Kultúra
Szatirikus vígjáték egy elfuserált szavazásról és három elkóborolt birkáról
A Bonzsúr, Svájc! című svájci-olasz filmszatíra szeptember 4-től látható az Uránia Nemzeti Filmszínházban
A déli olasz kantonban, Ticinoban lázadás tör ki, és a német Walter (Beat Schlatter), akit rendőrként a franciásítás végrehajtásának ellenőrzésével bíznak meg, egy francia titkos ügynök, Jonas (Vincent Kuchell) kíséretében elindul, hogy rendet csináljon.
De közben Walter mamája ( Silvia Jost) sem tétlenkedik, két élemedett udvarlójával és egy rozoga teherautóval elindul Jeanot Bachmann ( Leonardo Nigro), vagyis a francia svájci médiavállalkozó nyomában, habár azt még nem tudják, mit akarnak tenni vele.
Walter félig-meddig félreértések és véletlenek eredményeképpen, félig szándékosan beépül a ticinói lázadók közé, mint aki maga is ellenzi az egynyelvűséget, ami igaz is: amikor két igennel szavazott, szentül meg volt győződve róla, hogy az az egy nyelv csakis a német lehet, dehogyis a francia.
A helyzet kritikussá válik, Barbara Burger (Alexandra Prusa), a hadügyminiszter ultimátumot ad a lázadóknak, majd felvonultatja tankjait és katonáit Ticino (Tessin) határában.
Walter feje fölött áttajtékzanak az események, küzd az állásáért, amit nem francia anyanyelvűként immár nem is olyan könnyű megtartania, szeretne tenni a saját anyanyelvéért is, de nem kizárólag konspirációs okokból nagyon szépen elmosogat, és a piacon bevásárolni is segít egy vonzó lázadó hölgynek, Francescának ( Catherine Pagani), sőt a világ egyik legesetlenebb erotikus filmjelenetét is megcsodálhatjuk közreműködésükkel. Így hát Walter nem is gyanús - egy ideig.
Kiderül közben, mire készülnek a lázadók: vonatot akarnak robbantani tiltakozásul, hogy elvették az anyanyelvüktől a jogait. És ekkor Jonas kijelenti, hogy nem is titkosügynök, a testkameráját és a többi profi kütyüjét pedig az interneten vette.
Mindez már nem számít, záporoznak az események, fordulatok, Walterral, Jonas-szal és Francescával, és a történet egy nagyszabású végkifejlet felé száguld, amelyben fontos szerep jut három nagyon messzire elkóborolt birkának, és azoknak a szavazólapoknak is, amelyekből hogy, hogy nem, a kínaiak olyan kis esernyőket készítettek, amiket fagyikelyhekbe szokás beleszúrni.
A film zenéje hol a némafilmek alá egykor zongorázott dallamokat idézi, hol a régebbi nagyzenekaros filmzenéket, ezzel is egy újabb mókás, hangulatos, régies dimenziót adva mindannak, amit látunk.
Jó európainak lenni, ha ilyen és ehhez hasonló filmek készülnek még ezen a kontinensen. Kicsit talán a Picasso kalandjaihoz (1978) lehetne hasonlítani a Bonzsúr, Svájc! humorát és soknyelvűségét. A szerkezetét kevésbé, mert a svájci-olasz filmben viszonylag sok az áldokumentarista elem. Újsághírekből, híradórészletekből értesülünk a legfrissebb politikai eseményekről, olyan snitteket is látunk, amelyek inkább dokumentumfilmes stílusúak, mint játékfilmesek.
A hangvétel humoros, egyaránt megkapja a magát német, francia és olasz svájci. Nem bántóan, de nevetést fakasztóan konstatáljuk, hogy Bachmann, a megmondóember még mindig Napóleonra hivatkozik, ha taktikáról és stratégiáról van szó, és úgy beszél, mintha tegnap verte volna végig Európát a francia császár. Az olaszok meg mintha a camorrát és a második világháborús partizán éveiket élnék újra, amikor felkészülnek kantonuk ostromára.
A Közép-Európai nézőnek, aki szintén nyelvi és kulturális sokszínűségben él, de közel sem mindenfelé demokratikusan, nagyon is sokat mond ez a történet. Nagyon is jól érti azt, hogy a szereplők minél inkább kiállnak a saját anyanyelvükért, és csak azért, és semmiért, ami más rovására van, annál inkább össze tudnak fogni, és egymást támogatni abban, hogy helyreálljon a rend, és jobban megbecsüljék a jövőben azt, amijük van.
A filmben a kiállás a sokszínűségért, az anyanyelvért és a hagyományokért Európai mindenkori értékeiről és lehetséges jövőjéről is valami nagyon jót mond a nézőnek, mindenféle szájbarágás nélkül, de nagyon vidáman, szórakoztatóan, virtuóz, nagyon szellemes poénokat szórva, mégsem nem megkerülve mindannak a komolyságát, ahogy átéltük az elmúlt évtizedek politikai eseményeit.
Bonzsúr, Svájc! - Bon Jour, Switzerland! – Ciao, ciao, Bourbine! – 2025
Svájci-olasz film -88’
Rendezte: Peter Luisi
9/10
