Kultúra
Jackie Chan filmes pályafutását díjazzák a Locarnói Filmfesztiválon
Amerikai karrierjét olyan alkotásoknak köszönheti, mint például a Leszámolás Hongkongban

„Jackie Chan rendező, producer, színész, forgatókönyvíró, koreográfus, énekes, sportoló és vakmerő kaszkadőr, a kortárs ázsiai filmművészet egyik kulcsfigurája, aki nagy hatással volt a hollywoodi filmművészetre is” – idézte a Variety.com Giona A. Nazzarót, a svájci filmfesztivál művészeti igazgatóját.
A Hongkongban született, ma már 71 éves filmes gyermekszínészként kezdte pályáját, első nagy sikerét a Kígyó a Sas árnyékában című filmben aratta 1978-ban, amelyben már őt bízták meg a kaszkadőrjelenetek kidolgozásával is, majd a Részeges karatemester című produkcióval alapozta meg hírnevét. 1979-ben rendezőként is debütált a Rettenthetetlen hiéna című filmjével.
Amerikai karrierje a Rendőrsztori, a Leszámolás Hongkongban, az Istenek fegyverzete vagy a Jackie Chan: Első csapás és a Balhé Bronxban című filmek nyomán ívelt fel.
A '90-es évek végétől a Csúcsformában című akciófilmje, majd annak két folytatása is kasszasiker lett.
Az elmúlt 50 évben mintegy 150 filmben szerepelt. 2017-ben tiszteletbeli Oscar-díjjal tüntette ki az amerikai filmakadémia.
2004-ben hongkongi székhellyel Jackie Chan Emperor Movies Limited néven saját produkciós céget alapított.
A filmfesztiválon a filmsztár két korábbi moziját, A nagy balhét és a Rendőrsztorit vetítik le. Mindkét produkciót ő rendezte, és a főszerepet is ő alakítja.
A Locarnói Filmfesztivált augusztus 6. és 16. között rendezik meg.
A Pardo alla Carriera-díjat Chan augusztus 9-én veheti át. Korábban mások mellett Francesco Rosi, Bruno Ganz, Claudia Cardinale, Harry Belafonte, Jane Birkin és Costa-Gavras is megkapta az életműdíjat.