Kultúra
Súlyos mondatok a szerelemről
Kritika + VIDEÓ a Többesélyes szerelem című finn-amerikai filmdrámáról

A film eredeti címe: Materialists. Ennek a szónak mindkét jelentése nagyon találó a film mondanivalója kapcsán. Egyrészt azt jelenti: anyagiasok, vagyis olyan emberek, akiknek csak a pénz számít. El is hangzik a filmben Madonna Material girl című slágere, amely arról szól, hogy a lírai én határozottan különbséget tud tenni a jó anyagi helyzetű és spórolós férfiak és a más előnyős tulajdonságokkal rendelkező férfiak között, az előbbiek javára.
A Materials szó másik jelentése: materialisták, vagyis anyagelvű emberek, akik kizárólag a szemmel látható, kézzel fogható, vagyis anyagi síkon létező dolgokat tekintik valóságnak.
Érthető, hogy ezzel a címmel a magyarországi forgalmazók nehezen birkóztak meg, hiszen angolul frappáns, már csak a közismert Madonna-dal miatt is, magyarul viszont körülményes.
A Többesélyes szerelem cím azonban nem arra utal, hogy itt most nagyon komolyan fogunk majd beszélni a szerelemről, hanem inkább könnyed romantikus vígjátékra gondolnánk. Nem véletlen, hogy az IMDB-n sokkal jobb minősítést kapott a film, mint azokon a portálokon, ahol magyar címmel ismerték meg a nézők.
Azért is ironikus ez a cím-mizéria, mivel a film egyik alapkérdése éppen a hitelesség, a szavahihetőség. Hiteles-e a tökéletes férfi, aki nem pont úgy tökéletes, ahogy megszületett, hanem a plasztikai sebész is nagyot alkotott rajta, és hiteles-e az a házasságközvetítő, aki mögött ugyan kilenc nyélbe ütött házasság van, de az egyik ügyfelét, akit magához édesgetett, és baráti kapcsolatba került vele, bárkire rásózná, csak szabaduljon tőle?
De nézzük a történetet. Lucy a kilencedik általa összehozott pár lagziján megismeri Harryt (Pedro Pascal), aki házasságszerző szemmel egy „unikornis”. Minden tesztkérdés csupa pipa. Olyan tökéletes férfi, amilyen nincs, és úgy látszik, mégis van. És tökéletes Harry házasodni akar! Hogy tudna ennek a szerencsés konstellációnak ellenállni a szemfüles szakember, aki éppen facér?
Az első közös vacsorán egy elegáns étteremben Lucy percekig sorolja, miben és hogyan tökéletes Harry, és ezért mennyire fölötte áll. Majd azt sorolja el, hogy ő magát miben tartja tökéletlennek.
A néző tátott szájjal hallgatja, mert ezek olyan ítéletek és elvárások, amik sok mai emberben is rögzültek, de így szemtől szemben ezeket nem szokás kimondani, pedig ha ki vannak mondva, csak akkor lehet meghallani az abszurditásukat.
Nem kevésbé abszurd az sem, amikor Lucy kliensei, akik több ezer dollárt fizetnek az ideális házastársért, előadják az igényeiket, miközben belenéznek a kamerába.
Milyen az ideális partner? Fitt legyen. Érett nő legyen, de azért ne legyen még harminc. Ne a macskákat szeresse, hanem a kutyákat. New York-i leszbikus legyen, aki republikánus. És végül Sophie L. ( Zoe Winters) igényei: Csak legyen valakim.
Azt gondolnánk, Sophie-val könnyű dolga lesz a házasságközvetítőnek, de nem. Kilenc randi, kilenc férfi, aki többet nem akarja látni Sophie-t. Aztán jön valaki, akinek nagyon is megfelelne, de abból lesz csak baj igazán.
Lucy egy nap véletlenül összetalálkozik a régi szerelmével, Johnnal (Chris Evans), aki 37 évesen is többekkel közös albérletben él, és még mindig be akar futni, mint színész.
Amikor a lány csúfos kudarcot vall a munkájában, nem a tökéletes Harryhez, hanem a nagyon is tökéletlen és szegény Johnhoz fordul vigaszért. Johnnal egy idegen esküvőn találják magukat, ami jó mulatság lenne, ha nem jutna eszükbe, hogy egykor ők is közös jövőt, esküvőt, családot, gyerekeket terveztek.
Lucy összehasonlítja, milyen jövőt, milyen házasságot tud kínálni a tökéletes Harry, aki minden energiáját a tökéletességébe fekteti, és milyet a tökéletlen, szegény, béna darabban béna szerepet játszó, pincérkedésből élő John, aki még mindig Lucyt szereti.
Celine Song a beragadt ítéleteken és önbizalomhiányon kívül a párkapcsolatok kudarcát abban látja, hogy a mai emberek a csodákba és az irracionális történésekbe vetett hit nélkül következtetik ki, hogy mi az, ami történhet velük. És ez így persze, hogy nem sok jóra vezet. De a film megmutatja a bennünk rejlő, belőlünk időről időre feltörő csodákat, amik mindent képesek megváltoztatni.
Mit kellene lépnie például Sophie L.-nek, miután kilenc randit elbukott, a tizedik jelölt elől pedig bujkálni kényszerül? Elásnia magát örökre? De ő egyszer csak kijelenti, neki jár az, hogy szeressék, és a néző számára szinte hihetetlen, de visszautasítások, átrettegett nappalok és éjszakák után Sophie újra randizni akar.
Több ilyenfajta csodát is felsorakoztat Celine Song filmje, de azt is megmutatja, hogy talán azok az emberek állnak legmesszebb a megmentő csodáiktól, akikről azt hisszük, hogy irigylésre méltó az életük.
Nem az a lényeg ebben a filmben, hogy ki tudjuk-e találni a befejezést, hanem hogy amíg eljutunk odáig, mindenki, aki a nézőtéren ül, kap pár olyan mondatot, amitől megborzong, vagy amitől egy-két régi fájó tüskét elpotyogtathat a lelkéből.
Celin Song olyan világsztárokat választott a főbb szerepekre, akik nevére betódul a moziba a közönség. Ez lehet a fő oka annak, hogy őket szemelte ki, mert a szereplők közti kémia például biztos nem volt szempont.
Ezenkívül Pedro Pascal ( Gladiátor II.) is, Chris Evans ( Amerika kapitány) is kicsit idős a szerepre, és teljesen más nőtípussal illenének össze, Dakota Johnson (A szürke ötven árnyalata) meg hiába tehetséges, szép és jó humorú színésznő, könnyebb megjegyezni, hogy valószínűtlenül hosszú combjai vannak, mint azt, hogy milyen az arca.
De az is igaz, nem lett volna jó, ha a történet sodra elviszi a figyelmet a súlyos mondatokról, és azokról a momentumokról, amik szinte észrevétlenül mérgeznek meg kapcsolatokat, illetve arról, ahogy a szereplőkben megszületik a csoda, amiből aztán egy teljesen új életet tudnak kibontakoztatni.
Többesélyes szerelem – Materialists -2025
Finn-amerikai filmdráma 115’
Rendezte: Celine Song
10/7