Kultúra
ArtPiknikkel ünnepel az idén 30 éves Ceredi Művésztelep
A jubiláló művésztelep számos programmal várja az érdeklődőket

Fürjesi Csaba elmondta, a pikniken levetítik a 30 éves művésztelep filmjeit, és ezen a napon vehetik át a Nemzetközi Visegrádi Díjat, amelyet a művésztelep a közép-európai szellemiség ápolása és a visegrádi országok kulturális együttműködésében elért eredményével érdemelt ki.
A ceredi művésztelepen a csaknem 400 négyzetméteres ArtComplex is várja a látogatókat kortárs galériával, grafikai műhellyel és az új állandó kiállítással, a Múzeum'80-nal. Itt 10:30-kor lesz kapunyitás. Az ünnepi tárlatot, a Ritus X Cered című nemzetközi kiállítást 11 órakor nyitják meg a 2025-ös nemzetközi szimpóziumok anyagából, majd tárlat nyílik Németh Pál és Jozef Suchoza szobrászművészek munkáiból.
A Rönkszínházban 15 órakor kezdődik az ArtPiknik megnyitója a ceredi népdalkör közreműködésével. Este koncertet ad a Kelet Brass Band és a Varga Livius Show Band.
Lesz óriásképfestés, valamint két workshop: Mizsák Gergő képzőművész, az akrilfesték, Tomecz Dániel képzőművész pedig az olajfesték történetét, használatát, technikai lehetőségeit és alkalmazását mutatja be.
A nyitott műtermek a művésztelepen című programban Tóth Kinga költő, hangperformer, vizuális művész a galériában, Jozef Suchoža szobrászművész a szobrászházban, Bognár Kristóf filozófus a Kor-Társ-Táj-Házban tart tárlatvezetést.
A jubiláló művésztelep számos üdvözlő emailt kapott, az ezekből összeállított Üzenet-Fal nemzetközi mail-art kiállítást Zséger Olívia fotóművész mutatja be, majd levetítik a 30 éves művésztelep filmjeit is.
A ceredi ArtPikniken lesz kreatív gyerek sátor, térzene, a kertben palóc konyhával és mátraaljai borok kóstolójával is várják a vendégeket.
Az ArtColony Cered 1996-os megalakulása óta a kortárs művészeti élet meghatározó szereplőjévé vált. Számos művészeti projektet szerveznek, így a Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelepet is. Évente más-más tematika szerint zajlik a közös alkotómunka, az alapgondolat pedig Cered, annak hagyományai, használati tárgyai, és a falut körülvevő táj.
Az alkotómunka része a helyben lakó falusi emberek és a különféle európai nagyvárosokból érkező képzőművészek találkozása, egymás megismerése.