Kultúra
Tom Cruise a Bering-tengeren menti meg a világot
Kritika a Mission: Impossible – A végső leszámolás – második rész című akciófilmről
Erről szól A végső leszámolás második része. Sok egy kicsit az a 170 perc, amelynek az első ötven percében még csak nekifutnak mindannak, amellyel szintet lép a film, de a második rész második fele sok mindent visszamenőleg is más megvilágításba helyez.
Mennyire volt fontos és megkerülhetetlen elem eddig, hogy Tom Cruise kaszkadőr nélkül csinál végig minden hajmeresztő mutatványt a filmben? Biztosan valakit ez érdekelt, és ezt figyelte, de más meg azt mondta, hogy akkor is jó film lenne a Mission Impossible bármelyik darabja, ha kaszkadőrök szerepelnének a veszélyesebb jelenetekben.
Most majd lesznek olyan képsorok, amelyek csak úgy élnek meg, csak akkor van értelmük, hogy Tom Cruise szenvedő arcát látjuk, és tudjuk, hogy nemcsak eljátssza, hanem valódi áldozatot hoz, és nemcsak a filmért, hanem mindazért, amit az alkotók a filmmel üzennek.
Lesz olyan jelenet is, amelyben Tom Cruise-t látjuk a vízben lebegni, de mégis úgy éljük át, mintha mi lennénk ő, egy ember egyedül a világvégén úszik a feketelevesben, és egy olyan határhelyzetben van, amelyet néhány évtizede – de bizonyos szempontból egy-két éve – sem tudtunk volna elképzelni.
Pedig az a „világ”, amelyet így nevezünk, sokszor volt már végveszélyben, és az nem is magától múlt el. Sokszor fenyegette már a saját káosza az emberiséget azzal, hogy elnyeli, és kipusztítjuk magunkat a bolygóval együtt vagy anélkül.
Ahhoz hogy elháruljon a veszély, soha nem csupán néhány politikus és vallási vezető ténykedésére volt szükség, hanem a többség jószándékára is. Megtisztulásra, észhez térésre, a zavarosban halászgatás és a pártoskodás befejezésére. És most is ez van, csak a mai embert sokkal nehezebb meggyőzni arról, nagyon is számít, hogy ő mit gondol, ő mit érez, ő mire vágyik – és mit tesz. És ez nagy baj.
Az alkotók szinte könyörögnek a film második felében, hogy a néző fogja fel mindezt a pattogatott kukoricája meg a jeges kólája mellől, és közben nagyon erős képsorokat látunk a Bering-tengeren elsüllyedt orosz tengeralattjárón például vagy éppen a levegőben, ahogy Tom Cruise egy több mint 220 kilométeres sebességgel haladó biplán szárnyán kapaszkodik.
Többek közt ezekért a snittekért is érdemes beülni a moziba, és jó nagy vásznon megcsodálni őket.
Az is lehetséges, hogy ezután a film után új ügynöknőtípust kell majd kitalálni, mert Vanessa Kirby (White Widow), Hayley Atwell (Grace) és Rebecca Ferguson (Ilse Faust) a végsőkig kimerítették a szexi, de vakmerő és felkészült, ámde rovott múltú, jó útra térő ügynöknő ábrázolásának lehetőségeit. Nagyon jók voltak, de épp ezért már nem lehet mit mondani erről a nőtípusról. Illetve csupa nagyon kemény nőt látunk a filmben, és eléggé borul miattuk az egyensúly.
A férfi szereplők sokkal árnyaltabbak, sokkal jobban különböznek egymástól tulajdonságaikban és még a múltjukban is, és sokkal jobban kiegészítik egymást. Nem érezzük azt, hogy nem akarunk még egy Luthert (Ving Rhames) vagy még egy Benjit (Simon Pegg) látni, mert az már sok lenne.
Tudjuk, hogy Tom Cruise már 62 éves, de a film befejezése alapján nehéz eldönteni, hogy ez a leszámolás tényleg a végső volt-e, vagy lesz még valami, amely továbblendíti az alkotókat. Ha lesz, akkor a most kijelölt nyomvonalon haladva egészen új hangvételű film készülhet a folytatásban.
Mission: Impossible – Végső leszámolás – második rész
Mission: Impossible – Dead Reckoning Part Two, 2025
Amerikai akcióthriller – 170 perc
Rendezte: Christopher McQuarrie
8/10
