Kultúra

Jelentős támogatást kap a Muzsikáló Magyarország program

A Magyarország kormánya által idén is meghirdetett Muzsikáló Magyarország program révén 1,1 milliárd forintos támogatás jut arra, hogy a hagyományos kávéházi cigánymuzsika ismét megtöltse a vendéglátóhelyek teraszait – közölte Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára Budapesten.

Jelentős támogatást kap a Muzsikáló Magyarország program
Az esemény részeként felcsendülnek Dankó Pista híres nótái is – közölte Sztojka Attila, a Belügyminisztérium államtitkára
Fotó: Facebook/Sztojka Attila

Sztojka Attila a programról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: a hagyományos cigányzene támogatása és népszerűsítése egyszerre nemzeti és kultúrpolitikai cél, feladat. Mint mondta, ennek felkarolására indult a tavaly újraindult Muzsikáló Magyarország pályázati program, melynek célja a több mint két évszázados múltra visszatekintő magyar kávéházi cigányzenei kultúra megismertetése, népszerűsítése a hazai és külföldi közönség számára, ezáltal a magyar nóta – mint hungarikum – és a hozzá kapcsolódó szellemi örökség generációkon átívelő továbbadása. A zenei hagyomány megőrzése hozzájárul ahhoz is, hogy a zenész életforma újra perspektívát kínáljon a fiatal tehetségek számára is, ezáltal biztosítva ennek a jelentős kulturális örökségünknek a fennmaradását – hangsúlyozta az államtitkár.

Sztojka Attila tájékoztatása szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség kezdeményezésére 2024-ben újraindított Muzsikáló Magyarország programban idén is 4-6 tagú, vonósokból, klarinétosokból és cimbalmosokból álló cigányzenekarok nyújtanak zenei szolgáltatást. A turisztikai főszezonban – június 2. és szeptember 28. között – heti négy napon, napi három órán keresztül muzsikálnak a programban részt vevő zenekarok a vendéglátóhelyeken – tette hozzá.

A támogatás teljes mértékben fedezi az élőzene költségeit, ezzel tehermentesítve a vendéglátóhelyeket, ugyanakkor lehetővé téve, hogy minél több étteremben, kávézóban és cukrászdában szólhasson újra a tradicionális muzsika – emelte ki Sztojka Attila. Hozzátette, hogy idén a Muzsikáló Magyarország új elemmel is bővül: a tervek szerint júniustól az ország több olyan csomópontján, ahová megérkeznek a turisták – így például a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a Keleti- és a Nyugati pályaudvaron –, valamint egyes fővárosi turisztikai attrakciók közelében is élő cigánymuzsika fogadja majd a külföldi látogatókat.

Sztojka Attila közölte azt is, hogy a program kiemelt rendezvénye idén is a június 14-i Dankó Pista-emléknap lesz. Kiemelte: a világhírű prímás születésnapjához igazodva, főváros-szerte több mint száz cigányzenekar tölti meg zenével a vendéglátóhelyek teraszait. Az esemény részeként a nagyközönség komolyzenei átiratokat, opera- és operettrészleteket, filmzenéket és klasszikus slágereket is hallhat, valamint felcsendülnek Dankó Pista híres nótái is – sorolta Sztojka Attila. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Muzsikáló Magyarország program 1,1 milliárd forint keretösszegű támogatása várhatóan mintegy ötszáz cigányzenész négyhavi vendéglátóhelyi foglalkoztatását segíti, egyben erősíti a pályázatban részt vevő éttermek és kávézók vonzerejét.

A támogatásra jelentkező zenekarok kiválasztása idén is a szakmai zűri döntése alapján történik. A testületet neves prímások vezetik, akik a pályázatok elbírálása során kiemelt figyelmet fordítanak az együttesek összhangjára, a szólisták virtuozitására, a zenei megszólalás tisztaságára, valamint a repertoár sokszínűségére. A cél, hogy a programba valóban azok a formációk kerüljenek be, amelyek hitelesen és magas színvonalon képviselik a kávéházi cigányzene hagyományait. A pályázat jelentkezési időszaka április 7-én indul és május 15-ig tart. A pályázatokat személyesen, valamint postai úton lehet beadni. A részletes kiírás és bővebb információk a programról a www.kisfaludyprogram.hu weboldalon találhatók.

Kapcsolódó írásaink