Kultúra

Szeptember első hétvégéjén rendezik az első nagyecsedi GipsyFestet

A fellépők között többen is a népművészet mesterei

Idén először - szeptember 1-2-3-án rendezik meg a Nagyecsed GipsyFestet, amelyen azt a cigány és magyar tánchagyományt, valamint cigányzenét mutatják be, amely Európa-szerte ismertté vált a Nagyecsedről elszármazott cigány táncosok és zenészek révén.

Fellép többek közt a Kalyi Jag együttes, a Romengo a Kossuth-díjas és Womex-életműdíjas Lakatos Mónikával, a Bódi Família. A Nemzeti Kulturális Alap és az Igawna (Nemzetközi Cigány és Világzenei Hálózat / igawna ) támogatásával megvalósuló fesztivál fővédnöke, Sztojka Attila Roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos.

Szeptember első hétvégéjén rendezik az első nagyecsedi GipsyFestet
A Nagyecsedi GipsyFest egyik fellépő együttese: a Mazsimó - Gipsymó az idei Mesterségek Ünnepén
Fotó: Facebook/ Mazsimó -Gipsymó

A szervezők - II. Rákóczi Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár munkatársai - összművészeti fesztivál kiállítással, konferenciával, rajzpályázattal, tehetségkutató versenyekkel, gasztronómiával és szabadtéri koncertekkel várják a szeptember elején Nagyecsedre látogatókat.

Rostás Mihály Mazsi, a fesztivál egyik szervezője lapunknak elmondta: Célunk, hogy fesztiválunkkal hagyományteremtő eseményt valósítsunk meg, amely tovább gazdagítja szellemi kulturális örökségünket. A nagyecsedi cigány és magyar tánchagyomány mellett a cigány zenét is szeretnénk még magasabb szintre emelni, és egy olyan bázist kialakítani az évek során, ahol nemcsak hírből, hanem személyesen is megtapasztalható lesz az a cigányzene, amelyet híres, Nagyecsedről elszármazott cigány zenészeink, táncosaink egész Európában ismertté tettek.

A Kossuth-díjas és Womex- életmű- díjas Lakatos Mónika és a  Romengo is fellép Nagyecseden
A Kossuth-díjas és Womex- életmű- díjas Lakatos Mónika és a Romengo is színpadra lép Nagyecseden
Fotó: Török Péter

Ilyen például a Nagyecsedi Fekete Szemek együttes, a Romengo a Kossuth-díjas és Womex-életműdíjas Lakatos Mónikával, a Kalyi Jag, a Romanyi Rota, továbbá az alábbi nagyecsedi származásúak, akik sokat tettek az nagyecsedi cigány és magyar kultúráért.

Mint kifejtette: Nagyecsedi származásúként nagyon fontosnak tartja, hogy az identitását meghatározó városhoz ne csupán a gyermekkora kösse, hanem egy olyan fesztivál is, amely alkalomról alkalomra örömöt, kikapcsolódást nyújt nemcsak a helyieknek, hanem mindazoknak az embereknek is, akik szeretnék jobban megismerni Nagyecsed kulturális örökségét.

Lapunk kérdésére a szervező, aki a Romengo és a Mazsimó-Gipsymó együttes vezetője és menedzsere elmondta, hogy a fesztiválprogramban ki mit tud is szerepel, ahol nem csak táncosok mutathatják meg, mit tudnak, hanem versmondók és mesemondók is. A szervezők a versenyre nem csak cigány előadókat várnak, hanem bárkit szeretettel fogadnak.

Megtudtuk azt is, hogy Rostás Mihály Mazsi nagyapja mesemondó volt, akitől Kovalcsik Katalin (1954-2013) népzenekutató kilencvenkilenc mesét gyűjtött. A későbbi zenész gyermekként sokszor ült a szoba-konyhás házacska padlóján a többi mesehallgató gyerekkel, és a felnőttekkel, akik a szalmaágyakon üldögélve hallgatták a mesét, amely néha napokon át tartott.

A főszervező arról is szólt, hogy a cigány tájház hamarosan elkészül Nagyecseden, és várja az érdeklődőket.

Varga Gusztáv, a Nagyecsedi GipsyFesten fellépő Kalyi Jag egyik tagja  egy korábbi koncertjükön
Varga Gusztáv, a Nagyecsedi GipsyFesten fellépő Kalyi Jag egyik tagja egy korábbi koncertjükön
Fotó: Facebook/ Kalyi Jag

A fesztivál idei fellépői: Kalyi Jag, Romengo & Lakatos Mónika, MagyiMó-GipsyMó, LeRom, Bódi Família, Kale Lulugyi
Balogh Katesz, Horváth András és Zenekara, Gyöngyszemek cigánytánc együttes, Rákóczi Kovács Gusztáv hagyományőrző együttes

Lapunk kérdésére a főszervező, aki a Romengo és a MazsiMó-GipsyMó együttes vezetője, elmondta, hogy a fesztiválprogramban Ki mit tud? is szerepel, ahol nemcsak táncosok és zenészek mutathatják meg, mit tudnak, hanem versmondók és mesemondók is. A szervezők a versenyre nemcsak cigány előadókat várnak, hanem bárkit szeretettel fogadnak.

Megtudtuk azt is, hogy Rostás Mihály Mazsi nagyapja mesemondó volt, akitől Kovalcsik Katalin (1954–2013) népzenekutató kilencvenkilenc mesét gyűjtött. A későbbi zenész gyermekként sokszor ült a szoba-konyhás házacska padlóján a többi mesehallgató gyerekkel, és a felnőttekkel, akik a szalmaágyakon üldögélve hallgatták a mesét, amely néha napokon át tartott.

A főszervező arról is szólt, hogy a cigány tájház hamarosan elkészül Nagyecseden, és várja az érdeklődőket.

A fesztivál idei fellépői: Kalyi Jag, Romengo & Lakatos Mónika, MazsiMó-GipsyMó, LeRom, Bódi Família, Kale Lulugyi, Balogh Katesz, Horváth András és Zenekara, Gyöngyszemek Cigánytánc Együttes, Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes

Kapcsolódó írásaink

Cigány történetek

ĀIstennel talállak, testvérem! – Cigány történetek címmel nyílt kiállítás a Néprajzi Múzeumban