Kultúra
Ha szörnyek kergetnek, és a világ összedől is+ VIDEÓ
Filmkritika a Hang nélkül: Első nap című filmről
A hangra támadó szörnyek, akik az egész bolygót ellepték, nem csak az emberéletben tesznek kárt. A támadások során a pánik okozta káoszban kiégnek a város épületei, a lakók autói, csónakkal járható vizes barlanggá válik a New York-i metró, néhány óra leforgása alatt elpusztul minden, ami emlékeiben még fontos volt Samnek. Mert ő igazán szerette a várost a hangjaival, az apja zenéivel, a koncertek után a pizzával, amit együtt ettek meg.
Sam az élettől már nem sokat vár, végstádiumban van, erős fájdalomcsillapítót kap, készül a halálra. Abban reménykedik mindösszesen, hogy mindig idejében föl tudja tenni a derekára a fájdalomcsillapító tapaszt, és hogy ehet még egy szelet pizzát Patsy-nél, Harlemben, ahol az apja zenélt. Ebben az állapotában éri a földönkívüliek támadása és a város pusztulása, amit fantasztikus képsorokon – a pánikoló tömeget és visszafordíthatatlan rombolást – nyomon követve látunk.
Magát talán nem is mentené Sam, de szörnyű fájdalmai vannak, és van még valamije: egy macskája, Frodo (Schnitzer). A halál közelsége, a fizikai fájdalom folyamatos jelenléte, és hogy a macskáról gondoskodni kell, egészen más megvilágításba helyezi a szörnyek invázióját, mint ahogy a korábbi filmekben láttuk.
Sam fekszik egy ócska heverőn, és mint egy száraz falevél, összetekeredik a fájdalomtól, mert már nem hat a tapasz, de még nem jutott hozzá a másikhoz. Egyszer csak meglát egy szörnyet az ablakon át, össze is néznek.
Samnek az van a tekintetében, hogy félne ő a szörnytől, ha nem lenne nélküle is elég baja… Ebben van az ereje. A legváratlanabb pillanatban, a legváratlanabb helyről pedig még segítséget is kap: a fiatal londoni ügyvéd, Eric (Joseph Quin) hozzászegődik, együtt indulnak el a borzalomból kifelé vezető úton.
A pusztaságnak, a kopárságnak pedig van egy nagy előnye, hogy nem tűnik el a szem elől, ami fontos. A lecsupaszodott és kihalt New York-i utcán nem veszik el a tömegben, zajban, forgalomban egy olyan arc, mint Samé vagy Ericé, hanem a puszta nagy színpadán figyelhetjük meg őket. Csodálatos portrékat látunk róluk, van időink, lehetőségünk, hogy újra meg újra kövessük minden rezdülésüket, hol éles képeken, hol olyanokon, ahol valamelyikük bemozdult, vagy ahol a lány szemei világítanak a sötétben.
Nem veszik szem elől Frodó sem, pedig egy egér után ered, máskor fel akarja mérni a menekülés lehetőségét egy meredélyen, vagy éppen kíváncsi, mi lehet a metróban.
Sam és Eric személye fontos, és az is fontos, ahogy segítik egymást, pedig Eric előtt még ott az élet, még csak tanulja a jogot, Samnak meg napjai vannak hátra.
Fontos az élet, akkor is, ha már nem tart sokáig, fontosak az emlékek is, a hely szelleme, a múlt, amelyben zene szólt, és amelyben még élt, akit Sam szeretett. És a belső békesség, ami nem csak az élethez, a jó halálhoz is kell.
Ki tudja, mi mindent tartogathat az, ha tudjuk, mi a fontos, és csak azzal törődünk, még ha szörnyek kergetnek, és a világ összedől is?
Nem könnyű összefésülni az idén nyáron bemutatott spinoffot a két korábbi családi jellegű horrorfilmmel, annyira eltér a stílusuk, a hangulatuk, a rendezőjük is más, habár John Krasinsky, aki az első film főszereplője, forgatókönyvírója és rendezője volt, a mostani film forgatókönyvének megírásában is részt vett. De úgy tűnik, nem kevés filmrajongó van, akiknek a régebbi filmek is tetszenek, és az új is bejön.
Talán tendencia ez, más filmek esetében is látjuk, hogy az érzékenyebb, művészfilmre is nyitott közönségnek is helyett akarnak szorítani a nézőtéren némely horrorfilmek-akciófilmek alkotói. Vagy talán a filmeseknek azt hozta a covid, hogy nincs már akkora kedvük engedményeket tenni az olcsó szórakoztatás érdekében? Már nem akarják, hogy kevesebbet mutassanak magukból, az érzéseikből, a vízióikból, azokból a dolgokból, amikben hisznek? És inkább a csihi-puhi-dirr-durrból vesznek vissza?
Hang nélkül: Első nap – Quiet Place: Day One – 2024
Amerikai horror film
Rendezte: Michael Saronosky
9/10
