Kultúra
Krasznahorkai László Nobel-díjas
Eredetileg csak egy könyvet akart megírni: a Sátántangót
Krasznahorkai László 1954-ben született Gyulán. Jogi tanulmányokat folytatott Szegeden majd Budapesten, végül az ELTE magyar-népművelő szakán szerzett diplomát.
1977 óta publikál. Sátántangó című regényével, amely 1985-ben jelent meg, rögtön a magyar irodalom élvonalába került.
Radnóti Sándor azt írta róla, hogy a Sátántangóval megtörtént a történetmesélés visszafoglalása. (A hetvenes –nyolcvanas – kilencvenes évek szövegirodalmával szemben.)
Krasznahorkai több interjúban is hangsúlyozta, hogy számára a nyelv a fontos a hagyományos történetmesélő prózával szemben.
Látomásos prózája a lét különféle rétegeit, élményeit, a dolgok, az emberek egymáshoz fűződő kapcsolatát, a változások kollektív élményét egybeölelő végtelen mondatokban hömpölyög. Stílusa, szerkesztésmódja egyedülálló, bármikor felismerhető, és folyton úgy érezzük, hogy olyasmikről beszél el titkokat, titkos összefüggéseket, amikről minden sejtünkkel azonnal tudjuk, hogy igaz, és azt is, hogy ugyanúgy tudnunk és látnunk kellene színről színre mindezeket, ahogyan ő tudja és látja, mert nem fordítja el mindezekről a tekintetét, és arra is képes, hogy rezdülésről rezdülésre, árnyalatról, a humort sem nélkülözve elmondja nekünk.
Könyvei hőseivel, Irimiással, Ézsaiással és báró Wenckheimmel új idők, új mértékek és új veszteségek érkeznek a világunkba. A Weckmeister harmóniák című filmben a nyersebb sokfélébb ősi hangokat felváltják a jól temperált hangok, és jönnek a kucsmások, akik pont azt nem kímélik, ami régi, ősi, és védelemre szorul…
Mint egy régebbi interjúban Kepes Andrásnak elmondta,Krasznahorkai László inkább zenész volt eredetileg, nem készült irodalmi pályára, illetve nem vonzotta az írói lét hivatalos oldala. Csak egyetlen könyvet akart írni: a Sátántangót.
Valahol Békés megyében több mint háromszáz tehénre kellett vigyáznia, kint a pusztán, hat kilométerre a legközelebbi falutól, és ezeknek az éjszakáknak a csendje számára szakrális csend volt, ezt akarta megírni, ezt a csendet, ezeket a szagokat, ezeket az embereket, ezt a magányt és ezt a reménytelenséget.
A Sátántangóból később barátjával, Tarr Béla filmrendezővel hét és fél órás filmet készített Víg Mihály főszereplésével és zenéivel.
Majd újabb regények és újabb filmek következtek: Az ellenállás melankóliája, a Rombolás és bánat az ég alatt, a Háború és háború, Az urgai fogoly, A báró Wenckheim hazatér és utoljára a Zsömle odavan című 2024-ben megjelent regénye. Illetve a filmek: a Kárhozat, a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi és A torinói ló.
Műveit nem csak Magyarországon, hanem világszerte kultikus rajongással és díjesővel fogadták.
Susan Sontag „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így írt róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja.”
Magyarországon József Attila-díjat és Kossuth-díjat kapott, 2004 óta a Digitális Irodalmi Akadémia és a A széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja lett. Angliában elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, nem csak első magyarként, hanem első Közép-Európaiként is. New Yorkban átvehette az America Awardsot, Németországban is számos elismerésben részesült, például1993-ban elnyerte Németországban az év legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preist Az ellenállás melankóliája című regényéért.
Műveit nem csupán európai nyelvekre, hanem japánra és kínaira és arab nyelvre is lefordították.
Arra a kérdésre, hogy minek tulajdonítja azt, hogy például Amerikában és Németországban is ünneplik a műveit, azt válaszolta, hogy Amerikában évtizedek óta várják az olyan nagyregényeket, amilyeneket Hemingway vagy William Faulknert írt a XX.században, de mivel ez a fajta nagy amerikai regény sehogy sem akar megszületni, külföldi írókban vélik megtalálni, amit keresnek. De mint mondta, valójában a saját nagy regényükre várnak vagy egy újabb Susan Sontagra, aki mindig meg tudja fogalmazni a kríziseket. Mint mondta Németországban még súlyosabb a probléma, mert bár sztárírók akadnak, de a nagy német regény is hiányzik, és inkább az osztrák írók azok, akik a jelentős német nyelvű alkotásokat írják.
