Kultúra

Egy kurtizán meghódította az akadémia tagjait

A szexmunkást alakító Mikey Madison 25 évesen Oscar-díjas lett

A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tagjainak szavazatai alapján meglepetésre egy úgynevezett szexmunkás kalandjáról szóló Anora című film öt Oscart nyert, a 25 éves Mikey Madison vehette át a legjobb színésznőnek járó díjat, Sean Baker pedig rendezőként, forgatókönyvíróként és vágóként is nyert, s megkapta a legjobb film díját is.

Egy kurtizán meghódította az akadémia tagjait
Mikey Madison első főszerepével elnyerte az Oscart
Fotó: AFP/Frederic J. Brown

Ki az a Mikey Madison, aki 25 évesen a csúcsra ért?

A Los Angelesban pszichológus szülők lányaként született Mikaela Madison Rosbergnek egy férfi ikertestvére és két nővére van. Mivel anyja és nagymamája is lovas volt, így gyerekként folytatta a családi hagyományt, s 14 éves koráig lovagolt.

„Előbb tanultam meg lovagolni, mint járni. Az egész gyerekkorom a versenyszerű lovaglás körül forgott, mígnem 14 évesen úgy gondoltam hogy mélyebb kapcsolatra vágyok az emberekkel. Ezért elkezdtem a színészettel foglalkozni. Emlékszem, anyukám azt mondta, hogy leszel képes szerepelni, amikor olyan félénk vagy, hogy még az emberek szemében sem mersz belenézni” – nyilatkozta korábban Madison.

A félénk kislány aztán 17 évesen már a Better Things nevű televíziós sorozatban szerepelt, amelyet öt évadon sugároztak: „Ez a sorozat volt bevezetésem a színészetbe, a főiskolám, a filmiskolám, tényleg minden.”

Sean Baker filmrendedző a 2019-ben bemutatott Volt egyszer egy Hollywood című Quentin Tarantino rendezte filmben figyelt fel Mikey Madisonra, aki egy gyilkos Manson családtagot, Susan Atkinst alakított, és akit Leonardo DiCaprio lángszóróval gyújt fel.

Madison az Anora főszereplőjeként egy szexmunkást alakít, aki egy manhattani sztriptízbárban keresi a lakbérre és műkörömre valót. Megismerkedik egy orosz oligarcha fiával, és hirtelen felindulásból hozzámegy feleségül. Ám amikor a hír eljut Oroszországba, a tündérmese veszélybe kerül, mert a szülők elindulnak New Yorkba, hogy semmissé tegyék a házasságot…

Miközben sok országban a prostitúció bűncselekmény, a film nem ítéli el, sőt hangsúlyozta a szexmunkások tiszteletének fontosságát. Madison az Oscar-gálán is kifejezte a támogatását a közösség iránt, de a BAFTA-díjátadón még meghatóbb vallomást tett: „Csak azt akarom mondani, hogy látlak benneteket. Megérdemlitek a tiszteletet és az emberséget. Mindig a barátotok és szövetségesetek leszek.”

Az Anora hazai fogadtatása elég vegyes, a filmes honlap szavazásán tízből csak 6,4 pontos átlagot kapott. Egy nézői vélemény: „Röhej, hogy ez a film Oscar közelébe kerülhetett egyáltalán, de hogy nyert is bármit, az meg már csak a díj komolytalanságát mutatja.”


Kapcsolódó írásaink