Szabó Magda megrázó világa

– Miért éppen erre a Szabó Magda műre esett a választásuk?

– Szabó Magdának ez a darabja talán éppen azért izgalmas, mert nem az agyonjátszott művek között szerepel, ugyanakkor olyan frissességgel, izgalmakkal rendelkezik, amelyek engem kifejezetten foglalkoztattak. A szerzőtől jól megszokott családregényhatás jól átélhető, másrészt egy izgalmas krimi, hiszen egy gyilkosság áll a háttérben, amelynek a lelki motívumait alaposan kifejti a szereplőkön és a történeten keresztül; illetve ebből adódik az engem érdeklő harmadik aspektus, az a történelmi vonatkozás, amely a huszadik század három válságidőszakát, 1929-et, 1943-at és 1955-öt eleveníti meg: a nagy gazdasági világválságot, a második világháborút és a forradalom előtti hangulatot, a vad sztálinista diktatúra romjainak történelmi pillanatait. Ebben a darabban nagyon komoly kihívások vannak, hiszen elég nehéz egyik pillanatról a másikra hat színésznek húsz évet fiatalodnia. Talán ez is magyarázza, hogy ezt a darabját miért nem játsszák a színházak gyakrabban.

– Mennyit kellett változtatni az alapműn, hogy időszerű legyen?

– Az egyetemes problémák időszerűsége elévülhetetlen. Ötezer éve van írásbeliség, és azóta tudjuk, hogy a férfi-nő kapcsolatok terén, függetlenül a kortól és a kultúrától, hasonló témákat boncolgattak elődeink. Az már egy joggal felvetődő kérdés, hogy a ma emberét mennyire izgatja a huszadik század történelme, de én hiszek benne, hogy a felmenőinkkel tartott kapcsolat segít abban, hogy kíváncsiak legyünk az előttünk megélt időszakokra. Az én négy nagyszüleim közül három is a 19. században született, és a velük történt kapcsolattartás következtében a hétköznapok szintjén is élményszinten rendelkezem a 20. század fontos pillanataival, mondhatom, hogy belülről ismerem. Az idősebb generáció szerintem ugyanígy van vele, míg a fiatalabbak meg tudnak érezni egy személyességből fakadó pluszt. Meggyőződésem, hogy így, mosolyokon vagy könnyeken keresztül értelmezhető nekik a 20. század, amely mindenképpen több, mint ami a tankönyvekben megjelenik. A kor személyessége átlengi az előadást, amelyet az alkotók mellett leginkább a szerző rendkívül pontos történelmi elemzése segít. Ebből következik a kérdésre a másik válasz, mert ez a dráma a hatvanas években írt, Disznótor című regényének a színpadi változata, de autonóm mű. Az okkal vetődhet fel, hogy a hatvanas években mennyire születhetett egy történelmileg korrekt anyag, de Szabó Magda nagyságához tartozik, hogy úgy tudott függetlenedni a kor által követelt megfelelési kényszertől, hogy a darabján nem nőtt túl az idő.

– Szabó Magdától nem idegen, de mégis érdekes, hogy a drámában éppen egy nő határozza meg környezete életét, miközben gyakorta hangzik el, hogy még mindig a férfiak uralta világban élünk.

– Az biztos, hogy a dráma központi szereplője az a Kémery Paula, akinek a személyéből árad a fordulatokat hozó energia. A valós főszereplő, Tóth János tanító egy szegény sorsú, szappanfőző családból származik. A két világháború közötti időszak klebersbergi kultúrpolitikájának eredményeként ezres nagyságrendben jöttek létre alapiskolák, amelyekben rengeteg tanítóra volt szükség, ezért szegénysorból érkező, tehetséges embereket támogatott a magyar állam, és juttatott diplomához, illetve álláshoz. Ezek a társadalmi megbecsültség szintjén nagyon magasan jegyzett lehetőséget teremtettek a fiataloknak. Ennek az új értelmiségi rétegnek egyik tagja ez a Tóth János, aki álmai nőjét szeretné megszerezni. Van egy hollywoodi plakátra illő, arisztokrata hölgy, akinek a családja tragikus körülmények között elvesztette minden vagyonát. A szegénység egyfajta analógiát teremt, de a hölgy olvasata más, s ha már történelmi akadályokból sem lehetett a szerelméé, akkor megharagudva a történelemre és a környezetére, saját magával kezdve szisztematikusan maga körül mindenkit „kivégez”. Egy három évtizedes családi hazugság tárul fel, amely napjainkban is bárkivel megtörténhet, a környezetünkben is találhatunk hasonló példákat. Nekem is volt olyan ismerősöm, aki ilyen helyzettel szembesült, és ezt követően háromnegyed év alatt a bánat elvitte. Több évtized újraértelmezése alapvetően megrázza az embert, és ennek óriási ereje van a színpadon.

– Milyen nehézségekkel járt, hogy a Békéscsabai Jókai Színházzal közösen hozták létre a darabot?

– Nem nehézségként, hanem örömteli kihívásként tekintettem erre az együttműködésre, hiszen az a fajta előadás, amelyben a szereposztás nem változik meg, az ritka színházak között, hiszen egyeztetési nehézségekkel jár az előadás. Úgy érzem, hogy a békéscsabai kollégák is remekelnek a darabban, lényegében három vendégszínészt adunk mi, míg a további hét fellépő az ő művészük. Az ottani néző szempontjából mindez egy frissülés, míg a budapestiek számára különösen izgalmas, mert nem biztos, hogy jó, ha mindig ugyanazt a húsz arcot látjuk a színházban, hanem lehet ezt a kört bővíteni. A néző majd eldöntheti, hogy a csabai kollégák teljesítményét hogyan értékeli, de egyet mindenképpen kiemelek a sok érv közül. Az alföldi tájszólást olyan hitelesen képviselik, amely mellőz mindenfajta mesterkéltséget. A Szabó Magda által leírt szöveget velük hitelesen tudjuk megszólaltatni, amely egy óriási fegyvertény. Nem műparasztok műszempillával zizgik át az adott jelenetet, hanem a megszólalás mögött a megélt tájszólásnak a nagyon pontos megjelenítését halljuk.