Egy egy másik interjúban Friderikusz kérdésére, hogy tudja-e, mi a különbség azok között, akik rajonganak az írásaiért, és azok között, akiknek túl hosszúak és érthetetlenek a mondatai, azt válaszolta, hogy őt azok szeretik, akik elfogadják, hogy az író művei az ő életükről szólnak. És csak ez után jön az, hogy túl hosszú-e a mondat.
A hosszú mondatokról is sokan kérdezték már, ezekről azt gondolja, hogy amikor az ember igazat mond, akkor nem beszél tőmondatokban.
2020-ban az év legfontosabb mondatának díját vehette át Görögországban. Ioanna Avramidou fordította görögre a Sátántangót, a regény első fejezetének második oldalán olvasható ezt a díjnyertes mondat:
„Szomorúan nézte a baljós eget, a sáskajárásos nyár kiégett maradványait, és hirtelen ugyanazon az akácgallyon látta átvonulni a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet, mintha csak megérezte volna, hogy az örökkévalóság mozdulatlan gömbjében bohóckodik az idő egésze, a zűrzavar hepehupáin át ördögi egyenest csalva, és megteremtve a magasságot, a tébolyt szükségszerűséggé hamisítja…
és látta önmagát, a bölcső és koporsó fakeresztjén, amint kínlódva rándul egyet, hogy végül – rangjelzések és kitüntetések nélkül – lecsupaszítva a halottmosók kezére adja egy szárazon pattogó ítélet, a dolgos bőrnyúzók röhejébe, ahol aztán irgalmatlanul látnia kell az emberi dolgok mértékét, anélkül hogy akár csak egyetlen ösvény is visszavezesse, mert akkor már azt is tudni fogja, hogy olyan partiba keveredett a hamiskártyásokkal, amely már jó előre le van játszva, s amelynek végén utolsó fegyverétől is megfosztják, a reménytől, hogy egyszer még hazatalál.”
Az író fiatal felnőttként még Magyarországon is folyamatosan változtatta a lakhelyét, és mint több interjúban is elmondta, azok életét élte, akik minden társadalomban nélkülözhetetlenek, de láthatatlanok, mint Illyés Gyula A puszták népe című kötetének szereplői.
1987-ban utazhatott először külföldre. Nyugat-Berlinben DAAD- ösztöndíjasként látták vendégül. Azóta sokfelé megfordul a világban. New Yorkban Allen Ginsberg lakásában lakott egy ideig a kilencvenes években, de Angliában, Spanyolországban, Németországban, Japánban, Kínában, Mongóliában is töltött már hosszabb időt.
Arra a kérdésre, hogy miért utazott-utazik ennyit, az a válasz, hogy a menekülés hajtja és a kíváncsiság.
Mint mondta, őt nem távolról vonzotta a Kelet, majd odautazott, hanem amikor meglátott Kyotóban egy buddhista szentélyt, érdekelni kezdte, és mélyebbre ásott abban, amit talált.
Az emberi létet reménytelennek tartja, és úgy gondolja, hogy a civilizáció arra szolgál, hogy ezt a reménytelenséget elfedjük magunk elől.
2024-ben jelent meg Zsömle odavan című regénye, amelynek főhőse a 91 éves Kada József és Zsömle, aki valójában több kutya, csak mindnek ugyanaz a neve.
A magyar nemzet védelme címmel még ebben az évben a Magvető Kiadónál újabb regénye jelenik meg.
Nádas Pétert és Esterházy Pétert is Nobel-díj esélyesként tartották számon a kétezres évektől, de Krasznahorkai László neve is mindig ott volt az esélyesek listáján, és most elmondhatjuk, hogy egy olyan magyar író életműve kapott méltó elismerést, aki évtizedek óta nagy hatással van a világ irodalomszerető közönségére és persze azokra is, akik számára máig fontosak művészfilmek.
