Kultúra
Nelly, hangulat, Nagyszínpad
A Sziget sokak szerint nem való „bárkinek”. Sajnos nem kevesen úgy nyilatkoznak róla, hogy életükben egyszer sem jártak ott, mások pedig egyszeri rossz élményük alapján vonnak le hosszú távú következtetéseket. Az első verzió józan ésszel teljességgel talajtalan - a másikra pedig talán elég annyit felelni, a legjobb, leginkább szeretetre méltóbb édesanya is elrontja olykor az ebédet, odaégeti a süteményt, mégsem akarja senki ezért máglyára küldeni.
A Sziget fogalom. Bizonnyal akadnak a szárazulaton olykor futóbolondok - mint ahogy a társadalomban is léteznek efféle alakok. Azonban a többség „csak” szórakozni szeretne, ezért zarándokol évről-évre a helyszínre, no meg jó koncerteken részt venni és közben vonzó/szimpatikus lányokkal-fiúkkal ismerkedni.
S szögezzük le rögvest, e hármasságra kiváló alkalmak nyílnak odakint.
Most csütörtökön például Nelly Furtado volt az egyik közönségmágnes. Lehet ragozni, így-úgy minősíteni, különböző kalickákba begyömöszölni a stílusát, ám ez a lényegen nem változtat: a kanadai-portugál énekesnő olyan dalokat tett le a 2000-es évek óta az „asztalra”, melyek mellett nem lehet szótlanul elmenni. S a művésznő a Szigeten sem hazudtolta meg magát, egy olyan fesztiválműsort tolt le élőben, hogy azt bármelyik, nála lényegesen fiatalabb (1978) fitnesszguru elirigyelhetné. És a hangja, nos, az épp úgy odavert, mint maga a színpadi elemek.
(E sorok írója konkrétan rekedtre üvöltözte magát a helyszínen, így nem is csoda, ha utána rögvest megivott némi torokolajat.)
Le kell szögezni, a Sziget messze több, mint zúzós koncertek és ugrálós-összekapaszkodós partik összessége. Régente sem volt az, ma pedig végképp nem süthető rá e bélyeg. Minden szolgáltatást fizikai képtelenség fölsorolni, de a palettán talán az egyik leghasznosabb a - címkézzük így - pszicho-sátor, ahol önkéntesekkel lehet csaknem egy-egy órát mindenféle témákról kötetlenül beszélgetni. A lehetőség valahol hasonlít a gyónáshoz, azzal a különbséggel, hogy itt inkább a kedves fiatal lányok vannak többségben, mint...
...mint bármily megértő férfiak.
A vendégek amúgy szemmel láthatóan igénylik az ilyesmit, amit az is jelez, hogy az éj leszálltával már szó szerint kígyózó sorok álltak a vászonházikó előtt. Ebből például nyugodtan lehetne több - de ezzel le is zárult a kritikai megjegyzések sora.
Szokás hangoztatni, a Sziget drága. Mondjuk a Balaton és a horvát tengerpart lényegesen költségesebb hobbi - viszont azokért legalább nem kevés pénzt beáldozva arrább kell utazni csöppet. A szkeptikusok szerint a jegyárak is a horror kategóriába esnek - ami azért is vitatható, mert mondjuk egy Shawn Mendes koncert önmagában nem lenne fedezhető abból a forinthalmazból, amiért itt rögvest két világsztárt kap az egyén.
Lévén Nelly Furtado után a fentebb említett, méltán híres kanadai énekes következett, aki dettó elbájolta a tömeget - amely pedig mintegy viszonzásképp dallal köszöntötte föl a születésnapját hamarosan megülő sztárt.
A Szigetre akár sétálni is érdemes kimenni. Az egyén megérkezik reggel, végig követi, miként élednek föl sátorvárosok, az álmos szemű fesztiválozók, de főként a hölgyek miként és mivé alakulnak át - azaz hogyan lesz a papucsos, kócos, vállra vetett törülközővel, kissé bizonytalan léptekkel haladó hölgykoszorúból ízlésesen felöltözött közönség.
Ami aztán estére természetesen újfent kissé megkopik és porossá lesz, de ez így van rendjén.
S ami a lényeg, holnap, jövőre, két-három-sok esztendő múlva kezdődik minden elölről...
