Ferenc pápáról is megemlékezik Szekeres Adrien és László Boldizsár a MOMKultban

– A hírek szerint mai estjükön önök megemlékeznek majd Ferenc pápáról is, akit éppen ma temetnek.

– Ferenc pápa Adrien számára és számomra is fontos személyiség. Különleges egyéniség volt, talán csak II. János Pál pápához tudnám hasonlítani. Mindig mosolygott, vidám volt. Sokakat megragadott az élettörténete, az ifjúsága, ahogy felnőtt, ahogy élt, ahogy az emberekhez viszonyult, ahogy képviselte a Dél-Amerikai stílust. Elfogadó volt, mindenkivel törődött, az ökumenizmusa miatt is sokan szerették. A temetésének a napja és a koncertünk egy napra esik, ez egy kicsit szíven ütött minket, és el kellett döntenünk, hogy az ő tiszteletére lemondjuk a koncertet, vagy inkább megemlékezünk róla. Úgy gondoltuk, hogy azt ő sem szeretné, hogy miatta maradjon el egy ilyen alkalom. Nem azt mondom ezzel, hogy a kormány rosszul döntött, hogy nemzeti gyásznappá nyilvánította a mai napot, hiszen azt mondta, hogy választható, és ez nem azt jelenti, hogy maradjon el minden program. Mi inkább a megemlékezést választottuk.

– Ferenc pápa el is mondta nyilvánosan, hogy szereti a zenét, sőt a tangót is. Írtak is tangómisét a tiszteletére. Önök milyen dalt fognak előadni megemlékezésképpen?

– Hangsúlyozni szeretném, hogy mi Adriennel ezt nem azért tesszük, hogy még több figyelmet kapjunk, hanem mert belső igényünk, valóban figyelemmel kísértük és szerettük Ferenc pápát, és ezt szeretnénk kifejezni. Nem akartunk eredetileg kivetítőt használni a koncerten, de készíttettünk egy vizuális anyagot, amelyben fotókkal, videókkal felidézzük Ferenc pápa életét, és van egy tökéletes dal az alkalomra: Andrea Bocelli Prayer (Ima) című dala. Az est első részének a végére tettük a megemlékezést, így a nézőknek adunk egy kis lehetőséget a szünetben, hogy elgondolkozhassanak a pápa személyéről.

– Azt is tudhatjuk a híradásokból, hogy idén több dalt hallhatnak a résztvevők, mint tavaly májusban.

– Tavaly az Erkel Színházban a Dohnányi Filharmonikus Zenekarral koncerteztünk a legnagyobb kísérettel. Ezt a nagykoncertet így nem lehet mindenhova elvinni. Nekünk van egy egy szál zongorás műsorunk egy fantasztikus zongoraművésszel, aki dzsesszt is tud játszani meg klasszikust is. Pataj Györgynek hívják. Ő a Cotton Club Singers zongoristája is. Az egy szál zongorás koncerteken mindig van valami újdonság, hol én jövök egy új dallal, hol Adrien jön egy új dallal. Mielőtt az Erkel Színházban felléptünk, körül belül tíz zongorás koncertünk volt, főleg vidéken, művelődési házakban és koncerttermekben, azokat a dalokat is be fogjuk hozni, amelyek ezeken a koncerteken rakódtak. Illetve Adrienn választott olyan szólódalt, ami operásabb megszólalású lesz, és én is éneklek olyan dalt, amire magyar szöveget írattam. A tavalyi Erkel színházi koncerthez képest más lesz a mostani, és a La Voce Vita Band fog minket kísérni.

– A műfajok között átjárásról szól ez az est abban az értelemben is, hogy különböző műfajú dalok szólalnak meg egy koncerten, de úgy láttam, olyan dal is van a repertoárban, mint a Barcelona, amelyben két énekes két különböző műfajban énekel.

– Azt a dalt ugyanúgy, és ugyanolyan kísérettel fogjuk előadni, ahogy sokan Monserrat Caballé és Freddy Mercury előadásában ismerik. Olyan dalaink is vannak, amelyek operabetétek, de dzsesszesített átiratok. Például a Traviatából a Brindisi is ilyen. Lesz egy Love Song Medley is, ahol szerelmes dalokat fűztünk egymás után, ezeket a dalokat szintén áthangszerelték.

A kettőnk hangja erősen összecseng, és ha ugyanazt a műsort adnánk, amit tavaly, az akkor is másképp szólalna meg. Hiszek abban, hogy az előadásmód folyamatosan változik, mindig valami érik. Az emberek szeretik újraélni a dalokat. Nem hiszek abban, hogy mindig minden pillanatban új dal kell, illetve nem mindig az kell, hogy a dal teljesen új legyen Az a lényeg, hogy amikor kiállunk, az előadásmód ne múlja alul a múltkorit. Ha tudjuk hozni azt a szintet, amit tőlünk elvárnak, akkor mosolygós arcokat látunk a nézőtéren, hátradőlnek, és élvezik. Mi nem vagyunk szerzők, hogy mindig új dalt írjunk, nekünk azt kell előadnunk, ami nekünk a legösztönösebben, a legjobban áll a színpadon.

