Kultúra

Száz települést érint Mága Zoltán országjáró jótékonysági koncertsorozata

Száz települést érint, ezzel Magyarország egyik legnagyobb jótékonysági koncertsorozatát indította el Mága Zoltán.

Száz települést érint Mága Zoltán országjáró jótékonysági koncertsorozata
Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész
Fotó: Facebook/Mága Zoltán

A Liszt Ferenc- és Prima Primissima Díjas hegedűművész szombaton azt MTI-vel közölte, országjárásának célja, hogy segítséget nyújtson gyermekeknek, fogyatékossággal élőknek, időseknek, nagycsaládosoknak, nevelőintézetek lakóinak, kórházaknak, mélyszegénységben élő közösségeknek, valamint tehetséges fiataloknak, akik zenélni tanulnak és álmaik megvalósításáért küzdenek.

A tájékoztatás szerint a húsvét közeledtével különös figyelmet kaptak azok a gyermekek is, akik az ünnepeket kórházban töltik: napjaikat ajándékokkal, plüssmackókkal és édességgel tette szebbé a hegedűművész.

Mága Zoltán a Baptista Szeretetszolgálat gyermekhospice házának építését is támogatta a budapesti újévi koncertjének bevételéből, valamint orvosi műszerekkel segítette a szentesi gyermekkórház munkáját. Ezenfelül pedig, a jótékonysági turné során eddig több mint ezer rászoruló család kapott élelmiszer- és tisztítószercsomagot. A fiatal zenészek fejlődését ösztöndíjakkal és hangszertámogatással is segíti.

A jótékonysági koncertsorozat a következő hónapokban is folytatódik, így a hegedűművész újabb településekre eljutva, még több emberhez viszi el „a zene erejét, a reményt és az összefogás üzenetét”.

„Hiszek a szeretetben, az összefogásban és a zenében, mert ezek képesek hidakat építeni ember és ember között” – idézték a közleményben Mága Zoltánt, aki arról is beszélt: ő maga is szerény körülmények között nőtt fel, szülei tanácsára pedig mindig arra törekedett, hogy szorgalommal a lehető legjobbat hozza ki magából.

A koncertsorozat ünnepélyes gálakoncertjét a Szent István-bazilika előtti téren rendezik meg, ahol „nemcsak a zene, hanem az összefogás és a remény hangjai is megszólalnak”.

Kapcsolódó írásaink