténekeket vett lemezre. Halála után egy nappal jelent meg a pályafutását összegző Pavarotti Forever című dupla CD, amelyen népszerű operaáriák, nápolyi népdalok és kettősök mellett Andrea Bocellivel, Cecilia Bartolival és Frank Sinatrával felvett duettek is elhangzanak. 2013-ban jelent meg éppen fél évszázaddal korábban felvett első lemeze, a Bohéméletből Rodolfo áriája. Szülővárosában nevével énekversenyt alapítottak, egykori otthonában múzeumot alakítottak ki, pesarói villájából kulturális központ lett.

A többszörös Grammy-díjas tenorkirályról 2019-ben az Oscar-díjas Ron Howard amerikai filmrendező készített dokumentumfilmet, s már folynak az életéről szóló játékfilm előkészületei. Születésének 90. évfordulója alkalmából szeptember 30-án a veronai Arénában rendeztek nagyszabású koncertet, az eseményen fellépett Plácido Domingo, José Carreras, Andrea Bocelli és Vittorio Grigolo, Pavarotti utolsó tanítványa is, a bevételt jótékonysági célokra ajánlották fel.