Kultúra

Börzsönyi agancsok, Erdélyi havasok – egy vadászó orvos portréja

Tükör a mai, habzsoló világnak

Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond és Nádler Herbert kortársa volt Thurn-Rumbach István. A hajdani orvos nemcsak saját, hanem a vérebtenyésztés révén a kinológia szakterületén is maradandót alkotott. Az egykori vadász nevét ma mégis alig ismerik – pedig több tízezer puskatulajdonosnak lenne miért felnéznie rá.

Börzsönyi agancsok, Erdélyi havasok – egy vadászó orvos portréja
Terítéken a nyájak réme
Fotó: Pólik Sándor

Ezt a könyvet pont azok nem fogják – tegyük rögvest hozzá: sajnos – elolvasni, akikhez leginkább szólna. Azokhoz a tízezrekhez, akik valamiképpen letették a vizsgát, és immár fegyverrel a kézben mondhatják magukat „vadásznak”. Azokhoz, akik nagyjából a Makó és Jeruzsálem (v)iszonyát képviselik e területen a mindennapokban.

Pedig milyen szép is lenne, ha a hazai jágerek (akik cirka hatvanöt-hetvenezren lehetnek) úgy háromnegyede mégis venné a fáradságot, s legalább (uram Jézus, minimum) egyszer elolvasná Pólik Sándor könyvét. Egyrészt az érintett megismerhetné belőle azt, hogy bizony még kusza korunkban is megéri a múltból tanulni, művelődni, a jövőbe fektetni – másrészt talán kapna egy kitekintést az irányba is, hogy az általa űzött szabadidős tevékenység alapvetően nem a habzsi-dőzsi attitűdről, hanem – Széchenyi Zsigmond nyomán kissé szabadon - „inkább” az erdőzúgásról szól(na).

Thurn-Rumbach István életútja mindennek nevezhető, csak egyszerűnek nem. A hosszú 20. század első fele köszön vissza a lapokról – de olyan részletességgel és alapossággal, hogy az olvasó szó szerint odaképzeli magát az egykori orvos társaságába. Mindez persze úgy lehetséges, hogy a szerző egyrészt minden létező információmorzsát összekapart és -rendezett – másrészt oly elevenen és szépen írt, hogy az már eléri egy (sors)regény szintjét.

A stílus maga az ember. Ma, amikor egyre-másra ontja ránk a mocskot a közösségi média, s megmondóemberek milliói értenek „mindenhez is”, üdítő egy ilyen, érezhető alázattal és szeretettel elkészített könyvvel leülni egy fotőjbe. Külön erényként kiemelhető, hogy a Thurn-Rumbach Istvánhoz kapcsolódó egyes állítások nem a levegőben lógnak – azaz nem kell bemondásra elhinnünk bármit, amit a szerző elénk tesz. Az összes tétel alatt ott lapul a forrás, azaz ha valaki óhajtja, rögvest ellenőrizheti az információt.

Mint fentebb is utaltunk rá, Thurn-Rumbach István életútja vargabetűk kollekciója. Egyéni és közösségi tragédiák és fényes sikerek éppúgy keretezték azt, mint családi botrányok, szakmai torzsalkodások vagy pénzügyi izgalmak – egészen a mindent lezáró korai és tragikus halálig.

Természetesen nem volt szent – de amíg élt, addig lehetőségeihez mérten igyekezett adni mindenből, ami neki jutott. Márpedig tehetős ember létére akadt mit a tejbe aprítania – nem csak pengők, hanem szabadidő formájában egyként. Utóbbi pedig jelenleg is mérhetetlenül drága kincs – s pláne annak tekinthető volt Trianon után, a két világháború között, a gazdasági válság vészterhes éveiben.

A szabadidőt csak egyetlen példának véve érdekvezérelt korunkból visszapillantva miféle kontraszt jön elénk? Thurn-Rumbach István túl azon, hogy kiváló tollforgató és lelkiismeretes puskás volt, komoly eredményeket tudhat magáénak a hazai vérebtenyésztés terén. E munkálkodásában is átüt azonban a nagyvonalúság. Az a – nem pénz ellenében, hanem önként végzett – munka ugyanis, amit az egyesület szervezésébe beleölt, ma is kalapemelésre készteti az embert.

Thurn-Rumbach István Erdélytől a Börzsönyig otthon érezte magát. Az erdő számára a kalandok hona volt, ahonnét nem tudott üres kézzel hazatérni. Neki elsősorban nem a trófea számított, hanem az ottlét, a nyugalom, a fák között fellelhető béke és önazonosság.

Ha valamit meg lehet tanulni tőle, akkor ezt mindenképp. S pont ennek okán kellene elolvasnia ezt a könyvet minden olyan embernek, akinek vadászengedély lapul a tárcájában.

(Pólik Sándor: Kalibában, katedrán – Dr. Thurn-Rumbach István élete és munkássága – L’Harmattan, Budapest 2023)

Kapcsolódó írásaink