Kultúra

Rákay Philip: a Most vagy soha! politikán felüli film

A Most vagy soha! egy politikán felüli film – hangsúlyozta Rákay Philip, az 1848–49-es szabadságharc történetét bemutató alkotás forgatókönyvírója és kreatív producere a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Rákay Philip: a Most vagy soha! politikán felüli film
Rákay Philip kreatív producer, forgatókönyvíró a Most vagy soha! című történelmi kalandfilm díszbemutatóján Budapesten, a Cinema City Arénában, 2024. március 13-án. Az alkotók jelenlétében mutatták a március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról szóló filmet, amely tegnaptól látható országszerte a mozikban
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A szakember szavai szerint a napokban bemutatott történelmi kalandfilm egyfajta „nemzeti minimum”. „Kellenek olyan ügyek, amiken nem vitatkozunk, bárhogy is szavazunk négyévente, és bárhogy is gondolkodunk a világról” –mondta.

„Ez egy ilyen film, mert olyan hősökről szól, akik nélkül lehet, hogy ma nem lennénk itt, lehet, hogy nem lenne Magyarország” – húzta alá.

Rákay Philip megrázónak és könnyfakasztónak nevezte a filmet ért visszajelzéseket. Mint mondta, vidéki és budapesti helyszínekről is olyan jelzéseket kapott, hogy a vetítéseken „spontán tapsban törnek ki az emberek, fölállnak és könnyes szemmel ünneplik a filmet”.

A Most vagy soha! című filmet ért támadásokról szólva Rákay Philip azt mondta: „a kritika nyilván nekem szól”. „Ez a film sokak számára csak ürügy, hogy belém rúghassanak vagy belerúghassanak a magyar kormány filmtámogatási rendszerébe” – értékelt, hozzátéve: vannak, akik „bugyuta kurzusfilmet próbálnak belelátni, miközben nem az”.

Úgy folytatta: „Ez egy film Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról és arról az egészen nagyszerű törekvésről, ami arról szólt, hogy néhány huszonéves fiatal értelmiségi – festőművészek, hírlapírók, költők, jurátusok –, akik kicsit olyanok, mint mi, imádják az életet, rajongva szeretik a hazájukat, és ha kell, meg is halnak érte.”

Rákay Philip hangsúlyozta: a filmben sok mindent „percre pontosan dokumentáltak”, fejet hajtanak a történelmi karakterek előtt, és megmutatják a középkor és az újkor határán „táncoló” Budapestet. Mindezekkel együtt a Most vagy soha! egy „fiatalok számára is fogyasztható történelmi, családi, igazi kalandfilm” – húzta alá.

A forgatókönyvíró-kreatív producer az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorának is vendége volt, ahol elmondta, hogy a Petőfi és a márciusi ifjak 24 óráját elmesélő filmet száz napig forgatták, és „több mint 1400 ember négyévnyi munkája van benne.”

Kiemelte továbbá, hogy a film történelmileg nagyon hiteles, az alkotók fontosnak tartották, hogy a ruhák, a berendezési tárgyak, az épületek és a belső enteriőrök is mind nagyon valósághűek legyenek. Építettek egy több hektáros díszletvárost is, Pest-Buda akkori tereivel, utcáival – magyarázta a szakember, aki elmondta azt is, hogy a filmben a valósághű elemek mellett egy „kalandfilmes vonulat” is van. Utóbbival azt akarták megmutatni, hogy „az osztrák elnyomás idején forradalmat csinálni nem volt annyira egyszerű, mint ahogy azt a történelemkönyvekben olvassuk”.

„Azt gondoljuk, hogy erről a napról mindent tudunk, de rengeteg olyan részlete van, amiről nem beszélünk” – hangoztatta Rákay Philip. Hozzátette: a filmben nagyon sok humor, kaland, akció és pátosz is van.

Kapcsolódó írásaink

Premier: Most vagy soha!

ĀA csütörtök esti díszbemutató előtt a vörös szőnyegen vonultak végig a Most vagy soha! szereplői és alkotói