Kultúra
Besson utánunk hozza, amit majdnem elfelejtettünk
Filmkritika + VIDEÓ Luc Besson June és John című romantikus akcióthrilleréről
A művész dolga ez is, hogy emlékezzen, hogy ne veszítse szem elől azt, ami érték, akkor sem, ha mindenki más könnyelműen megválna tőle, hanem hozza utánunk, hátha meggondoljuk magunkat egyszer.
Emlékszünk-e még a pandémia tavaszára, amikor az emberek kitódultak a természetbe, voltak, akik vidékre költöztek kertes házba, mások végre megírták életük fő művét. Úgy élveztük, és úgy értékeltük az életet, a napsütést, a zöldülő, virágzó természetet és egymás társaságát, mint előtte-utána sohasem. Potenciális halálraítéltek voltunk mindannyian, és már értettük, mire gondolt Homérosz, amikor azt írta, hogy az istenek a halandóságuk miatt irigyek az emberre.
Amikor vége lett a pandémiának, nemcsak a félelmet és a bezártságot felejtettük el, hanem azt is, ahogy fenékig ittuk az élet minden apró örömét.
Luc Besson filmjében a halálosan beteg June (Matilda Price) találkozik Johnnal (Luke Stanton Eddy), akit kiszavazott a mátrix, egyszerűen kilökődött ez a matematikus fiú a rendszerből, amelyben az ember a gép és a szisztéma meghosszabbítása.
A párnak van 36 órája vagy talán kicsit több, hogy bármit megtegyen. Hogy olyan ámokfutásba fogjanak, mint számos korábbi kultfilm párosa, akik besokalltak az éppen aktuális rendszertől. De ők mégsem Bonnie és Clyde, nem is Thelma és Louise, nem igazi bűnözők, és már nem is próbálnak magukon és egymáson kívül keresni valamit, amiért még érdemes maradni.
June és John násztánca, boldog pillanatai árnyékában ott van a covid, mint a mai kor emberének a kollektív halandóságélménye és egyúttal annak az élménye, hogy a mai ember képes teljesen átadni magát annak, ami öröm számára az életében, vannak maximálisan boldog és szabad pillanatai.
John számviteli szakember egy multinál, szerény és szorgalmas fiatalember. Betartja a szabályokat, legalábbis azokat, amelyekről azt gondolja, muszáj betartani. Mert például nincs fönt a Facebookon, sem az Instán, sem a TikTokon. Egy társkeresőt megbíz azzal, hogy szervezzen neki rapidrandikat, de közlik vele, hogy egy nő sem kíváncsi rá, nem is annyira azért, mert nem gazdag, nem különleges a szakmája, hanem mert mi az, hogy nincs fönt semmilyen oldalon.
Johnnal rendszeresen feltörli a padlót a főnöke, de ő másokkal is ezt csinálja, nála ez az alapjárat, a gyűlölködő portás viszont egy szép napon a szokottnál is messzebbre megy el, nem hagyja Johnt normálisan parkolni, így elvontatják a fiú autóját, amelyet roncsállapotban talál meg. A taxiban, amellyel próbál hazajutni, bent felejti a pénztárcáját és az iratait, amikor ezen dühöng az utcán, két rendőr lecsukja. A kollégája, akiről azt hinnénk, hogy a barátja, nem akar neki kölcsönadni, hogy a fiú hazajuthasson a fogdából kiszabadulva.
Johnnal minden megtörténik, amelytől félt, amíg a része volt a szisztémának. Minden olyasmi, amelyre azt mondhatná a mai ember, hogy ez már maga a halál, a megsemmisülés, a teljes ellehetetlenülés.
Ami Johnnal történik, egyáltalán nem ismeretlen mintázat egyébként a túl feszes rendszerek világában. Aki belekerül, egy idő után azt érzi, hogy egy örvény viszi lefelé, valaki vagy valami el akarja pusztítani, és minél inkább küzd, annál mélyebbre kerül. John nem tudja végigvinni a koreográfiát, amelynek a vége az, hogy vagy belehal, vagy ha egy idő után nem kapálózik már, akkor majd szép lassan lesz egy másik élete, jó messze a droidoktól.
Johnt elkaszálja a szerelem egy lánnyal, akinek már nincs vesztenivalója. June-nak már nem kell sem a félelmeit, sem a reményeit adminisztrálnia, hogy sikerül a kemo, és mégsem hal meg, vagy nem sikerül, és akkor mi van, hanem élvezheti az életet úgy, ahogy például az ostoba droiddá vált emberek soha. Bármit megtehet, bankot rabolhat, vagy kiharcolhat magának még egy óra alvást, beszélgethet fákkal, ugorhat ejtőernyővel, és szerezhet magának egy fiút, aki követi mindenhová, és amikor megtudja, hogy a lány meg fog halni, arra az a válasza, hogy feleségül veszi.
Tulajdonképpen már a nyolcvanas évek undergroundjában is jelen volt ez a gondolat, hogyha nem vagyok benne a rendszerben, akkor ugyan láthatatlan vagyok, nincsenek lehetőségeim, nem lesz karrierem, fizetésemelésem, de élhetek, szabad lehetek. Később jöttek a bakancslistás filmek, amelyek tovább építgették a mítoszt a halálközeli élet teljességéről. És sok film foglalkozik manapság azzal is, hogy a halál témáját ne övezze annyi félelem.
Mindezek miatt Luc Besson filmje tényleg nem úgy hat, mintha a semmiből és előzmények nélkül jönne, de mégis egyedülálló, hiszen egy kollektív élmény az alapja, mégis személyes, közvetlen, egyedi. Nem tudunk nem June és John lenni, és nem szerelmesnek lenni, amíg pereg a film.
Nem lehet tudni, hogy akik fanyalognak, vajon milyen filmet, milyen történetet vártak Bessontól, és mi hiányzik nekik annyira, hogy nem tudják értékelni a saját életükben sem azokat a pillanatokat, napokat, heteket, amikor hihetetlen intenzitással éltek át mindent, csak már elfelejtették.
De azt például tudjuk, hogy miután véget ért a pandémia, a legtöbben jó messzire toltak maguktól mindent, ami akkor történt, akár jó élmény volt, akár rossz. Nem tanulták meg ebből a súlyos helyzetből sem, hogy mennyi áldás van az életben akár még a halál árnyékában is.
Nagy merészség lenne most eldönteni, hogy ennek a filmnek hol van a helye a zseniális rendező életművében, hiszen jöhet még olyan a korszak, amikor sokkal többre becsülik a szabadságot, az élményszerűséget, a természetességet és az igazságot a filmvásznon, mint manapság.
June és John – June Et John, 2025
Francia romantikus akcióthriller – 89 perc
Rendezte: Luc Besson
8/10
