Kultúra

Október 11-én kezdődik a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

Október 11-től sokszínű programokkal, a hazai és nemzetközi művészeti élet neves alkotóival várja a közönséget a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál. A rendezvényen zenetörténeti jelentőségű bemutatók és kortárs produkciók is megidézik Liszt Ferenc szellemiségét.

Október 11-én kezdődik a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Kolodko Art

A Liszt Ünnep szerdai sajtóeseményén Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója elmondta: a fesztivál arról szól, hogy megközelítsük Liszt zsenialitását, életszemléletét, nemcsak művészeti irányból, hanem életszeretetét is átadva.

A Liszt Ünnep arra hivatott, hogy az utókorra hagyott szellemi örökséget feldolgozza, a mai művészetbe is képviseltesse, éltesse – tette hozzá.

A programot ismertetve kiemelte: a harmadik alkalommal megrendezendő, október 22-ig tartó fesztiválon Liszt Sardanapalo című, töredékben fennmaradt operáját először mutatják be Magyarországon. A Byron tragédiája ihlette, töredékében fennmaradt Sardanapalo Liszt egyik legjelentősebb zenekari kompozíciójával, a Dante-szimfóniával párba állítva, a Staatskapelle Weimar előadásában hangzik el.

Elmondta: Bogányi Gergely zongoraművész a Gráf Zsuzsanna vezette Angelica Leánykarral közös koncertjén is Liszt-darabok szerepelnek. A zeneszerző kevésbé ismert zongoraműveiből és hangszerkíséretes kóruskompozícióiból összeállított zárt ciklus mellett egy eredetileg zongorakíséretes duettként megírt darab is elhangzik.

Ugyancsak a kamarazenei kompozíciók bemutatására törekszik a német Offenburg Trio, amely fellépésén a 20. század első felében indult magyar zeneszerzők szerenádjaiból ad válogatást.

Káel Csaba kiemelte: a fesztiválon bemutatják, hogyan inspirálja Liszt korunkat és az őt követő generációkat. Szellemi örökségét képviseli Ligeti György és Kurtág György. A zeneszerzők munkássága előtt a Liszt Ünnep több előadással is tiszteleg.

Elmondta: Ligeti születésének századik évfordulóját ünnepelve egy zongoramaratonon műveiből három zongoraművész, Borbély László, Csalog Gábor és Palojtay János ad elő egészestés válogatást. A művészek a Musica ricercata ciklusból és Ligeti etűdsorozataiból válogatott zongoradarabokkal tisztelegnek a zeneszerző előtt.

Kiemelte: nagy öröm számukra, hogy Kurtág György eddig egyetlen, Fin de partie (A játszma vége) című, Samuel Beckett műve alapján készült operájának hazai bemutatója a milánói Scalában való debütálással szinte megegyező szereposztással, koncertszerű előadásban érkezik a Müpába.

Szomolányi Janina, a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál operatív igazgatója kiemelte: világsztárok is érkeznek a fesztiválra. Megjegyezte, fontos számukra a kollaboráció, hogy a magyar művészek külföldi együttesekkel léphessen fel.

Példaként említette a lakodalom témájában létrehozott produkciót, a Boban Markovic Orkestar, a Parno Graszt, Lakatos Mónika, valamint a Romafest Gypsy Dance Theatre közös fellépését.

Elmondta: a fesztiválon fél évszázados zenei pályáját foglalja össze a Kronos Quartet, amelynek tagjai Mahsa Vahdat perzsa énekesnővel érkeznek az eseményre. A Clayton-Hamilton Jazz Orchestra koncertjén a Hammond-orgona japán virtuóza, Curuga Akiko mellett Radics Gigi is színpadra lép - tette hozzá.

Mint sorolta, a Liszt Ünnepen fellép Hania Rani lengyel zongorista-zeneszerző is. Eredics Benjaminnak a Müpa Zeneműpályázaton díjazott és a Bartók Tavasz részeként bemutatott, Végvárak, vitézek című zeneműve táncjáték formájában látható a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában.

Feledi János a fesztiválra két kortárs zeneszerző, Szentpáli Roland és Orbán György kompozíciói által inspirált táncdarabokkal érkezik, amelyet társulata most egyetlen alkalommal élő zenekari kísérettel mutat be – emelte ki.

Mint elhangzott, a Liszt Ünnep minifesztiváljai, ahogy a zeneszerző is tette, folyamatosan keresik az újdonság lehetőségét. Köztük van az Akvárium Klubban megrendezett, progresszív könnyűzenei előadókat és formációkat felvonultató Isolation Budapest.

A kínálatban megtalálható Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, amely író-olvasó találkozókon, szakmai és portrébeszélgetéseken keresztül hozza közelebb a kortárs irodalmi alkotókat. A Margó-díj tavalyi nyertese, Vonnák Diána egy külön esten mutatkozik be a közönségnek, Szamosi Zsófia, Jéger Zsombor (próza) és Ian O'Sullivan (gitár) közreműködésével.

Az Art Market Budapest az idén a kortárs roma képzőművészetre fókuszál, a PONT Fesztivál pedig arra törekszik, hogy a kulturális értékeket élményszerűen közvetítve hozza el a világ csodáit Budapestre, az idén a nyugat-afrikai régió szellemi és kulturális örökségével ismerkedhet meg a közönség.

A Müpa összművészeti eseménysorozatának részeként hangversenyek, klasszikus és kortárs zenei kamaraprodukciók mellett könnyűzenei és dzsesszprogramok, táncelőadások, irodalmi és képzőművészeti vásárok, valamint ingyenes családi programok várják a közönséget Budapest jelentős művészeti tereiben és a város számos pontján.

A Liszt Ünnep programjairól bővebb információ a fesztivál honlapján oldalon érhető el.

Kapcsolódó írásaink