Kultúra
A kislány, aki kiírta magát a gyászból
Kritika a Véletlenül írtam egy könyvet című magyar családi filmről + VIDEÓ
Bármilyen meglepő. de rengeteg olyan nő van ma a világon, akiről, ha most hirtelen meghalna, alig maradna fotó. Ennek az egyik lehetséges oka, hogy a mostani felnőtt nőket arra ösztökélte a külvilág, hogy színésznők, modellek fotózáshoz sminkelt arcához, a filmezéshez és a divatbemutatókhoz fogyasztott alakjához mérje a saját hétköznapi külsejét.
Nem gondol arra, hogy mi marad belőle azoknak, akik szerették és szépnek látták úgy, ahogy van, hanem csak bujkál, szégyelli magát.
Pedig ez az anyuka is, akit Lovas Rozi alakít, milyen szép a filmben. És Detti is, akit Rujder Vivien személyesít meg, milyen szép a maga egyediségében és szabálytalanságában.
A Juno 11 holland–magyar koprodukcióban készült filmjéhez sikerült hús-vér és nagyon szép nőket, lányokat találni. Igaz ez Ninára is, aki szeplős és nagyon bájos és Adélra (Tenki Réka) is, aki nagyon kemény tud lenni, de sok időt tölt Ninával és az öccsével, és mindig számíthatnak rá.
A film alapja Anne Huizing magyarul is megjelent és sikert aratott Véletlenül írtam egy könyvet című ifjúsági kötete, amelyben Ninát az írás Lídia, a közelben élő írónő (Zsurzs Kati) támogatásával kivezeti a gyászból és a „mit kezdjek magammal” tanácstalanságából.
Hiszen az írás, a regény, egy történet elmesélése is mozgás, ugyanúgy, mint a futás, és képes kivinni az embert az elakadásából, ha jól csinálja.
Nina édesapja (Mátray László) animációs filmes. Bámuljuk, hogy milyen szép házban él ez a csonka család, de hát ennek nagyon sok oka lehet, egészen a világsikerű magyar sorozatok bevételétől a tengerentúli munkákig vagy a családi örökségig.
Inkább az a furcsa, amikor elhangzik a filmben, hogy ez az édesapa művész, és ezért egy szöget sem tud beverni a falba. Holott a magyar grafikus művészek inkább önellátók és találékonyak, ami abból fakad, hogy a szocializmus idején (és még utána is) sok hiánycikket és a művészi munkához használt tárgyat házilag kellett megalkotni.
De Lakos Nóra filmje ettől még nagyon szép és különleges életigenlő film, amely abban is különbözik a megszokott magyar filmektől, hogy különféle grafikai megoldásokkal elemeltté, lebegőssé és játékossá tették a képsorokat, így a gyerekeknek is jobban tetszik, mert különleges, nagyon menő és még humoros is, annak a felnőttnek pedig, aki maga is átélte a közeli hozzátartozó halálát, ez a film így finom érintések sora.
A történet szerint Ninának nagyon nehéz dolga lesz, amikor az édesapja új barátnőt mutat be neki és nagyon cuki öccsének (Hárs Bonca), ugyanis Dettit nem lehet csak úgy elüldözni, mint az elődeit. Detti laza és kedves, jó humora van, és strapabíró is.
Nina nem gonosz gyermek egyáltalán, csak gyötrődik a gyászával, amit nem teljesen tudatosítva vonszol. Egy olyan édesanyát gyászol, akire nem emlékszik, mert kicsi volt, amikor még élt, és nem nagyon van róla kép, mert nem szeretett fotózkodni, és ki gondolta, hogy ilyen fiatalon meghal.
Ninának meg kell alkotnia az édesanyját ahhoz, hogy el tudja fogadni a halálát, és tovább tudjon lépni.
És amúgy is írni akar, és amúgy is úgy kell kezdeni az írást, hogy arról írunk, ami megérint, megmarkol, ami fáj. Ami érdekel. És ha minden egybevág, abból csak jó jöhet ki.
Nem is az a kérdés, mi lesz a vége egy ilyen ifjúsági, családi filmnek, hanem az, hogyan jutunk el odáig manapság.
Ninával menni ezen az úton, a nézőnek, aki már felnőtt, talán nem is fiatal, és meglehet, éppen a saját sebeit, veszteségeit hordozza, öröm, ajándék, megkönnyebbülés, sőt: kiváltság.
A gyerekek biztosan másképp nézik ezt a filmet, mint a viharvertebb felnőttek, őket nem a gyász érdekli, hanem inkább az , hogyan történnek meg Ninával azok a klassz dolgok, amik szeretnék, ha velük is megtörténnének.
A gyerekes szülők meg talán azon gondolkoznak el, hogy mit tehetnének azért, hogy a kisfiuk-kislányuk ne ragadjon bele valamilyen néma fájdalomba.
Ebből az egészen nagyszerű filmből talán csak a Bagossy Brothers és Szabó Balázs Bandájának dalai lógnak ki. Nem mintha nem lennének nagyon jó dalok, amiket szeretünk azóta, hogy először lementek a hazai rádióban.
Rájuk fért volna egy áthangszerelés, vagy talán jobb lett volna, ha új dalokat írnak, és ezzel kockázatot vállalnak, mert éppen a filmben megjelenő egyedi grafikák jelölnek ki egy másik alkotói irányt, mint a már kicsit elcsépelt, Mamma Miá-s, kész slágeres vonulat.
Véletlenül írtam egy könyvet – 2025
Magyar–holland családi film – 89 perc
Rendezte: Lakos Nóra
9/10