– A műfajok közti átjárásnál maradva: önt ismerjük könnyűzenei előadóként és operaénekesként, sőt jazzénekesként is. Az élet hozta így, vagy ez alkati kérdés, egy fajta belső igény?

– Én 15 évig énekeltem könnyűzenét, most már lassan húsz éve éneklek operát, tehát már majdnem egyforma a két műfajban eltöltött idő, tehát ha kijelenteném, hogy operaénekesként én nem énekelhetek könnyűzenét, akkor olyan produkcióktól fosztanám meg a közönséget, amire igénye van. Ha csak a falunapig jutnék a könnyűzenével, tényleg nem sok értelme lenne, de tavaly kitaláltuk Adriennel ezt az estet, és eljuttattuk az Erkel Színházig. Ennek már azért van egy olyan ereje, mintha én egy új operaelőadásba álltam volna be.

– Mi a határa mindennek? Van olyan műfaj, amit nem vállal?

– Ha valaki eltöltött egy kis időt ezen a pályán, akkor már tudja, mi viszi előre és mi nem, és mi áll jól neki. Ez a műsor tökéletesen fedi az én átjárásaimat. Inkább van, amit össze kell tudnom egyeztetni. Például a Cotton Club Singers-szel énekelni más, mint Szekeres Adriennel kiállni a színpadra, és majdnem operás hangon végigénekelni egy koncertet. Arra kell figyelnem, hogy egymás utáni napokon ne legyen Cotton Club Singers és operaelőadás. Az tényleg valamelyiknek a kárára tudna válni.

– Azt vettem észre, hogy olyanok is szeretik a népszerű operaslágereket, akik nem ülnének végig egy operaelőadást. Ennek ön szerint mi lehet az oka?

– Eleve van Magyarországon egy olyan beidegződés, hogy az opera csak a gazdagok műfaja. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója ezt most már több mint tíz éve próbálja kiiktatni a közvéleményből.

Az Ybl-palota az Andrássy úton valóban impozáns helyszín. Oda ki kell öltözni, drágák a jegyek – bizonyos estéken. A múlt héten vasárnap délelőtt volt egy Mascagni-koncert, és normál utcai ruhákban mentek be az emberek, nem tűntek gazdagoknak, ugyanúgy élvezték az operát, és siker volt.

Az Operaház az Eiffel Műhelyházban is helyet ad abszolút megfizethető árú zeneművészeti produkcióknak. Sajnos az Erkel kikerült a palettáról, pedig korábban ez volt a legfontosabb feladata. Népoperának nevezik német nyelvterületen, és az a célja, hogy akinek nem engedi meg a pénztárcája, az is láthasson operát. Magyarországon kimaradt az operára nevelésből 50-60 év. Az erős középosztály nyugaton szélesebb réteg, mint nálunk. Itt is feljövőben van, de nem kapta meg azt a nevelést, hogy járjon operába. Ha egyszer eljön, akkor rádöbben, hogy úristen, ez ilyen jó. Alapvetően az első élményig való eljuttatás, az a nehéz. Az Operaház törekszik erre. A közösségi médiában most már nagyon erősen jelen van. A főigazgató saját közösségi oldalán naponta többször posztol, és mindenkihez szól.

Látható az eredmény, mert nagyon sokan eljönnek az előadásokra. És vannak olyan operajegyek is, amelyek nem kerülnek többe, mint egy mozijegy. Időként 50 százalékos áron is kínálnak jegyeket. Bécsben is így van, hogy 20-30 euróért is lehet kapni jegyeket. Világsztárokat is lehet látni ilyen jegyárakért, persze a legkényelmesebb helyekről, de valamit valamiért.

– Készül-e mostanában olyan lemez, amelyen énekel?

– A Cotton Club Singers harmincéves fennállását ünneplő jubileumi koncertet felvettük az Erkel Színházban, és abból születik egy album.

– A mai koncert után mikor láthatjuk, hallhatjuk önt színpadon?

– A Szekeres Adriennel közös koncertünket elvisszük Paksra május 4-én, Anyák napján. Pakson nőttem fel, és édesanyám most is ott él. Az Operaházban pedig szintén májusban Verdi Don Carlos című operájának címszerepét énekelem. Az öt évvel ezelőtti előadást rendezi újra az akkori rendező, Frank Hilbrich.

Jegyvásárlás itt.